Nem lehet könnyű a meteorológusok élete Dél-Koreában. Csütörtökön még az armageddont idéző híreken szörnyülködtünk otthon, hogy a kangnungi olimpiai központot az orkánerejű szél miatt evakuálni kellett, repültek a sátrak és a kordonok, az emberek éppen csak nem, de tizenhatan azért így is megsérültek.
Szombaton viszont, amikor megérkeztünk a jeges sportoknak otthont adó centrumba, ahol az olimpiára felhúzott létesítmények egymástól kőhajításnyira sorjáznak, akár tollaslabdázni is lehetett volna a szabadban. S ha a hegyekbe a vártnál kevesebben is merészkednek fel, a tengerparti zónában hamisítatlan olimpiai hangulat uralkodik, jelentős csődülettel, zenebonával.
A 12 ezer fős befogadóképességű Jégarénában a rövid pályás gyorskorcsolyán mindig borítékolható a telt ház, és most még Mun Dzse In, a rendező ország elnöke is tiszteletét tette.
Nos, nem jött hiába, mert a női 1500 métert Csoj Min Dzsung nyerte meg, aki talán nem is a mi bolygónkon született, mert mi mást gondolhatnánk arról, aki egy lendülettel képes megelőzni külső íven a világ második, harmadik és negyedik legjobbját. Számunkra persze ennél fontosabb, hogy ezen a távon a földkerekség hatodik legjobbját Jászapáti Petrának hívják. Ehhez kétségkívül kellett, hogy az elődöntőben ketten összeütköztek előtte, de ezt nem jegyzik majd a krónikákban. S ahhoz, hogy a 19 éves versenyzőnk hatodik, vagyis olimpiai pontszerző legyen, a döntőben azért le kellett hagynia az itt már 500-on aranyérmes olasz Arianna Fontanát.
„Ha valaki reggel azt jósolja, hatodik leszek, biztos mondom neki, hogy ne szórakozzon velem – vallotta be Jászapáti. – Az elődöntőben amúgy nem éreztem jól magam, majdnem hánytam, de ez nagyon ciki lett volna, így mentem tovább, és örültem, amikor megelőztem a kínai lányt. Úgy voltam vele, megvan a B döntő, és amikor beértem a célba, szerintem lehetett látni a fejemen, azt sem tudtam, mi történt. Hogy én nem is a B, hanem az A döntőben mehetek?! Itt pedig a hatodik hely mindennek a megkoronázása lett.”
A férfi 1000 méter fináléja előtt Liu Shaolin Sándor fejére akár igazi koronát is vizionálhattunk, de azt mindenképpen, hogy 38 év után újra lesz érmünk a téli olimpiákról. Versenyzőnk a negyeddöntőjét kőkemény mezőnyben tanári módon oldotta meg, futamgyőzesként ment tovább, az elődöntőben pedig csak a második helyre hajtott rá, és hozta gond nélkül, ez is döntőt ért. 1000 méteren idén ő lett a világkupa-győztes, de még nagyobb versenyen is elsajátította már a győzelem tudományát: 500 méterről vb-aranya is van.
Kangnungban sajnos bronza sem lett, mi több, amikor az ötös döntőben az ötödik helyről előretört volna, ezt szabálytalanul tette, el is esett, és utóbb kizárták. Ami a sportág sajátosságaiból fakadóan azt jelenti, hogy hátrasorolták az elődöntősök végére, és nyolcadik lett.
– Mik ezek a szomorú arcok? – érkezett meg ezzel az indítással a vegyes zónába a magyar újságírókhoz, ő maga oldva a temetői hangulatot. – Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen eljutok a döntőig, ott azonban hibáztam, nem lett volna szabad ütköznöm.
Ám a legnagyobbat azzal hibáztam, hogy a futam elején nem előztem. Volt egy esély, amit nem ragadtam meg, a végéhez közeledve pedig már éreztem, hogy nem lesz meg a dobogó. Annak örülök, hogy az 1500 után (itt ötödik lett – a szerk.) 1000-en is döntős voltam, ez a célom 500-on is, a váltóval pedig már ott vagyunk a döntőben.
Most már erre a két versenyre kell koncentrálnom – jegyezte meg Liu Shaolin Sándor, aki arra nem fogta a hibáját, hogy előzőleg barátnője, a brit Elise Christie nagyot bukott, és nem a saját lábán hagyta el a jeget. Azt amúgy, hogy versenyzőnk milyen nagy sztár, jelzi, hogy a magyar média után a nemzetközi is letámadta, s flottul úgy válaszolgatott angolul, hogy így is elsütött egy poént. Persze, most nem könnyű nevetnünk.