Áprilisban asztalitenisz-, júliusban vívó-, augusztusban kajak-kenu, szeptemberben öttusa-világbajnokságot rendez hazánk – ezt már minden sportkedvelő betéve tudja; s ne feledkezzünk meg az augusztus–szeptember fordulóján esedékes női röplabda Európa-bajnokságról sem, amelynek – egyik – helyszíne ugyancsak Magyarország.
Ám először Dániára vessük vigyázó szemeinket, ahol január 10-én máris megkezdődik a férfikézilabda-világbajnokság. Sőt, már ezt megelőzőleg, január ötödikén és kilencedikén fontos meccsek – idehaza Svájc, majd vendégként Macedónia ellen – várnak férfi röplabdázóinkra az Eb-selejtezőben, de nem megsértve őket, ennek a sorozatnak a rangja és a tétje nem vethető össze a kézilabda-vb-vel. Dániában ugyanis kiderül, hogy a magyar válogatott visszakapaszkodik-e a nemzetközi elitbe, sőt ennél is több, a tokiói részvétel forog kockán. Azt nem várhatjuk el, hogy a magyar csapat máris kijusson az olimpiára, azt annál inkább, hogy ne veszítse el az esélyét erre. Ennek érdekében az első hét között kellene végeznie, s a kedvező sorsolásnak köszönhetően erre minden reménye megvan.
A következő napokban ezzel részletesen foglalkozunk, elöljáróban csak a legfontosabb tudnivalókat rögzítjük. A magyar válogatott a D csoportba került Svédország, Argentína, Katar, Egyiptom és Angola társaságában. Innen hárman jutnak tovább, de persze nem mindegy, hány ponttal. A második szakaszban ugyanis az első háromhoz csatlakozik további három együttes a C jelű hatosból (várhatóan Dánia és Norvégia, valamint egy „verhető” fél). Az összevont csoportban legalább a negyedik helyen kell végezni, de még inkább a harmadikon, elkerülendő a gyilkos összecsapást a hetedik helyért.
Tágabb összefüggésben a férfikézilabda-vb-nek az a tétje, hogy a tokiói játékokon a csapatsportágak közül ismét csak vízilabdában veszünk-e részt vagy a riói kisiklás után újra kézilabdában is. Majd csak decemberben, de a hölgyek Háfra és Kovacsics vezérletével ugyanezért küzdenek; a néhány héttel ezelőtti Eb alapján mindenképpen megalapozott reményekkel. A javuló eredmények dacára az továbbra is csak az álmok kategóriája, hogy kosárlabdában vagy röplabdában ott legyünk az olimpián, s ugyanez érvényes a labdarúgásra is.
Idén osztják szét a tokiói kvóták zömét, az előző két-három olimpia tapasztalata alapján már az is nagy eredmény lenne, ha a magyar csapat létszáma nem fogyatkozna tovább az előző, riói küldöttséghez képest. Egyenletesen magasan teljesítő sikersportágaink köre, ne ámítsuk magunkat, a kajak-kenura, az úszásra, a vívásra és a birkózásra szűkült, miközben az ötkarikás programba bekerülő új sportágakkal (gördeszkázás, hullámlovaglás, sportmászás, karate és baseball/softball) a kihívás tovább bővül. Pesszimizmusra persze már csak azért sincs okunk, mert a Rio de Janeiróban három-három bajnoki címet szerzett Kozák Danuta és Hosszú Katinka Tokióra is készül gőzerővel: ők jelentik a 2020-as aranyfedezetet.
Labdarúgásban is jelentős a tét. Amióta – 2016-ban – huszonnégyre emelték a létszámot, az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása messze nem bravúr, inkább „csak” siker. Ezúttal viszont egyenesen kötelező, hiszen a 2020-as „összeurópai” kontinensviadalnak az épülő új Puskás-stadion lesz az egyik helyszíne. A magyar válogatott mind a nyolc Eb-selejtező-mérkőzését már idén lejátssza – az elsőt március 21-én Szlovákia vendégeként –, jó lenne elkerülni a pótvizsgát a Nemzetek Ligájában.
Sőt, helyesebb, ha teljesítménykényszert emlegetünk. Úgy általában az egész magyar sportra nézve, amely hetedik esztendeje élvez soha nem látott feltételeket és lehetőségeket. Nem mondhatjuk, hogy keveselljük az elért eredményeket, de az is igaz, kínos lenne ennél alább adni. S ezt a számvetést nemcsak minden hó elején, hanem majd az év végén is el kell végezni.