Melyik korszakot tartja nyomasztóbbnak: a késő kádárizmus hanyatló diktatúráját vagy a mai lebomló jogállamot? – kérdezi Pető Ivánt, az SZDSZ egykori elnökét a Népszava riportere. Érdekes a kérdés, akárcsak a válasz: – Annak idején a szabadságjogokból egyre többet sikerült kivívni, most pont az ellenkezője történik. – Azért is érdekes a felelet, mert maga az interjú a „megfogyatkozott szabadságjogok” dacára sem szamizdatban jelent meg, nincs indexen a Népszava.
Ennél csak a folytatás érdekesebb: – Orbán egy normális demokráciában napok alatt megbukna a pökhendiségével – mondja ezt az a kétségbeejtő ember, akinek bukott, elzavart pártjánál önteltebb, tenyérbe mászóbb, arrogánsabb bandát még nem hordott a hátán a föld. A magát az ország szürkeállományának tartó felekezet elsőre harsogva imitálta az antibolsevistát, majd három cikluson át az MSZP szekerét tolta, affektáló intellektusával egyvégtében mucsaizta a magyarságot, gúnyolta a kereszténységet – miközben lakájként hajlongott az idegen tőke előtt. Árulta a hazát. Itt jegyzem meg (erre nem tér ki a Népszava-cikk), nemcsak a szelleme, de a hátrahagyott tartozása is él a papíron már kimúlt SZDSZ-nek. Székházvásárlásra fölvett, ötszázmilliósra duzzadt adósságukat vélhetően nekünk, „mucsaiaknak” kell majd kifizetnünk.
Hallgassuk csak, miket mond még Pető Iván! „Kiderült, hogy a magyar társadalom jóval kisebb fogékonyságot mutat a nyugati típusú demokrácia iránt, mint azt korábban hittük.” (Nemrég egy másik önjelölt szellemóriás, a szintén szabad demokrata Csepeli György mondott hasonlókat: „A demokrácia kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára”.) Értsd: a hülye nép nem képes felfogni, mi a jó neki. Vagyis nem érdemeljük meg őket.
Rájuk és leharcolt elnökükre volt most kíváncsi a Népszava. Zsák a foltjára.