Erős idegzetű, sokat megélt szakemberek alkotják a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének úgynevezett naptári bizottságát – mások aligha bírnák el azt az intellektuális túlterhelést, ami szegények munkájával együtt jár. Nehéz pálya.
A sok kérelem miatt a testület gyakorlatilag hetente ülésezik, egy-egy ilyen összejövetelen átlagosan tíz-tizenöt keresztnév-elfogadási kérvényt bírál el, hogy aztán felelősen dönthessen arról, viselheti-e a kiötlött névleleményt az újszülött, avagy felejtse el a kedves szülő a szabadalmaztatásra javasolt marhaságot. (A magyar utónévlista egyébként több mint négyezer nevet tartalmaz. Lenne választék.)
A naptári bizottság nehéz munkáját meghívott néprajzkutatók, nyelvészek, történészek, irodalmárok és teológusok is segítik. Még azt is nekik kell megfejteniük – nem vicc! –, hogy a kérvényező szülő fiú vagy leány számára szeretné adni a fölterjesztett ötletét…
Sokszor régi okleveleket, dokumentumokat, történelmi névre hivatkozáskor az Árpád-kori személynévtárat is tanulmányozzák. Csak üdvözölni lehet az akadémia nyelvzabolázási szándékát, amelynek az a célja, hogy megálljt parancsoljon a különféle bomlott kezdeményezéseknek.
Óriási felelősséggel járó munka ez, elvégre kizárólag ők védhetik meg a csöppségeket attól, hogy valami idétlen keresztnévvel legyenek kénytelenek leélni az életüket, csupán azért, mert elvarázsolt szülőjük azt aggatta rájuk. Nemrég például a Csibécske, Pötyi, Kiwi, Felhő, Eső, Kopasz, Betyár, Szamos, Táblácska, Balaton és Cukorka agymenéseket utasította el a felelős bizottság.
Visszautasított kérelem esetén előfordult már, hogy az illető szülő panaszos levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. (Gondolom, a Betyár szülő lehetett vagy a Csibészke…)