– Aki az előadóművészi pályát választja, annak fontos, hogy lássa őt a közönség – nyilatkozta minap a Blikknek Galambos Lagzi Lajos mulatós szakember.
Hát persze. Nincs is ezzel semmi baj, mi, a közönség is szívesen látnánk már Lajcsit – főképp azt a produkcióját, amikor végre elszámol azzal a több tíz milliós közüzemi disznósággal, amelynek csupán a vádirata 44 ezer oldalnyi papirost tesz ki. Lajosunk persze nem erre a nyilvánosságra gondolt, hanem arra, amit egy őt megkereső tévécsatorna kínált fel neki minap egy hamarosan induló gasztroreality (főzőcskézés, vacsorázgatás) képében.
– Szeretek tévézni, hiányzott már – árulta el a lapnak Lajcsi, akit korábban számtalanszor láthattunk már hasonló intellektuális műsorokban (Hal a tortán, Vacsoracsata stb.). A sztárok lazaságával hozta magát.
Ép szellemű ember idáig érve az olvasásban kis szünetet tart. Fejét égnek emelve nagyot sóhajt vagy – ha aznap már kihozták a sodrából – férfiasat káromkodva földhöz vágja az összegyűrt újságot. Persze egyik változat sem segít, a hír attól még igaz: közüzemi Lajcsi hamarosan újra jópofizni fog – jó pénzért – a gagyitévében. Mi még itt tartunk… Ha fölteszed a naiv kérdést – Mit sugall egy ilyen műsor a fiataloknak? –, máris jön a csatorna „magyarázata”: ők csak szórakoztató módon szeretnének bemutatni valósághű élethelyzetben emberi interakciókat. (Vajon a főzőcskézős Lajcsi mivel fog szórakoztatni?
Cipóban sült reszelőt készít?) E tévés műfajnak (rovott múltú, börtönviselt „személyiségek” heherészős esti falatozása) komoly hagyománya van minálunk. Olyan sztárharamiák szerepeltek már a rihegős-röhögős, luxussal bélelt együttléteken, mint Tasnádi Péter, Zalatnay Cini, boldogult Stadler József és mások.
Ha összeadnánk a leült éveket, simán kijönne az életfogytiglan.