Mielőtt még meggondolatlanul pálcát törnénk az Országház bejáratánál pár napja fellépő agresszív, trágár, köpködő horda fölött (három idős egyházi személyt molesztáltak a felbőszült előemberek), nem árt, ha elolvassuk Jámbor András hírlapíró idevágó elemzését a Mérce.hu közéleti portálon. A szerző kint volt a Kossuth téri terepen, sőt számos randalírozóval beszélgetett, mielőtt megírta az Én a csürhével vagyok című szociológiai elemzését, az „egyházi esemény” világi előzményeit. A mű bemutatja az akció résztvevőit: egyszerű, kétkezi emberek alkották a rohamcsapatot, kisnyugdíjasok, devizahitelesek, leszázalékolt melósok stb.
Csupa megfáradt, átharcolt élet. Olyanok – írja Jámbor –, akiket megnyomorított, megalázott és eltaposott a hatalom (nyilván a piszok Orbán-rezsim – a szerk.), nem is csoda, hogy elkeseredésük egy idő után köztiszteletben álló egyházi személyek szidalmazásában, leköpködésében manifesztálódott. Mi másban is?
Jámbor András messze nem ért egyet a Fidesz-vezetés azon kijelentésével, miszerint az ellenzék által felhergelt tömeg az egyházat támadta meg. Szerinte ez egy oltári baromság.
Nem szórakozásból mentek ki szegények a terepre, valami eltört bennük. „Nem maradt más lehetőségük, mint így kifejezni magukat” – okfejt a szerző, és hozzáteszi: igazából neki sem tetszett az attrakció, de hát meg kell érteni az aktivistákat.
Hogy helyrebillenjen az egyensúly, randalírozniuk kell egy sort, ordítva vesszenorbánozni, meg persze leköpni a parlamentből kilépő klérust. Ki kell adni a gőzt. (Itt jegyzem meg, hogy Jámbor András pár hónapja bejelentette: amennyiben Orbán Viktorék kétharmaddal nyernek, kiszáll a sajtóból. Az is kacsa volt.)
Én biztosan a csürhével vagyok – zárja írását Jámbor.
Szerintem be is vennék a csapatba.