Paca
Ha viselnék kalapot, most föltétlenül megemelném a tatai városvezetés előtt, amely sarkára állt, és megtiltotta a településen az elmeháborodott szilveszteri durrogtatást.
Méretes cikkben leplezi le az Orbán-rendszer valódi természetét Scheiring Gábor hajdani LMP-s honatya, jelenleg látnok és megmondóember.
Komjáthi Imre szocialista alelnök a rövid karácsonyi, újévi tűzszünetet követően a „rabszolgafelkelés” folytatását helyezte kilátásba.
A karok most kézfogásra, ölelésre mozdultak – dacolva paranccsal, hadbírósággal. Ilyet még sosem látott az árkokkal szabdalt csatamező, ahonnét már a dalosmadarak is elköltöztek.
Azt nem tudom, hogy ez az újabb szánkós hír mekkora pályát fog befutni – alig hiszem, hogy címoldalon hozzák majd a nyugati lapokban, hisz nem illik a szokásos „magyarországi hírekbe”.
Most, hogy a jobbikos Jakab Péter újabb részletet adott elő Én, a proli című önéletrajzi teleregényéből (ezúttal a Hír Televízióban), újra fellángolni látszik a régi vita.
Az egész cumisorozatra már akkor számítani lehetett, amikor a kesergő demokraták Parlament köré tervezett tavaszi élőláncából azért nem lett semmi, mert nem volt elég láncszem.
Nem kekeckedni akarok Stummer Jánossal, de a 2006-os tévéostromnál mintha más lett volna a felállás. Akkor alelnök úrék ármádiája Gyurcsány rendőrautóit gyújtogatta, borogatta a székháznál.
Az Európai Bizottság derűs elnöke a szokásos attrakcióival lépett fel – ezúttal női munkatársának hajába túrt bele szenvedélyesen.
Most speciel a „különféle jogvédő szervezetek sáskahadával” szövetségben lép harctérre a Sneider-ármádia. „Jobbikos szívük” most őértük dobban.
Az elfajzott liberálisok portréja tökéletes Márai Sándor tollán, már ötven éve ezt írta róluk: „A »szabadság« ürügyével másznak, tüntetnek, ocsmányan rágalmaznak...
Saját nagyszerű diagnózisát dicsérte a napokban Hadházy Ákos ellenzéki lódoktor. Ámbár bölcsebb lett volna, ha csöndben marad.
