Zászlóügyben nem ismer pardont a román törvénykezés. Illetve…, nézzük csak!
Minap közel 43 ezer lejre (hárommillió forintra) bírságolta az ottani ítélőtábla a Maros megyei önkormányzat elnökét, amiért az korábban, még Szováta polgármestereként nem volt hajlandó eltávolítani a székely zászlót a hivatal épületéről. Ez azért is érdekes – bár egyáltalán nem meglepő –, mert a bíróságok ezenközben semmi kivetnivalót nem találnak abban (egyébként nagyon helyesen), ha egy másik romániai régióban, Bukovinában a helyiek kitűzik a sajátjukat.
Hogy mit szól a kettős mércéhez a máskor oly szigorú Brüsszel? Semmit. Az ilyesmire nincs kapacitásuk a kontinensatyáknak/anyáknak. (Talán épp uborkagörbületet mérnek.) Hát a lánglelkű „civilek”, Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért stb.? Ők mit mondanak erre? Hallgatnak, mint hal a szatyorban.
Hogy a románok az átlagosnál igényesebbek a zászlókra? No, ebben azért nem vagyok biztos.
A napokban olvastam, hogy Bodzavár román polgármestere, bizonyos Constantin Toma, miközben büszkén fényképezkedett az odalátogató Paul Brummell brit nagykövettel, az ünnepi tárgyalóasztalra valami rejtélyes oknál fogva izlandi zászlót rakatott.
(Gondolom, gőze nem volt, milyen a brit.) A kínos bakit az Euronews szúrta ki – igaz, nem volt nehéz dolga, ugyanis a kevély polgármester a Facebook-oldalán fényképes hírben hőbörögte világgá, hogy nála járt Nagy-Britannia nagykövete.
(Szegény Mr. Brummellnek valamiért nincs szerencséje Romániában a lobogókkal – néhány hete Jászvásárban például egy olyan zászlót tettek az asztalára, amelyet már nagyjából kétszáz éve, boldogult Viktória királynő uralkodása óta nem használnak a szigetországban…)
A vexillológia (zászlótan) tanulmányozását javasolnám a szomszédoknak. Meg az őslakosoknak járó jogokét.