Vona Gábor székelyföldi túrája még a kételkedőket is meggyőzte: valami tényleg nem klappol a Jobbik elnökénél. (Én már pár nappal korábban is láttam aggasztó tüneteket a tekintetében, amikor egy sajtótájékoztató közepén váratlanul megszólalt mögötte egy müezzin hangja, felvételről…) Épeszű ember egyszerűen nem érti, mit akart a pártelnök Marosvásárhelyen a minap, azok után, hogy a Jobbik többször kijelentette: nincs túl nagy véleménnyel a székelységről.
(Legékesebben Vona keresztfia, Szotyori-Lázár Zoltán, a párt szolnoki elnöke közölte ezt a nyilvánossággal még tavaly; ilyeneket írt közösségi oldalára: „Az erdélyi magyarság nagyobb része megvehető egy marék üveggyönggyel. Köreikben a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság.”)
Erre most Vona Gábor, a párt elnöke, sőt miniszterelnök-jelöltje fogja magát, és elmegy a székely fővárosba szavazatokért. Házhoz a pofonért. Nagy stratéga.
Érti ezt valaki?
Ráadásul ezzel a hülye mondattal kezdi: – Én tudtam, hogy itt most lesznek olyanok, akik nem örülnek nekem.
Stimmel! Mondják is neki a főtéren egybegyűlt emberek: „Árulókkal nem tárgyalunk, kár volt idejönni!” „A disznóólamat nem bíznám rád.” „Olyan vagy, mint teknőben a víz: ide-oda loccsan.” És így tovább. Merthogy arrafele sarkosan fogalmaznak. Egyikük harminc üveggyöngyöt ad át Vonának. Szerencsétlen meg csak áll, toporog a placc közepén, arcán idétlen kényszervigyor. Az ember szinte megsajnálja a kétségbeejtő figurát. A „miniszterelnök-aspiránst”.
– Ha hatalomra kerülünk – mondja, nyöszörgi, amikor végre szóhoz jut –, megpróbáljuk nemzetközi szinten is ismertté tenni az erdélyi magyarok törekvéseit – gagyog, s ragyogni próbál.
Allahra mondom, nem értem.