Kifogyván az ellenségből, a nácivadász Simon Wiesenthal Központ igazított tevékenységi körén, ezentúl azt fogja megmondani, kikre/mikre emlékezhetünk és kikre/mikre nem. Minap például felszólította a román hatóságokat, járjanak el a háborúsbűnös-kultusz felélesztési kísérleteivel szemben. Arra hivatkozva kérte ezt, hogy Nagyváradon nemrég filmvetítéssel emlékeztek az erdélyi Wass Albertre, születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából.
(Itt jegyzem meg: az író műveinek leghívebb tolmácsolója a szintén nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A negyedszázada alapított minitársulat – Kiss Törék Ildikó és férje, a két éve elhunyt Varga Vilmos – Wass-összeállítása, az Üzenet az otthoni hegyeknek megszámolhatatlan könnyes-fergeteges sikert aratott.)
Wiesenthalékat zavarja az író. Ez azért is különös, mert gróf Wass Albert, aki 1943 őszén a 9. magyar kir. lovasságnál zászlóaljparancsnokként részt vett a világháborúban, egy darabig cionista aktivistákkal is szövetségben állt: 12 ezer zsidó ember életét mentette meg a német deportálásoktól. Még saját házában is bújtatott családokat. Ez valahogy elkerülte a Wiesenthal-csapat figyelmét.
Nácivadászék a jelek szerint inkább annak a román hivatalosságnak hisznek, amely még mindig háborús bűnösként tekint az 1946-ban – távollétében –, koncepciós perben halálra ítélt Wass Albertre. (Az Egyesült Államokban letelepedett író ellen még a 70-es években is több merényletet kísérelt meg a Securitate.)
Wass Albert élete alkonyán haza kívánt térni, állampolgársági bizonyítványt kért, ám Kuncze belügyminisztériuma csak egy megalázó ideiglenes fecnit ajánlott fel a számára. (Mi mást is várhatott volna tőlük?) Talán csak saját sorai vigasztalhatták: „És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia.”