– Ez nem túl sivár így?
– Szerintem így elegáns. A régi szobánkban, a régi stadionban is gyűjtöttem a rólunk készült cikkeket és fotókat, amikor még mindhárman együtt voltunk. Most úgy gondoltam, ezen a falon elég ennyi, nem kell oda zsúfoltság.
– Nem rossz manapság csak egyedül lenni ebben a valamikor hármójuk közös szobájában az emlékek között? Albert Flórián már elment, Szűcs Lajos beteg – amúgy hogy van, mi van vele?
– Néhány napja beszéltünk, azt mondja, jobban van. Öt hónapja beteg, azóta az otthonát csak a kezelések miatt hagyhatta el, és ez hosszú idő. Ha nem mondaná, akkor is tudnám, hogy hiányzik neki az itteni légkör, hiányzik neki a Fradi.
– Vele mindössze három évet játszottak együtt, ő egy év kivárás után 1971-ben átigazolt a Honvédba. Ennek ellenére maradtak meg azóta is ennyire jó barátok?
– Persze. Lajossal szobatársak voltunk, aztán egyszer Flóri úgy döntött, ő akar vele egy szobában lakni az edzőtáborokban és külföldön. Nem esett jól, de ez csak egy évig tartott, aztán újra szobatársak lettünk, a barátságunk pedig töretlennek bizonyult. Nagyszívű, igazi csapatember volt mindig is, igaz, mondtam neki sokszor, olyan csatársor mögött, mint a miénk volt a Fradiban, nem lehetett nehéz futballozni…
– Tudom, buta a kérdés, de Albert Flórián hiányát meg tudta szokni?
– Azt lehetetlen. Nem olyanok voltunk, mint a testvérek, hanem annál is több. A kedvenc játékosom ugyan nem ő, hanem Puskás Öcsi volt, de Flóri olyan légkört tudott kialakítani maga körül – nehéz természetű ember létére –, ami azóta is pótolhatatlan. Soha nem vesztünk össze, nagyon illettünk egymáshoz, a humora pedig felejthetetlen. Egyszer valahol külföldön, szorgalmas játékoshoz illően a szobánkban is nyomtam a fekvőtámaszokat. Mondtam neki, csinálja ő is, mire ő azt felelte, Kicsi, neked ez kell, de én megoldom a futballt itt, és a fejére mutatott.
– Mivel tölti a napjait itt, a Népligetben?
– Az utánpótláscsapatok edzéseit és meccseit nézem.
– Szórakozásból?
– Hát, ha ez szórakozás… Nagyon pipa vagyok, mert a tizenhét évesek az utolsó előtti helyen állnak, ez osztályozót jelent, és akár ki is eshetnek a másodosztályba. A Fradiról beszélek, és az én lelkemet ez nagyon bántja!
– Meghallgatják a véleményét?
– Igen, az elnökségi értekezleteken is elmondhatom, amit gondolok. Tudja, én hiányolom a gyerekek mellől a tapasztaltabb, idősebb edzőket. Persze, a fiataloké a világ, de a tapasztalat is nagyon fontos lenne. Látom, az ifjú edzők a maguk elképzelései szerint dolgoznak, nem nagyon kíváncsiak rá, hogy az öregeknek mi a véleményük, de el kell ismernem, amikor mi voltunk fiatalok, ugyanígy gondolkodtunk, ezért nem veszem zokon, ha valaki legfeljebb csak tiszteletből hallgat meg, és más úton jár.
– Mi lenne a legfontosabb tanácsa?
– Az, hogy hagyják a gyerekeket játszani, abból tanulnak a legtöbbet. Amikor én kölyök voltam, még a grundon fociztunk, többnyire két barátommal, én voltam egyedül, ők ketten ellenem, és a járdaszigettel összejátszva tanultam meg kényszerítőzni. Mára eltűntek a grundok, a klubokban zajlik a nevelés, de a módja nem mindig tetszik. Nemrég is egy tornán azt kiabálta az edző egy kilencéves gyereknek, hogy ha még egyszer cselezel, lecseréllek. Ahelyett, hogy egyrészt hagyná játszani, bátran vállalkozni, másrészt megtanítaná, mikor kell cselezni és mikor passzolni. Ha kiöljük az egyéniséget, nem lesznek kiemelkedő futballistáink sem.
– Régen azért a választék is nagyobb volt, tudtommal egy toborzóra százával tódultak a gyerekek.
– Ez igaz, és a kiválasztás is másként zajlott. Eljöttem a Népligetbe, fociztunk, majd egyszer csak a legendás Száger Misi bácsi odaszólt nekem, hogy kicsi, te gyere holnap is. Aztán itt ragadtam. Másnak azt mondta, szerinte más sportágban többre vihetné, és átirányította más szakosztályhoz, próbált senkiről sem lemondani. Ezzel is növelte a fradisták táborát, és rengeteg gyereknek segített megtalálni a helyét.
– Ön szerint mi az a fradizmus?
– Úgy szeretni ezt a klubot, ahogyan szerették az alapítók, ezt a szeretetet úgy vinni tovább, mint ahogyan vitték az utódaik az előző évszázadban, és ahogyan vinni kell tovább azóta is eredményekben, szellemiségben és viselkedésben. Ahogyan a dal is mondja, „Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz”.
– Elégedett a megbecsülésével?
– Ha nem ülnék itt a saját szobánkban, akkor is az lennék. A Fradiban járhattam végig a ranglétrát a kölyöktől a felnőttig, itt lettem válogatott, ennek a klubnak köszönhetek mindent. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. A szüleim melósok voltak, nálunk ki kellett tartania egy évig egy pár cipőnek, és megtanultam értékelni azt, amim van.
– Végül egy aktuális kérdés: bajnok lesz a Fradi?
– Szívből szurkolok, de nehéz lesz, mert nem a saját kezünkben van a sorsunk. Tavaly a Videoton az utolsó meccsen bukta el az aranyérmet, nyilván tanult a hibájából. Én azt mondom, ha a játékosaink a legendás Fradi-szívvel harcolva hozzák a hátralévő három meccset, azaz mindent megtesznek a sikerért, akkor úgy sem kell szégyenkezniük, ha csak másodikok lesznek.