Gróf Maderspach Viktorról alig tudunk. Kár. Pedig a német származású erdélyi magyar nemes már életében kivételes személyiségnek számított. A 143 éve született huszártiszt-mérnök-vadász-íróról a hét végén emlékezett meg a Mátyásföldi Lovas Egyesület.
Regénybe illő sors. A roppant erejű erdélyi ifjú szenvedélye a vadászat volt. Elsősorban medvére ment, aztán – amikor a haza úgy kívánta – az ellenségre. Az első világháború kitörésekor nyomban önkéntesként jelentkezett.
Lovas felderítőként hajmeresztő feladatokat hajtott végre a keleti fronton, gyakran messze elszakadva sajátjaitól. 1916 augusztusában, amikor Románia megtámadta Erdélyt, elszánt gerillacsapatával nagyban hozzájárult a kiűzésükhöz. Ekkor kapta a „vadmagyar” és az „oláhölő” jelzőket…
Nyelvtudását kihasználva rendre rászedte az ellenséget. Többször fogságba esett, de mindannyiszor megszökött, volt, hogy puszta kézzel végzett őreivel. Ha kellett, tengerre szállt, ott találjuk a caporettói áttörésnél is. Életrajzi könyvében azt írja: a „szent gyűlölet” vezette.
Az összeomlás után, 1919 elején újra fegyvert fog, a Székely Hadtest katonájaként harcol a románok ellen, majd Nyugat-Magyarországon találjuk. Merész éjszakai rajtaütéseivel érdemeket szerez a soproni népszavazás kikényszerítésében.
A két háború közötti éveket az írásnak szenteli. Ekkor születik két legismertebb könyve, Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig és az Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból.
A második bécsi döntés után, 65 évesen katonaként akar visszatérni Erdélybe, ám bánatára csupán logisztikai feladatokkal bízzák meg. Hozzá méltatlan halállal távozik (felborult teherautójuk rakománya rázuhan), kórházban éri a vég 1941 tavaszán. Nem láthatja viszont az erdélyi hegyeket.
Arról nem ő tehet, hogy alig tud róla az utókor.