Ha én lennék a Fidesz–KDNP, most megköszönném Márki-Zay Péternek, hogy vasárnapi bravúrjával volt szíves figyelmeztetni, fölrázni engem – még ha nem is ez a szándék vezette, amikor megelőzte jelöltemet a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Ennyi okvetlenül kijár Márki-Zay úrnak, az ő sikere nélkül talán belealudtam volna ebbe a ciklusvégi februárba, karnyújtásnyira a tavaszi nagy voksolástól. Csípős volt az üzenet, akárcsak az időjárás, de még éppen jókor jött.
Haragudni Márki-Zay Péterre, amiért győzött? A világért sem!
A kormánypártoknak is, híveiknek is jót tesz, ha néha beleborzongnak a gondolatba: azok ott akár még vissza is jöhetnek! Hisz minden vágyuk ez. Nem, nem a Márki-Zay Péter-féle civilek, dehogy! A régiek. A bukott, elzavart bajkeverők, az átvedlett, kiutált szabad demokraták utódai jöhetnek vissza. Kell-e ennél rémisztőbb? A sarkon lapuló, lihegő Gyurcsány Fletó már üzent is a kormányfő Facebook-oldalára: „Na, ugye… Hódmezővásárhely. :)))” (Ő a főüzenő, lassan évtizede, hogy a bosszú lélegeztetőgépe éltetni.)
Kéretlenül, de éppen jókor jött ez a kontrollpofon, sok mindenre ráébreszthet. Mondjuk bakikra, hisz hibáznak a kormánypártok is. (Talán volt, akinek kicsit sok volt már ez a sorosozás, miközben a két ciklus sikereiről alig-alig hallunk, mintha csak szégyellnénk…) A feledékeny, gyorsan megbocsátó szavazót is figyelmezteti ez a hét végi eredmény: Emlékezz, ember, kikre mondtál határozott nemet annak idején! Pufajkásra, ügynökre, habzóborász privatizátorra, aki „jókor volt jó helyen”. Nem árt tudni, ők és cimboráik is rajthoz állnak majd áprilisban a hatalomért. Bizony, mondom néktek, jót tesz ez a hódmezővásárhelyi pofon a kormánypártoknak hat héttel a nagy meccs előtt. (Éppen február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján.)