– Mi újság a Fővárosi Vízműveknél?
– Felszabadultnak érzem magam. Decemberben azt mondtam, elég volt a profi futballból, nyitok a civil élet felé. Labdarúgás nélkül persze nem tudok meglenni, ezért elvállaltam a csapat irányítását. A „blasz egy” még vállalható, itt még hasonlít a játék a futballra, de persze teljesen amatőr a közeg. Annak minden szépségével és árnyoldalával együtt. A játékosok tagdíjat fizetnek, s nagyon lelkesek. Edzésen ritkán jelennek meg teljes létszámban. A minap például tizennyolc főre raktam össze a feladatokat, erre csak tizenöten voltunk. Hirtelen kellett rögtönöznöm. Én így igyekszem képezni magam, nem úgy, hogy Berlinbe, Manchesterbe utazom tanulmányútra. Újság is van, ha már kérdezte. A múlt héten ajánlottak nekem egy játékost. Mondták, az olasz negyedosztályban játszott. Gondoltam, akkor hozzánk is beférhet. Aztán kiderült, azért került Budapestre, mert pornófilmet forgat.
– Zajlik az élet. Jól érzi magát?
– Persze. Őszintén? Dehogy… Rosszul. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy nem itt volna a helyem, hanem az NB I-ben vagy az NB II-ben. De jelenleg sanszom nincs erre.
– Miért?
– Elkönyveltek balhés, nagyszájú edzőnek. Nem értem az egészet. Egyfelől akivel csak találkozom, azt mondja, hiányzom, mert azon ritka edzők közé tartozom, akik kimondják, amire gondolnak. Másfelől egy idős, tiszteletre méltó kolléga arra figyelmeztetett, inkább két-három sablonos mondat, a nyilatkozatokkor kerülni kell a feltűnést. Lehet, hogy igaza van, de nem tudok és nem is akarok kibújni a bőrömből.
– Két gyöngyszem öntől, módjával persze. „NB II-es futballisták, a f…szomat már.” „ Mi a bánatos f…szról beszélgettem veled négyszemközt b…zd meg?” Ezeket sem bánja?
– Hadd oszlassak el egy hatalmas félreértést. Soha, egyetlen játékosommal sem balhéztam össze. Szeretem őket, mintha a fiaim lennének. Megkérdezheti, azokkal is jó a viszonyom, akik ellen esetleg kikeltem. Az öltözőben mindig mellettük állok. De hülye nem vagyok, s a nézőket sem akarom hülyíteni. Miért dicsérjem meg azt, akiről mindenki látja, mekkorát hibázott?
– Nagyon ígéretesen indult az edzői karrierje, Pápán és Mezőkövesden is sikeresen dolgozott. Tudja már, hol siklott ki a pályája?
– A Pápáról és a Mezőkövesdről csak annyit, mindkét csapatot felvittem az NB I-be. Az MTK-val vagy a Vasassal ez nem nagy szám. Ezt tessék utánam csinálni! Pécsen nem jött ki a lépés. Már három hét után éreztem, hogy sem szakmailag, sem lelkileg nem fog menni. Törvényszerű volt a bukás. A Nyíregyháza máig fájó pont, amiért viszont csak magamat okolhatom. Minden feltétel adott volt. Anyagilag stabil háttér, a keretet is alkalmasnak tartottam a feljutásra, keményen beleálltunk a munkába, hajtottak a fiúk, csak éppen nem jöttek az eredmények. Sajnos érthető volt, hogy menesztettek. Csak az bántott, hogy az hallottam vissza, nem tudok bánni a játékosokkal. Ez hazugság. Egyszerűen egy olyan meccs után, mint a múlt heti Újpest–Fradi, én képtelen lennék azt nyilatkozni, hogy „közönségszórakoztató mérkőzés volt”. Micsoda? Egyetlen épkézláb megmozdulást nem láttunk a kilencven perc alatt. Én egy ilyen silány produkció után csak azt tudnám mondani a futballistáknak, nem érdemlitek meg, hogy Újpest-mezben játsszatok.
– Helyben vagyunk. Legutóbb húsz éve, többek között önnel a soraiban nyert bajnokságot az Újpest. Hogyan éli meg ezt?
– Nagyon nehezen. Húsz év alatt legalább öt aranyérmet kellett volna szerezni. Fel tudná sorolni a kilencvennyolcas Újpestet?
– Talán menne.
– Szűcs Lajos, akit nem szívesen említek, mert hajlamos elfelejteni, hogy Újpesten lett játékos, de mindegy, később Pápán is dolgoztunk együtt. Aztán Bíró Szabolcs, Fehér Csaba, Sebők Vilmos, Bérczy Balázs, Tamási Zoltán, Kiskapusi Balázs, Pető Tamás, Szlezák Zoltán, Kozma István, Jenei Sándor, Kovács Zoltán, Herczeg Miklós, Tóth Norbert, Eszenyi Dénes, Szanyó Károly, Babati Ferenc, Zombori Zalán. Csupa ismerős név, ugye? A mai csapatból nem tudnék öt nevet mondani, pedig amióta jobban tisztelik a régi játékosokat, s megnyitották a Legendák szektorát, szinte minden meccsen ott vagyok. Mondjon egy olyan valamire-való játékost, aki az elmúlt húsz évben az Újpest utánpótlásából került ki!
– Terjék Lajos.
– A Lülü, mi csak így hívtuk, ügyes, aranyos gyerek. Most éppen Cipruson medencét takarít. Tágítsuk a kört egész Magyarországra! S ne olyanokkal jöjjön nekem, akiknek véletlenül kétszer elsült a lábuk, hanem meghatározó játékosokkal. Gulácsi és Németh Krisztián. Ennyi. Miközben örökké azt hallom, tele vagyunk tehetségekkel. Biztosan így van, de akkor valakik nagyon elrontják őket. Nem, ebben én sohasem leszek cinkos!
– Egy jó menedzser önön is segíthetne.
– Sohasem volt és nincs is menedzserem. Ha megtalálna egy feladat, készen állok rá. Azt is megígérem, olyan semmitmondó nyilatkozatot adok, hogy senki sem figyel oda rá. Na jó, ebben azért nem vagyok egészen biztos…