– Amikor kerestem a DVSC-ben, meglepve hallottam, hogy hivatalosan semmi sem fűzi a klubhoz.
– Ez két éve van így, amikor a vezetők a portugál szakmai stábot szerződtették. Addig Zdenek Scasny, majd Kondás Elemér pályaedzőjeként dolgoztam, de akkor mennem kellett. Ezt követően Szanyó Károllyal volt egy fél évünk Kozármislenyben, a legutóbbi szezont Sényőn töltöttem, szóval a Lokihoz most tényleg nem köt formális kapcsolat.
– A Sényővel remek eredményeket ért el, nyolcaddöntőig jutottak a Magyar Kupában, bajnokságot nyerve feljutottak az NB III-ba, mégis elköszönt a klubtól. Miért?
– Tényleg szép év volt. Az első meccsen idegenben ugyan 4-0-ra kikaptunk az MTK-tól, de így is nagy fegyvertény, hogy a visszavágón 2-0-ra győztünk, továbbá már másfél hónappal a szezon vége előtt eldőlt, hogy bajnokok vagyunk a megye I-ben. Volt idő felkészülni a magasabb osztályra, de amikor erről beszélgettünk a klub vezetőivel, kiderült, hogy nem vagyunk közös nevezőn, ezért eljöttem.
– És most?
– Most nem vagyok benne a futballban, a vállalkozásaimnak szentelek több időt és energiát, mint eddig tettem. Úgy volt egyébként, hogy én leszek a DVSC megye I-ben szereplő második csapatának az edzője, de ez sajnos nem jött össze. Annyit kértem, hogy két kapus mellett legyen tizenhat mezőnyjátékosom, mert az első csapattól alkalmanként lejövő két-három futballistával kiegészülve ennyi minimum kell ahhoz, hogy hétvégenként rendesen ki tudjunk állni, de a klub csak hét-nyolc gyereket tudott összeszedni. Így most körön kívül maradtam.
– Táplál még egyáltalán edzői ambíciókat?
– Persze. A Sényőt például jó lett volna továbbvinni, sajnálom, hogy így alakult. Nekem eddig sok álmom teljesült már, remélem, edzőként is lesz ilyen, de kilincselni sehol sem fogok kispadért.
– Ezek a megvalósult álmok a játékos-pályafutásával kapcsolatosak, ha nem tévedek.
– Így van.
– A 90-es és a 2000-es években is hét-hét évet futballozott a Lokiban, a kettő között négy évet külföldön töltött. Mindkét időszakban sikeres volt, de melyikben valósult meg a legszebb álma?
– A két csapat egészen más volt. Az elsővel feljutottunk, a cél a bennmaradás volt, ehhez képest 1995-ben bronzérmesek lettünk. A legnagyobb álmom azonban a bajnoki cím volt. Debrecen az ország második legnagyobb városa, az emberek akkor is imádták a futballt, pályafutásom legboldogabb időszaka 2005 és 2009 közé esik, amikor négyszer is magyar bajnok lehettem a DVSC játékosaként. Hozzáteszem, az első időszakra is büszke vagyok, ráadásul részt vehettem az atlantai olimpián is. Abban a csapatban játszani különös élmény volt.
– Sohasem fordult meg a fejében a 90-es években, hogy ha máshová szerződne, akkor hamar bajnok lehetne?
– Egyetlen percig sem. Debrecenben születtem, minden ideköt, és én a Debrecennek akartam bajnokságot nyerni, nem másoknak. Külföldön játszva is tudtam, csak ide jövök haza.
– Mivel volt jobb a 2000-es évek Lokija a korábbinál?
– A 90-es években szinte csak saját nevelésű játékosok szerepeltek a csapatban. Később is ez volt az alap, akkor már meghatározó futballistákat igazolt a klub, ilyen volt például Szekeres Tamás, Éger László, Komlósi Ádám, illetve Igor Bogdanovics, Sidibe, Leandro, Vukmir vagy Ronald Habi. Nagyobb lett a költségvetés is, szóval ez erősebb csapat volt, nem véletlenül uralta éveken keresztül a magyar mezőnyt.
– A mai DVSC-t figyelemmel követi?
– A Sényő edzőjeként a hétvégéim foglaltak voltak, de amikor tudtam, a tévében mindig megnéztem a csapat meccseit. Most nyáron is rengeteg az úgymond civil elfoglaltságom, de a legutóbbi, Diósgyőr elleni mérkőzést láttam. Most is sok a saját nevelés, tetszett, amit mutatott a Loki a DVTK ellen, jó lenne ezt a teljesítményt hosszú távon is megtartani.
– Az első bajnoki címet tízezrek ünnepelték a város főterén, a hetedik már nem gerjesztett látványos érzelmeket, most pedig kevesen járnak ki a stadionba. Mi lehet ennek az oka?
– Valahol a megszokás is közrejátszik. Tíz éve a futball kiemelt szórakozás volt a városban, de aztán jöttek más lehetőségek is. A csapat szerepelt már a BL és az Európa-liga csoportkörében, és most roppant nehéz visszahódítani az embereket, de remélem, sikerül.
– Tudom, hogy a futball mellett a zene a nagy szenvedélye. Megvan még a Wyrfarkas?
– Hogyne! Dombi Tibi dobol, én basszusgitározom, mellettünk három képzettebb zenész alkotja még a zenekart, és olykor fellépünk fesztiválokon. Gyakran nehéz egyeztetni a fellépések és a próbák időpontjait, de amikor csak tehetjük, összeállunk, írunk saját számokat is. Jól vagy rosszul, szinte mindegy, a lényeg az, hogy nagyon szeretünk zenélni.