Egészen elképesztő: a téli olimpia végehez közeledve úgy indítottuk a pénteket, hogy ugyanúgy egy aranyunk volt, mint a kínaiaknak, az oroszok pedig – ha a doppingügyeik miatt megrostált csapattal is vannak jelen – mögöttünk állnak az éremtáblán a négy ezüstjükkel és nyolc bronzukkal.
Pénteken persze elénk kerültek, a női műkorcsolya tuti számuk, a csupán 15 éves Alina Zagitova győzött Jevgenyija Medvegyeva előtt, de ezt a kis örömet ne vegyük el tőlük.
Tóth Ivett kűrje sajnos nem sikerült, a megidézett Carmen inkább volt bágyadt, mint tüzes, Ivett kétszer is elesett, és maradt a 23. helyen. A nap másik magyar indulója, Nagy Konrád a nagy pályás gyorskorcsolyázók versenyében a 21. helyen végzett.
Csütörtökön szerencsére sokkal jobban muzsikáltunk a jégen, és a világ egyik vezető hírügynökségének számító Reuters a short track férfiváltódöntője után még a magyar sajtó előtt lecsapott a mieinkre.
Megtehette, mert külön fizet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy előjogokhoz jusson, de üsse kő, kivártuk azt a pár percet, amit kellett. Mert mit is számíthatott ez ahhoz képest, hogy érmünk legutóbb 1980-ban volt a téli olimpiákon, aranyunk pedig sosem. Ezt természetesen, mint minden más médium, a Reuters is aláhúzta a cikkében, amelyben magyar fergetegről ír.
Liu Shaolin Sándor a nyilatkozatában megemlíti, hogy nekik is hosszú volt az út, amíg eljutottak az aranyig, hiszen a kvalifikációs világkupa-sorozatban az utolsóként még éppen kvótát érő nyolcadik helyen végeztek, nagyon kicentizték. De most már csak az a lényeg, hogy ők nyerték meg az olimpiát.
Adalék a sikerhez, hogy Liu Shaolin, mielőtt a váltókat szólították, 500 méteren nem jutott be az A döntőbe, amiben közrejátszott, hogy a visszalőtt első rajtnál a tülekedésben eltört a pengéje, és bár a problémát azonnal orvosolták, a történtek megzavarták. Bevallása szerint nagyon maga alá került, az öltözőben fogta a fejét, ideges volt, de válogatottunk kínai edzője, Csang Csing, azaz „Lina” lelket vert bele.
Most pedig már egészen más a hangulat a mieink háza táján, mennek a poénkodások, hogy például idén talán benne lesznek az első háromban az év csapata választáson, vagy hogy azt, ha valaki olimpiai bajnok, ugyanúgy oda kellene írni az illető neve elé, mint azt, ha doktor – a viccelődésben leginkább Burján Csaba viszi a prímet.
Bánhidi Ákos csapatmenedzser-edző szavait viszont nagyon is komolyan kell venni: „Nem véletlenül a váltódöntő az utolsó futam a programban, a srácok a királykategóriát nyerték meg. Amit erről a szakmáról megtanultak, annak a legjavát tették le most az asztalra. Nagyon jól helyezkedtek, de ha kellett, akkor visszaadtak pozíciót, és egy másodpercig nem voltak megszeppenve, hogy ez most egy olimpiai döntő. Rettenetesen elszántak voltak, és olyan pillanatokat ragadtak meg mind a négyen, ami kell a tökéletes munkához, mert csak azzal lehet olimpiai bajnoki címet nyerni” – szögezte le a szakember.
Azért a fiúk – akik a hivatalos eredményhirdetési ceremónián tegnap kapták meg az aranyérmeiket – sem viccelnek el mindent. „Ez az olimpiai bajnoki cím is csak állomás, ha jól felépítjük a munkát, akkor valami nagyon jónak a kezdete, és még messze van a vég” – véli a filozofikus húrokat pengető Liu Shaoang.
Véleményét bátyja is osztja előre nézve: „Dolgozunk tovább, és megpróbálunk ugyanilyen élményeket szerezni még egyszer. Vagy inkább még többször.”
Knoch Viktor tegnap egy olyan képet osztott meg a Facebookon, amelyen a magyar zászlót emelik a magasba. „Egy kép többet mond száz szónál, szokták mondani. Amit a kép nem mond el, az az, ami az eredmény mögött van.
A rengeteg munka, verejték, csalódások és sikerek, amik elvezettek minket ide. A rengeteg ember, aki mögöttünk állt az út során, akik végig hittek bennünk, hajtottak minket és tartották a lelket bennünk a mélypontokon is” – írta a képhez köszönetképpen.
Knoch és Burján amúgy pécsi, a város pedig csütörtökön stílusosan köszönte meg az élményt, amit a csapat nyújtott: piros-fehér-zöld színekbe borult a helyi tévétorony. Ám az se lett volna túlzás, ha a fővárosban az Országházat is kivilágítják…