A kajakos olyannyira jól érzi magát Torreviejában, hogy bár a barátnője, a szintén kajakos (az idei vb-n K-2 1000 méteren Medveczky Erikával aranyérmes) Farkasdi Ramóna napokon belül hazautazik és edzésbe áll, ő marad.
„Ezt ki kell bírnia a kapcsolatunknak. Nagyon jó itt, Rami ezt igazán megértheti…” – mondja nevetve a telefonba Horváth Bence, aki a családi apartmanban élvezi a nyárutót. S hogy szavainak nyomatékot adjon, vissza is kérdez: „Milyen idő van otthon?” Válaszomra, hogy most már húsz fok, de a múlt héten szinte végig esett, így kontrázik: „Hm… Itt 30-35 fok van, hibátlan napsütés. Imádom ezt a felhőtlen semmittevést. Napközben napozom, a testmozgás kimerül abban, hogy ugrálok a trambulinról, esténkén horgászunk, grillezünk, jókat dumálunk a barátokkal.”
Közbevetem, nem furdalja-e a lelkiismeret, hogy miközben ő tesped, a vetélytársai megkezdik a munkát. „Tudom, sokan úgy gondolkodnak, ilyenkor lehet előnybe kerülni azzal, hogy korábban edzésbe állnak. Én ezzel nem értek egyet, de legalábbis nekem ez nem megy. Én azt tapasztalom, hogy ha túl korán elkezdek hajtani, akkor az idény végére elfáradok. Csak akkor tudok keményen melózni, ha látom magam előtt a célt, szeptemberben pedig ez nagyon nehéz. Évek óta így csinálom, eddig rendre bejött. A versenysúlyom kilencvenhárom kilogramm, ilyenkor rám ugrik öt kiló, de ez még a barátnőm szerint is belefér. A kifogott halat már nem kell etetni, ugye, Rami?” – mondja ismét nevetve.
Isten őrizz, hogy belerondítsunk ebbe az idillbe, de Horváth Bence – a sportágban köztudott lazasága ellenére – csúnya történet miatt vált „közszereplővé” a magyar sportban. Társával, Szomolányi Mátéval együtt a Magyar Antidopping Csoport vizsgálata szerint ő produkált tavaly úgynevezett atipikus mintát, amire hivatkozva a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége úgy döntött, hogy a kivívott indulás ellenére nem engedi ki a riói olimpiára. (Horváth és Szomolányi ellen az MKKSZ fegyelmi eljárást indított, egyúttal Tótka Sándor és Molnár Péter nevezését javasolva a Magyar Olimpiai Bizottságnak. A fellebbviteli testület felmentette a két győri kajakost, csakhogy idő közben megrendezték – nélkülük – az olimpiát.) A két sportoló és a szövetség között rendeződött, de végleg mégsem zárult le az ügy.
„Mindenkinek az az első kérdése: miért nem indítunk kártérítési keresetet. Nos, a következő négy évben bármikor elindíthatjuk az eljárást, minden bizonnyal meg is nyernénk a pert. Engem azonban az a pénz, amit így kapnánk, nem boldogítana. Nem ez a célom. Kajakozni szeretnék, és igen, három év múlva Tokióban a csúcsra érni. Ez a legfontosabb. Ennek érdekében jó viszonyra törekszem a szövetséggel, és bizonyos értelemben kárpótoltak is, segítették a felkészülésemet. Az új kapitánnyal, Hüttner Csabával kimondottan jó a viszonyunk, jó lenne ezt a támogatást mástól is megkapni” – folytatja kicsit komorabban. Majd amikor rákérdezek, mire is gondol, hozzáteszi:
„Idén kilenc doppingvizsgálaton estem át. A legtöbbször a magyar kajak-kenusok közül. Mindannyiszor nem csupán vizelet-, hanem vérmintát is adtam. Ezzel nincs is semmi bajom. Azzal inkább, hogy úgy érzem, mintha továbbra is utaznának rám. Tudom, fontos a holléti információ, hogy ne lehessen eltűnni hetekre, de az mégsem normális, hogy az ember egyetlen órával sem gazdálkodhat szabadon. Ha azt írom be, hogy este hét és nyolc között otthon leszek, de a haverok fél hétkor elhívnak vacsorázni, és én ezt elfelejtem rögzíteni, de éppen ekkor keresnek, máris fekete pontot kapok. Ezt azért boszorkányüldözésnek érzem.”
Nehéz megfellebbezhetetlenül állást foglalni. Ezért inkább békésebb vizekre evezünk, szigorúan kajakkal.
„Kétszáz méteren csak az egyes maradt olimpiai szám, így hát ez a fő csapás – jelenti ki határozottan. – A világbajnoksággal elégedett vagyok, a brit sráctól ugyan kevéssel kikaptam, de a többiek alaposan lemaradtak. A világversenyeken én már nem szoktam izgulni, bízom magamban. Itthon nehezebb nyerni. Nagyon sűrű a mezőny. Balaska Márk és Birkás Balázs idén világbajnok lett párosban, jövőre nyilván egyesben is indulnak, visszatér Dudás Miklós is, kemény lesz. De nincs gond, szeretem a versengést. Győzzön a jobb!”
Az elmúlt év tapasztalatai alapján nem kell ennél találóbb végszó.