Tizenheten ülünk csupán a buszon, amely a kvandongi Jégkorongközpontba tart, egy órával a közös koreai női csapat svédek elleni meccse előtt. Ám a gyér létszámból téves következtetést vonok le. Kezdésre megtelik a hatezres csarnok, pedig a tét az utolsó hely elkerülése, vagy, hogy jobban hangozzon, a hetedik hely. A mostani olimpiára először összeállt közös csapat a korábbi négy meccsét elvesztette, a gólkülönbsége 1-22. Ám ez nem szegi a helyiek kedvét, kórusban szurkolnak, lobognak az apró „közös” zászlók, fehér alapon a Koreai-félsziget kék sziluettjével.
Csak a híres észak-koreai szurkolótábort nem látom, a kétszáz gondosan kiválogatott, jó alakú, legalább 165 centi magas, egyenruhába bújtatott lányokkal. A brigád az északi kommunista rezsim píárfogása. Egy rendezőnél érdeklődöm, mit tud róluk.
– Most nincsenek itt, úgy tűnik, máshová mentek. Látom, csalódott vagy! – mosolyog a lány. Minek is tagadnám!
Utóirat: amúgy a svédek 6-1-re nyertek.
Ja, és az észak-koreai lányokkal este összefutottam a short tracken…