Már azt hittem, kinevetgéltük magunkat a gender körüli tudományos ördögűzésen, de nem. A hét végi CEU-háborgáson például Kövér-Van Til Ágnes, az ELTE társadalmi nemek tanulmányának programvezetője is erről beszélt az egybegyűlteknek. Megtudtuk, genderismeretek nélkül nem teljes az életünk, ideje idehaza is beemelni a tudományágat a magaskultúrába. A fejlett Nyugat fényévekkel megelőzött bennünket. Elavult a magyar szemlélet, amely sémát kényszerít az egyénre, csupán azért, mert az nő vagy férfi.
Aki nem tudná, a gender arra figyelmeztet, hogy a lányokat fiús, a fiúkat pedig lányos nevelésben kell részesíteni, hogy felnőttként maguk dönthessék el, melyik nemet választják. (A brit filozófus, Roger Scruton a genderszakos diákokról azt mondta: ők is lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak. Például ha utcaseprőnek állnak.)
A többség mindenesetre úgy látja, hogy ez az egész gendermizéria szimpla áltudományos hazudozás. (Hívei szerint a gender: társadalmi nem; ellenzői viszont azt mondják: a társadalmi nem annyit jelent, hogy a társadalom nemet mond a genderre.) Egy szűk, begőzölt liberális kisebbségen kívül nincs támogatottsága. Az egész arról szól, hogyan bizonytalanítsák el nemi identitásában azt az embert, aki még abban a hitben él, hogy két nem van egymásnak teremtve, s ami nem általuk működik, az aberráció, eltévelyedés. Ám hiába erőlködnek a kacifántos szexualitás hívei, a nemiség teremtés adta szerep, sosem lesz szabadon választható konstrukció. Jól is néznénk ki! „Felkaroltok mindenféle deviáns baromságot, agitáltok mellette, megpróbáljátok ráerőltetni egészséges lelkületű emberekre, aztán meg csodálkoztok a közutálaton” – írja a gendereseknek egy hagyománytisztelő kommentelő. Vagy ahogyan odaát mondanák, egy lemaradt mucsai.