A kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulás itthoni megjelenésére emlékezünk ma, március 21-én. Kilencvenkilenc éve, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök, ez a félresikerült, politikusnak tökéletesen alkalmatlan gróf – a „vörös gróf” – hatalomra segítette az orosz hadifogságból hazatért Kun Bélát és zavaros cimboráit.
Az odakint marxista ideológiával beoltott lumpen csőcselék a lenini instrukcióknak megfelelően rövid idő alatt elképesztő káoszt teremtett a kivérzett, megcsonkított országban.
Hogy a Tanácsköztársaságnak elnevezett vállalkozás törvényeinek foganatja legyen, arról egy Szamuely Tibor nevű emberszabású vadállat gondoskodott, aki különítményeseivel, a Lenin-fiúkkal egyvégtében az országot járta, s eközben szakmányban gyilkolt, akasztott. (A bitóra kerüléshez már az elég volt, ha valaki kitűzte házára a nemzetiszínű zászlót. Nem véletlen, hogy a 133 napon át tartó véres ámokfutást a bosszú fehérterrorja követte…)
A kórt becipelő Kun Béláék megjelenése csak egyfajta bemutatkozása volt a később kitört Rákosi-, majd Kádár-féle még súlyosabb járványnak. (Az ismét lebetegített lakosság számára mindezt „dicsőséges országlásként” diagnosztizálták a kor felkent doktorai.)
A bolsevik ragály kiemelkedő személyiségeire egészen a rendszerváltásig utcák, közterek emlékeztettek. Sőt mind a mai napig akadnak hagyományőrző entellektüelek, akik nem múló szenvedéllyel emlékeznek a vérgőzös kommünárokra, Lenin-fiúkra, illetve a Rákosi- és Kádár-retró hordára. (Darabig még az Országgyűlésbe is beverekedték magukat azok a hívek, akik a ravaszul csengő „Tudjuk! Merjük! Tesszük!” jelszóval e régi tradíciók ápolását tűzték ki feladatuknak. Makacs kórokozókról van szó.)
Ma Kun Béláékra, Szamuely Tiborékra emlékezünk, őket szégyelljük.