Méretét tekintve még egy mínuszos hírt sem érne a Nagykőrösön tartott szombati MSZP-tüntetés, legföljebb, ha negyvenen verődtek össze. Ráadásul a beharangozott téma (megszűnt a nőgyógyászati szakrendelés és a terhesgondozás) sem indokolná a híradást; hisz kiderült, szó sincs megszűnésről, vaklárma az egész, a nyugdíjba vonuló nőgyógyász praxisát átveszi egy másik orvos. (Tömeg azért sem gyűlt össze, merthogy ezt mindenki tudta, akit érdekelt.) Hogy mégis cikket írok a dzsemboriról?
Szeretném megtudni: mi értelme volt megszervezni ezt a hamvába holt háborgást. (Helyi érdeklődés hiányában a tüntetők egy részét Kecskemétről, Ceglédről ejtőernyőzték át a szocialista szervezők.) Hamar rájövök a prózai okokra: most épp nincs alkalmasabb fogás a kormányon.
De nicsak! Kiket látok a szoci demonstrálók között… Csak nem a jobbikos Volner János alelnök úr parolázik ott Gurmai Zita szocialista delnővel, a párt elnökségi tagjával? De bizony, hogy ő az!
Amott az meg Ábrahám Tibor, a Jobb Nagykőrösért Egyesület elnöke, aki hajdan nyolc éven át SZDSZ-es képviselőként üldögélt a parlamentben! Kicsi a világ. (Elnök úr lányát, a fideszes polgármesternek nemrég kötelet ígérő Ábrahám Editet ellenben most nem látjuk a háborgók közt.)
Gurmai és Volner. Azért ez már több mint mínuszos hír… MSZP és Jobbik. Milyen érdekes! Gyengélkedő szocialisták és gerincbeteg „radikálisok”. Ők, akik együtt, egymással soha és semmikor…
Változnak az idők. Vagy csak ismétlődnek. Az egyik kommentelő hevenyészett emlékei: „A kisnyilasokból lettek Rákosi ávósai, azokból meg Kádár munkásőrei. Szép… A Jobbik? Pár éve még cigányoztak, rakparti zsidó cipőkbe köpködtek. Most meg a szocikkal hercigeskednek.”
Nekem A tanú című film smasszere jut az eszembe, a kegyelmet kapott Pelikánnak mondja a bitó alatt: „Egy brancs maguk.”