Lukács György halála alkalmából, 1971-ben jelent meg a szerb esztéta, Veljko Korać értékelése: „Korunk olyan filozófust vesztett, aki sorsdöntő és elég hosszú időszakon át (az októberi forradalomtól napjainkig) gondolkodásának és alkotásának egészével arra törekedett, hogy rámutasson és bebizonyítsa, Marx filozófiája korunk egyetlen igaz filozófiája. A történelem nem vonta kétségbe Lukács e törekvésének jelentőségét és értelmét. Ellenkezőleg, teljes egészében igazolta. És Lukács György opusa megmarad a következő nemzedékeknek mint hatalmas hagyaték.” Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, kiderült, hogy nem a marxizmus korunk egyetlen igaz filozófiája. Sőt! Bukott filozófia, mely a történelem lomtárába került.
E magasztos halottsirató szavak azonban 1971-ben, a 86 esztendős, baloldali filozófusfejedelem halálakor még természetesen hatottak, hiszen a kommunista tábor a főideológusát, a fejlett nyugat pedig a 68-as baloldali nemzedék egyik szellemi iránytűjét veszítette el. A hetvenes-nyolcvanas években egy oxfordi bölcsészhallgató számára Magyarország neve azonnal behívta Lukács nevét, a nyugati egyetemeken ugyanis már az a radikális baloldali értelmiség tanított, amelyik messziről és mélyen hitte a marxizmust, csak annak hétköznapi gyakorlatát nem ismerte.
Koffer a trezorból
Az idő múlásával, a kommunista blokk szétesésével, valóságának felszínre kerülésével aztán átértékelődött a Lukács-kép is, még a filozófus által alapított és vezetett Budapesti Iskola egykori lelkes diákjában, Heller Ágnesben is. „Ha tőlem azt kérdezik, hogy melyik filozófust fogják széles körökben olvasni és értelmezni ötven vagy száz év múlva, három nevet említenék. Ezek Wittgenstein, Heidegger és Foucault. Lukács György filozófiája talán nem fog közéjük tartozni. De ha filozófiája nem is, életpályája és személyisége annál inkább. Mert ez az életpálya klasszikusan reprezentálja a 20. század értelmiségének útjait és zsákutcáit. […] Ezen a reprezentatív pályán egyaránt születtek zseniális művek, igazságtalan és felületes pamfletek, tisztes filozófiatörténeti és kritikai munkák. Mindig az, amit megengedett, illetve megengedhetett magának” – írta a Lukács György gondolkodása – jelenkori perspektívából című, 2013-ban a Gondolat Kiadónál megjelent kötethez. Igaz, Heller nemcsak a mester, hanem saját életművét is átértékelte. Renoválta, megtisztogatta a marxizmusra utaló gondolatoktól a 2002-ben újra kiadott A reneszánsz ember című könyvét is.
Ha Biszku Béla vagy Hóman Bálint életművén hevesen lehet vitatkozni, akkor Lukács Györgyén aztán igazán. A nemességet is megszerző, gazdag zsidó bankárcsaládban született, radikalizálódott, balra tolódott fiatalember útja elvezetett a Tanácsköztársaság kivégzőosztagáig – a Vörös Hadsereg politikai biztosaként Poroszlón tizedeléskor nyolc embert lövetett főbe. Volt politikai főideológus, akit személyes felelősség terhel több kiemelkedő magyar filozófus – Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos – és író – Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, az újholdasok – tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért vagy a szellemi életből való kiszorításáért. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején országgyűlési képviselő, a második Nagy Imre-kormányban népművelési miniszter, majd menekült a jugoszláv nagykövetségen, szovjet fogoly Romániában. 1957-től 1965-ig belső emigrációban él, csak Nyugat-Európában publikál, de 1967-től az MSZMP nemcsak tagjai közé fogadja, hanem visszamenőleg rehabilitálja is.
A filozófus 1945 őszétől haláláig a pesti Duna-part egyik gyönyörű lépcsőházú Bauhaus épületének ötödik emeletén lakott. Egykori otthonában működik 1972-től a Lukács Archívum, amelynek kutatóhelystátuszát 2012. januártól megszüntették, azóta könyvtárként üzemel. Mivel a filozófus végrendeletében könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetre, kéziratait pedig az Akadémia könyvtárára hagyta, az önkormányzati bérlakást is a tudós testület kasszájából állják, ez havi 300 ezer forint és a rezsi. Az archívumnak két alkalmazottja van. Az anyag körülbelül 14 ezer kötet, ebből nyolcezer cím a hagyatéki könyvtár, a többi a tudós halála után megjelent Lukács-művek nemzetközi és hazai kötet-, illetve folyóirat-kiadása, valamint a modern filozófiai szakirodalom. A kézirattár anyaga tízezer levél és ezer irategységnyi kézirat (Lukács könyvei, tanulmányai, jegyzetei). Egy-egy irategység akár több száz oldal is lehet. Mindehhez körülbelül 15 irattári óriásdobozban (fél falat betöltő polcokon) összegyűjtött sajtóvágat-gyűjtemény és számos egyéb, Lukáccsal kapcsolatos dokumentáció tartozik. Az archívumban további hagyatékok is vannak: többek között Popper Leóé, Zalai Béláé és Balázs Béla leveleinek egy része, valamint bútorok, íróasztal, kisebb műtárgyak, amelyek az örökösök tulajdonában vannak – foglalja össze Agárdi Péter, a Lukács György Alapítvány elnöke a múzeumlakás értékeit. Székely Mária könyvtáros alapos leírása az archívum anyagáról kiemeli: a hagyaték elsősorban a kéziratok és a levelek miatt érdekes. A filozófus halála után heidelbergi bank széfjéből került elő egy általa 1916-ban biztonságba helyezett koffer, benne többkötetnyi levelezés, illetve kézirat, így az addig csak hallomásból ismert A heidelbergi esztétika és művészetfilozófia is. Itt őrzik a levelezését többek között Paul Ernsttel, Ernst Blochhal, Emil Laskkal, Georg Simmellel, Max Weberrel, Thomas és Heinrich Mann-nal, Heinrich Böll-lel, Erich Fromm-mal, Max Horkheimerrel, Jean-Paul Sartre-ral, Jürgen Habermasszal, Polányi Károllyal. A könyvészeti érdekességek közé tartozik az első Hegel- vagy a két alapvető Goethe-összkiadás.
Egyben, de áthelyezve?
A kérdésre, milyen állapotú az anyag, Agárdi Péter azt válaszolta: vannak restaurálandó könyvek és kéziratok, de mindegyik gyűjteményrész kutatható. Folyamatosan érkeznek az új, főleg külföldi Lukács-kiadások, és amíg volt könyvbeszerzési keret, addig a szakirodalom is bővült. Másfél évtizede mikrofilmfelvétel készült a kéziratokról, az egyik példány az archívumban, a másik tudomása szerint az MTA könyvtárában van. A kéziratok, mindenekelőtt a levelezés 1945–1971 közötti részének java már digitalizált. Katalógusa az archívum honlapján, az 1920-as évek kiadatlan cikkei pedig a Lukács Alapítvány honlapján érhetők el. Agárdi szerint a digitalizálás hasznos, de független az eredeti kéziratok és a könyvek helyétől, a kutatók számára pedig nem helyettesítheti a papíralapú dokumentumok használatát.
Mivel már két éve a levegőben volt, nem lepte meg, csak ismét felháborította az érintetteket az MTA április elején kiadott közleménye, amely a Lukács Archívum mint önálló egység megszüntetéséről, anyagának áthelyezéséről szól. Az Akadémia vezetése úgy döntött, hogy a könyvtár anyaga az új MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetbe kerül, a kézirattárat pedig folyamatosan az akadémiai könyvtárba szállítják, ott digitalizálják és katalogizálják, azután átkerül az is a filozófiai intézetbe. A gyűjtemény tehát végeredményben egyben marad. A döntést Lovász László, az Akadémia elnöke azzal indokolta: az MTA nem tart fenn emlékhelyeket legkiemelkedőbb tudósainak sem, mivel szellemi örökségük megőrzését eredményesebben szolgálja tudományos munkásságuk elemző bemutatása. Ám ha a Lukács Alapítvány vagy magánszemélyek, más szervezetek az emlékhelyet fenn kívánják tartani, az Akadémia ennek szervezésében, technikai lebonyolításában segítséget nyújt.
Agárdi Péter közvetlenül az akadémiai közlemény megjelenése előtt találkozott Lovász Lászlóval. Megbeszélésükön kifejtette, nem látja biztosítottnak a gyűjtemény elhelyezését az amúgy is szűkös új bölcsészettudományi kutatóközpontban, valamint a hat részből álló anyag sorsát sem. Agárdi azt mondja: az MTA elnöke az április 6-án kiadott közleménnyel gyakorlatilag visszavonta a vele folytatott tárgyaláson tett ígéretét. (Megbeszélésükről készült emlékeztetőjében azt írta: Lovász László a maga részéről megerősítette az egyben tartás és az együtt költöztetés szándékát, de nem zárta ki az ingatlan megvételéről, a Lukács Archívum mégis ott tartásáról való gondolkodást, a további egyeztetéseket sem.) Ezek után mégis a Lukács-hagyaték és -gyűjtemény szétdarabolásáról döntött. Agárdi szerint álságos az az indoklás, hogy az MTA nem tart fenn emlékhelyeket legkiemelkedőbb tudósainak sem, és nyilvánvalóvá teszi a döntés emlékezetpolitikai, sőt ideologikus jellegét. Egyben megakadályozza, hogy hazai és nemzetközi pénzügyi támogatással, közadakozással megvásárolható legyen a Belgrád rakparti lakás a Lukács Archívum számára. Ezzel újabb csonkítás éri a magyar nemzeti kultúrát és az egyetemes tudományosságot, ami igen rossz fényt vet az Akadémiára.
Kimúló érdeklődés
Mérlegre tehető, hogy politikai, szakmai vagy gazdasági megfontolás vezérelte döntés-e a Lukács Archívum elköltöztetése, de ennél fontosabb és pontosabb megközelítése: mennyit ér ma Lukács György szellemi öröksége? Eleven műhely, mely lendületet ad iskolája továbbépítéséhez, vagy marxista múzeumba való tárgy, amelyet csak a kutatók és a még megmaradt Lukács-hívek látogatnak? Mint Agárdi Pétertől megtudtuk, az archívum évente körülbelül negyven kutatót és ötven-hatvan egyéni vagy csoportos érdeklődőt fogad. Egy ilyen kis tudományos gyűjtemény és emlékhely esetében ez nemzetközi viszonylatban jó arány, véli az alapítvány elnöke. Valóban nem nagy szám, melyhez szakmai értékeléseket kell illeszteni. Heller Ágnesé mellé másokét is. Pongrácz Tibor tudományos kutató, egyetemi oktató 1988 óta az archívum munkatársa. Kérdésünkre, mennyiben tartja élőnek a lukácsi örökséget, így válaszolt: Lukács filozófiáját Európa-szerte, de különösen Latin-Amerikában elismerés övezi, ami természetesen nem zárja ki sem a bolsevik fordulatát és az erre a világnézetre épülő műveit érintő kritikát, sem a recepcióban jelentkező hullámzást, amelyet egyébként más filozófusok esetében is megfigyelhetünk. A fiatal Lukács esszéi és traktátusai (Heidelbergi esztétika, A regény elmélete) viszont a magyar filozófia legfényesebb lapjaira tartoznak, és megítélése szerint világszínvonalúak. Lukács 1919 utáni művei közül több is – elsősorban a Történelem és osztálytudat, A társadalmi lét ontológiája és Az esztétikum sajátossága – nagy hatást gyakorolt világszerte, s jóllehet Pongrácztól távol állnak, filozófiatörténeti jelentőségük tagadhatatlan. Mindebből következik, hogy a Lukács Archívum földarabolását és elköltöztetését rossz szemmel nézi, kárhozatosnak tartja.
Lánczi András filozófus szerint a fiatal Lukácsot ma is a nyugat-európai marxizmus egyik megteremtőjeként tartják számon, de a filozófusból mára történeti érdekesség lett. Általános ideológusból szakfilozófussá vált, a XX. század sokadik gondolkodójává, aki a marxizmus egyik irányzatát képviselte. Csak azok figyelmét kelti fel, akik a marxizmus szakterületén belül vizsgálódnak, és akiket a XX. század politika- és filozófiatörténete érdekel. Ez nem zárja ki, hogy ma is vannak hívei, él még némiképp a történeti baloldal nosztalgikus érdeklődése, de iskolája már nincs, szemben azokkal a jelentős múlt századi filozófusokkal, akiknek virágzik a másod-harmadgenerációs iskolájuk is. Lukácsnak tehát nincs megújulása, az általa táplált érdeklődés lefelé tart, kimúlóban van. A 68-asok generációja rajongott érte, de ki olvas már Marcusét, ki olvas Lukácsot, teszi fel a kérdést a filozófus. Az esztétika területén maradt még hatása. Marxista fordulata előtt a német idealista vonalat képviselő A regény elmélete című munkáját ma is emlegetik. A fiatal Lukács ugyanis még nem volt marxista. A marxizmus a hegeli gondolatvilágban gyökerezik, de amit Lukács képviselt, az politikai zsákutca.
(Az MTA vezetése április 20-án ad újabb tájékoztatót a Lukács Archívum helyzetéről.)