Búvalbélelt írás jelent meg vasárnap a Hvg.hu-n: „A haza ellenzékben”. Hajdani Sziget-élményei ihlették a bánatos szerzőt, Hont Andrást, akinek emiatt annyira bepárásodhatott a szeme, hogy időnként saját emlékeiben is orra bukott. „Évek óta nem voltam a Szigeten – tájékoztat, ám ennek dacára közli –, az egykori szigetelő ma már nem találhatta meg a korábbi karaktert és életérzést.
Találhatott helyette mást (…), hajnaltájban a színes bőrű svájci srác paypass-szal fizeti az italt transzvesztita partnerének, miközben valami afrokommunista zenekar játszik a háttérben.” Ebből a frappáns kontrasztból a kesergő, nosztalgiázó Hont mindjárt le is vette a rezümét: „mindez egyet jelent: a kurzus vereségét”.
Míg az olvasó a meglepő összefüggésen mereng, azt is megtudhatja, hogy a Sziget „a nagyon-nagyon kevés magyar produktum egyike, amelyért külföldiek hajlandók pénzt, időt, kilométereket áldozni”.
Vagyis, ha nem rendeznénk Sziget Fesztiválokat, Hont András szerint a kutya se látogatna Magyarországra – ki a túrót is érdekel a Dunakanyar, a Várnegyed, Pannonhalma, Aggtelek, Hollókő, a Hortobágy meg az efféle lapos helyek… Az érzékeny szerző pár hete meg azon mérgelődött (örökké mérgelődik valamin), hogy Magyarország nem veszi ki eléggé részét a háborúkból és a menekültek elhelyezéséből. (A NATO-missziókban szolgáló magyar katonák elkerülték a figyelmét, akárcsak a hazai táborokban magyar adófizetők pénzén időző migránsok.)
Szégyellje magát az Orbán-kabinet – javasolta Hont –, amiért „a háború elől menekülőkkel szembeni félelemre alapozza politikáját”. „Azt senki sem ígérheti meg felelősséggel, hogy a haza fényre derül – zárja mostani intelmeit a szerző –, ám az rajtunk múlik, hogy itt-ott pislákol-e némi fény.”
Míg meg nem találjuk a gyufát, maga Hont András fog világítani.