A nézőtérről széttekintve két dologról is árulkodott a Groupama Aréna. Egyrészt egy héttel ezelőtt a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnoki alaposan igénybe vette a pálya talaját, mindenhol foltok tarkították a zöld gyepet, az Albert Flórián út felőli kapu előtt pedig – amerre a második félidőben támadott a Fradi – teljes gyepszőnyegcserére volt szükség.
Másrészt – s ez még jobban bántotta az ember szemét – nagyon foghíjasak voltak a lelátók, a szurkolókat ez alapján nem különösebben hozta lázba Georges Leekens bemutatkozása a magyar válogatott élén.
Március végéhez képest kimondottan hűvös volt az idő, Csányi Sándor azonban dacolt a hideggel: a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke öltönyben, kabát nélkül üdvözölte a vendégeit a VIP-szektorban. A kazah játékosok más gesztust gyakoroltak. Először nem is értettem, miért kezdik levenni melegítőfelsőiket a magyar Himnusz alatt, aztán kiderült: ráterítették a didergő kísérő gyerekekre.
Ekkor már tudtuk, hogyan áll fel a magyar válogatott. A kezdő tizenegyben helyet kapott Szalai és Nikolics is – amitől Bernd Storck következetesen óvakodott –, aztán egyszerre három jobbhátvéd is, Bese, Fiola és Botka. Utóbbi balhátvédként, a Videoton játékosa pedig nem először szerepelt középhátvédként. További meglepetésként Dzsudzsák a jobb oldalon kezdett, s szokatlan volt a 4-4-2-es hadrend is.
Az összeállítás ezek figyelembevételével a következő volt: Gulácsi – Bese, Fiola, Otigba, Botka – Ugrai, Kleinheisler, Elek, Dzsudzsák – Szalai, Nikolics.
Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés: tíz perc után már 2-0-ra vezetett Európa egyik leggyengébb válogatottja, a kazah csapat. A 6. percben Szalai hiába üldözte fél pályán át az ellenfelét, a vége szöglet lett. A beívelést több magyar játékos is elvétette, a labda Murtazajev elé került, aki közelről bevágta a léc alá.
A 10. percben Iszlamhan a bal oldalon két embert is átfűzött, a beadásra Fiola csúszott rá röviden, Zajnitgyolovot hozta helyzetbe, aki tíz méterről lőhetett, további pechként a labda megpattant Fiolán, így Gulácsi nem tudott hárítani. Szegény Gulácsi, egy hete a Bayern Münchentől kilencven perc alatt csak egy gólt kapott, most meg tíz perc alatt mindjárt kettőt.
Georges Leekens rezzenéstelen arccal állt a kispad előtt, pedig legkevésbé ő számíthatott ilyen harmatgyenge rajtra.
„Ébresztő! Harcoljatok!” – skandálta a tábor, s Dzsudzsák állt a csapat élére. Harcos becsúszással labdát szerzett, felrúgták, Kleinheisler beadását Szalai perdítette szépen a hosszú sarokba. Ha nem barátságos meccsről lett volna szó, az első félidő derekán emberelőnybe kerülünk, Posztnyikov azonban tegnap megúszta sárga lappal Nikolics lerántását.
A folytatásban úgy tűnt, felülkerekedik a magyar válogatott, s csak idő kérdése az egyenlítés, sőt a vezetés megszerzése, aztán mégis újabb kazah gólt láthattunk. A különben is feltűnően bizonytalan Bese vacakolt a labdával, Murtazajev talán valóban meglökte őt, de ettől nem kellett volna megadóan elesni. A játékvezető továbbengedte az akciót, a kazah csatár beadott, s mivel a többi védőnk sem állt a helyzet magaslatán, Szeidahmet lőhetett üresen kapura közelről, s nem is hibázott (1-3).
A szünetben akár a komplett védelem, valamint a piros-fehér-zöldben és tízes mezben is magát a grundon érző Ugrai lecserélése mindenképpen indokoltnak tűnt. Leekens önkritikát is gyakorolt, lehozta Besét, Botkát és Ugrait is – Lovrencsics, Hangya és Németh állt be.
A 68. percben végre valami szépet láttunk: Németh Krisztián bombázott 20 méterről a bal alsóba. A hajrára beállt Böde is (Nikolics helyére), de így sem tudtunk egyenlíteni.
Andorra és Luxemburg után ezúttal Kazahsztán. Hiába áltatjuk magunkat, a kudarcokat nem lehet megszokni.