A felismerés, hogy kevés a fővárosi közvécé, leginkább akkor fogalmazódik meg bennünk – illetve hasít belénk –, amikor magunk is fölkeresnénk egy ilyen objektumot. Ki ne élt volna még át efféle toporgó, szenvedélyes „városnézést”: Jaj, Istenem, hol egy klotyó!? A francba is… Hát persze, hisz mindössze nyolcvan nyilvános illemhely várja Budapest bajbajutottait. Ez nagyon kevés, ráadásul sok köztük üzemképtelen. (Hol a vandálok, hol a sürgősségi látogatók tépik le az ajtaját, repesztik szét a fajanszot.)
E tarthatatlan állapot potenciális áldozatait képviselte A Város Mindenkié csoport, amikor szerdán petíciót adott át a Fővárosi Önkormányzat képviselőjének. A beadvány lényege, nincs tovább, lépni kell, végképp kiborult a bili… (Azt is javasolták, tegyék ingyenessé az intézmények használatát, vagy ha az nem megy, legyen a bejáratnál becsületkassza, esetleg a „rászorultsági alap” döntsön.) Az ügy már az ombudsmant is megjárta, aki mélyen átérezte a problémát (nyilván maga is volt hasonló helyzetben), és kijelentette: állampolgári jogon mindenkinek jár a közvécé-szolgáltatás.
Csakhogy azóta se történt semmi, így aztán a bajba jutott ember parkokban, kapualjakban kénytelen megoldani hirtelen jött problémáját. A hatóságok persze büntetnek, holott az semmit nem ér, nem minden folyó ügy kezelhető bírságokkal. (Ezt maguk a rendőrök is tanúsíthatják. A Horn-kormány országlása idején egy ízben a Kossuth téri tüntetésre kivezényelt rendőrök jobb híján a Parlamentbe vonultak át – pisilni).
A legérdekesebb, hogy egyik párt (még a pöcében jártas) választási ígéretei között sem szerepel a közvécégond megoldása. Baj lehet a szimattal.