„Ki a jobb? Magyarok!” „Aki ugrál büszke magyar hej-hej!” „Ria-ria Hungária!”
Ezektől a kiáltásoktól volt hangos Budapest belvárosa és annak környéke az osztrákok elleni parádés Eb siker után.
Ismerősök és ismeretlenek lapogatták egymás vállát, mindenki mindenkinek a cimborája volt a fővárosi éjszakában. Ez a régóta várt nagyszerű focisiker sokakat – becslések szerint tízezreket – késztetett arra, hogy az utcákon ünnepeljenek.
A belváros vígalmi negyedei megteltek nemzeti mezes lányokkal és fiúkkal, akik eufórikus hangulatban éljenezték a korábban sokszor bizony pokolba kívánt Szalaiékat, a magyar futballistákat. Nem kérdés, ez a váratlan, ám nagyszerű siker összehozta az embereket.
Azok a környékek, amelyek többnyire inkább a verekedésekről, balhékról voltak híresek az utóbbi időszakban – főleg éjszaka – most ünneplő emberekkel teltek meg, ezt pedig egyetlen dolog okozta, a magyar futball-válogatott szenzációs győzelme az Európa-bajnokságon.
A közterületekre tévedőnek egyetlen pillanatig sem lehetett kétsége abban, hogy egy nemzet ünnepli fiait és a sport, a labdarúgás szeretete képes rá, hogy ha tán rövid időre is, összehozza eme sokat szenvedett nép fiait, lányait.
A „Nemcsak foci van a világon” elcsépelt kifejezés most egy kissé háttérbe szorult, a keddi 2-0 után immár úgy írandó át; „Igenis foci is van a világon” és ez most egy igazán bizsergető érzés, tudva azt, hogy mennyi kudarcot kellett megélnünk az utóbbi évtizedekben. Abba már bele sem merek gondolni, mi lesz itt akkor, ha mondjuk ez az Ausztria elleni siker egy győzelmi sorozatnak csak az első állomása volt.