Születése pillanatától, vagy talán már a gondolatának megfoganásától az európai pénzügyi-gazdasági egység szimbóluma lett az euró. A kezdetben számlapénz, később a hétköznapi fizetési forgalomban is megjelenő bankók és érmék világra jötténél bábáskodó Lámfalussy Sándor jegybankár nem is szánta másnak teremtményét, az eurót.
Egyszersmind megalkotva az öreg kontinens dollárját, amely az ecu, az Európai Közösség elszámolási valutaegység nyomdokain, eleinte a „zöldhasú” kistestvéreként, majd megizmosodó partnereként vetette meg lábát a nemzetközi piacokon. Oly sikeresen, hogy négy évvel ezredfordulós születése után egy euró már megközelítőleg másfél dollárt ért.
Azzal azonban mindenki tisztában volt, hogy az Európai Unió 2004-es nagyszabású bővítése – amelynek során tizedmagával Magyarország is tagja lett a már Közép- és Kelet-Európa felé is nyitó közösségnek – nem jelentette az euró mint fizetési eszköz egységes bevezetését is.
Még úgy sem, hogy a csatlakozó államok vállalták, amint gazdasági mutatóik megfelelnek a még 1992-ben Maastrichtban írásba foglalt kritériumoknak, nemzeti valutájukat euróra váltják. Van olyan tagállam, amelynek egykettőre sikerült bevezetnie az egységes európai fizetőeszközt, ám akad olyan is, amelyiknek nem. Nem volt rá érett a gazdasága, vagy talán nem is sürgette igazán az átállást.
Ám napjainkban, amikor az Európai Unió szilárd egységének üzenete fontosabb, mint valaha, egy hatékony és jól működő – nemcsak 19, hanem 28 tagállamból álló – pénzügyi közösség kézzelfogható közelsége komoly hátteret jelenthet.
Mindennek fényében nyilván nem véletlen, hogy a minap az Európai Bizottság ülése után Valdis Dombrovskis euróért felelős alelnök vezetésével már közzé is tették a testület azon ütemtervét, amelynek alapján 2025-ig szeretnék egységesebbé, hatékonyabbá, demokratikusabbá és átláthatóbbá tenni az európai gazdasági és pénzügyi uniót. Ennek része lenne az euró kiterjesztése is, amelynek érdekében konkrét feladatokat határoztak meg a következő másfél évre az euróövezet tagországai számára.
A brüsszeli testület értékelése szerint az Európát sújtó 2008-as gazdasági és pénzügyi válság nem az euróövezetből indult ki, de napvilágra hozta annak intézményi gyengeségeit is. Jelenleg a gazdasági mutatók és a hangulatindex a 2000 óta mért legmagasabb szinten van.
Európa ma újra a fellendülés időszakát éli, minden tagállam gazdasága növekszik. Az Európai Bizottság szerint a jelenlegi adottságokat arra kell kihasználni, hogy végrehajtsák a megfogalmazott terveket.
Az Európai Bizottság kiadott egy közleményt is, amely az euróövezeti stabilitást szolgáló, uniós jogi keretbe foglalt új költségvetési eszközökre koncentrál. A program ehhez kapcsolódóan négy fő csapásirányt sorol fel, egyelőre még csupán javaslat formájában.
Elsőként az állandó válságkezelési alapot (ESM) Európai Valutaalappá (EMF) kell konvertálni. A washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepét tehát az EU-n belüli válságkezelésnél is az EMF venné majd át, amely azért lenne praktikus, mert csak az eurózóna-tagállamok férhetnének hozzá.
A második szelet az lenne, hogy az uniós jogba integrálnák a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződést. Fontos, hogy ezzel nem lazítanának a Stabilitási és Növekedési Paktum háromszázalékos GDP-arányos államháztartási hiányra, illetve hatvanszázalékos adósságrátára vonatkozó követelményein, de a paktumba épített rugalmasságot megőriznék.
Harmadik csapásirány, hogy európai gazdasági és pénzügyminiszteri poszt jöjjön létre akár már a 2019-től felálló új bizottságon belül, de legkésőbb 2025-ig. Ez az új tisztség erősítené az EU és az euróövezet gazdaságpolitikájának egységességét, hatékonyságát, átláthatóságát és demokratikus elszámoltathatóságát.
A negyedik javaslat szerint egy új költségvetési fejezetet hoznának létre a 2021-től kezdődő EU-s költségvetésen belül elsődlegesen, de nem kizárólag az eurózónatagoknak. Nem lenne tehát külön eurózónás költségvetés és külön az EU egészének szóló költségvetés.
A csomag ismertetésekor az eurózóna kibővítésére vonatkozóan Pierre Moscovici gazdasági biztos a kedvenc filmjéből, a Keresztapából idézett: szerinte az Európai Bizottság egy „visszautasíthatatlan ajánlatot” tesz mostani bejelentésével a nem euróval fizető országoknak.
Azzal kapcsolatban, hogy a tervezett eszközök rendelkezésre állnak-e majd a nem euróövezeti országoknak is, Valdis Dombrovskis alelnök igennel válaszolt, jelezve, hogy nyitott és átlátható struktúrát szeretnének létrehozni.
Hazai jegybanki szakértők szerint a lassan egy évtizede kirobbant nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság előtt igaz volt, hogy az eurózóna tagjává válás csökkentette a kockázati kritériumokat, ez azonban ma már nem mondható el.
Az euró mellett szóló második érv sokáig a tranzakciós költségek csökkenése volt, csakhogy a digitalizálódás nyomán már a használt devizanemtől függetlenül is mérséklődnek a rizikók. A harmadik fő érv pedig a nyitott devizapozíciók kockázatosságához kapcsolódott, mondván, azokat az euró bevezetésével zárni kell.
Csakhogy a bizonytalansági tényezők enélkül is jelentősen csökkentek az elmúlt években. A fő érvek tehát sokat gyengültek, miközben az euróbevezetés költségeként jelentkezik továbbra is az önálló monetáris politika elvesztése, amelynek pedig válságkörnyezetben kiemelt szerepe lenne.
Ám hogy Magyarországon mikor lehetséges bevezetni az eurót, az a gazdaságpolitika függvénye is. Érdemes azon dolgozni, hogy ezt mielőbb megtehessük; a monetáris uniós tagság elnyerése hazánk pénzügyi sikerének megkoronázása volna. Dacára a kedvező gazdasági mutatóknak kérdéses, hogy miként leszünk képesek csatlakozni az eurózónához. Pénzügyi szakemberek szerint döntenünk kellene végre: vagy minél előbb, vagy soha nem vezetjük be a közös valutát.
Amennyiben képesek vagyunk olyan fegyelmezettek lenni, mint egyes régiós országok – például Szlovákia –, akkor minél előbb csatlakozni kellene, mert a versenyképesség a tapasztalatok alapján nem sínyli meg, ha a saját deviza leértékelésének lehetőségét elveszítjük. Ám ha nem vagyunk fegyelmezettek, és szükségünk lesz a forint időről időre történő leértékelésére, soha nem kellene bevezetnünk az eurót – húzta alá a bankár.
Az eurózónához való csatlakozásunk kérdése és időszerűsége újra és újra vita tárgyát képezi a hazai közbeszédben, számos javaslatot, aggályt vetve fel – szögezte le kérdésünkre Kecskés András, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense. Arra a felvetésünkre, hogy elhibázott döntés volt-e a közös valuta bevezetése az eurózóna országaiban, a szakértő úgy vélte, hogy a fejlettebb nyugat- és észak-európai „uniós mag” számára nem, azonban a mediterrán régió számára igen.
Különösen Görögország esetében igaz az elmarasztaló kritika, ahol a maastrichti kritériumokat csak csalással sikerült elérni. A fejlettségi különbség túlzott nagyságát pedig a mai napig nem képesek érdemben lejjebb faragni. Így az eurózónabeli tagság sem tudja az előnyöket biztosítani, miközben jelentős növekedési hátrányt jelenthet, akár középtávon is, az idő előtti társulás.
Vajon Magyarország és a többi eurózónás csatlakozás előtt álló EU-tagállam gazdasága valóban érett az euró bevezetésére? – teszi fel a kérdést Kecskés András, amelyre rögtön meg is adja a választ: szerinte csak a megfelelő – relatív fejlettségű – gazdaság mellett van értelme ezt a lehetőséget vizsgálni. A szakember úgy véli, a termelékenység esetében legalább az eurózóna 70-75 százalékát produkálnunk kell, ahogyan a bérszínvonal esetében is fontos és reális szint az eurózóna 75-80 százaléka.
A nemzetgazdaság GDP- (bruttó hazai termék) arányos eladósodottságának szintje pedig különösen fontos egy nemzetgazdaság válságidőszakokban fennálló sérülékenysége tekintetében. E mutató esetében a hatvanszázalékos maastrichti mutatónál keményebb, ötvenszázalékos érték elérése lenne a célszerű. Továbbá szükség van egy megfelelő fenntartható gazdasági modellre, amely az állam költségvetési és monetáris támogatásával válság idején is át tudja vészelni a gazdaságot érő egyszeri sokkhatást.
Magyarország éppen az eladósodottság mértéke tekintetében nem teljesíti a maastrichti kritériumokat, hiszen jóval felette van a hatvanszázalékos GDP-arányos rátának. A szigorúbb, ötvenszázalékos célérték elérése még több időt igényel, majd ezzel párhuzamosan lehet mód a hatékonyság és a bérszínvonal növelésére. Jóllehet ez utóbbiak nem tartoznak a maastrichti kritériumok körébe, ám fontosak ahhoz, hogy az ország „jó gazdasági formában” csatlakozzon az eurózónához.
Mindezek után jogos a kérdés: kell-e nekünk egyáltalán euró? A Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense úgy tartja, a közös uniós valuta előnyei kettős szempontból is megfontolandóak.
A külkereskedelem oldaláról már nem sok apanázst jelent az azonos valutában bonyolítható kereskedelem, a hatékonysági kényszer azonban még komoly tartalékkal bír. Ám mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy az euró bevezetése ne nyomja agyon a magyar nemzetgazdaságot.
Ezért kiemelten fontos a megfelelő módon és fejlettségi szinten, a magyar versenyképességet is figyelembe véve meghatározni az euró/forint árfolyamot az eurózóna előszobájához, azaz az ERM II. rendszerhez való csatlakozáskor. Ezt követően még további két évig van lehetőség korrekcióra annak érdekében, hogy végül valóban a megfelelő árfolyamon rögzítsük a forintot immáron véglegesen az euróhoz.
Az öreg kontinens és az európai pénzügyi rendszer a külső kritikákon és támadásokon túl azonban a jelenlegi formájában önmagában is komoly növekedési kihívásokkal küzd. A tőkepiaci unió ennek a problémakörnek csak egy részét oldja meg – latolgatja az esélyeket a szakember.
Kíváncsiak voltunk a vészterhes forgatókönyv esélyeire is, amelynek alapján mégsem vezetjük be az eurót, és emiatt Magyarország Európában a perifériára szorulhat. Kecskés András szerint ezzel az eshetőséggel főleg akkor kell számolni, ha az uniós támogatások a jelenlegi eurózóna gazdaságilag lemaradó nemzetgazdaságai felé irányulnának, elsősorban az új EU költségvetési politika keretein belül.
Visszatérve a reális forgatókönyvhöz, azt lehet elmondani, hogy az államháztartási hiány mértéke miatt két-három éven belül még biztosan nem kerül napirendre hazánkban az euró bevezetése. Bár a büdzsé november végi halmozott hiánya 1639 milliárd forintot tett ki, amely az 1166 milliárd forintos előirányzat 139,7 százaléka, aggodalomra nincs ok – húzza alá a szakember.
Az elmúlt időszak folyamatainak tükrében az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos éves hiánycél ugyanis biztonsággal teljesíthető. A közös valuta meghonosításának pontos dátumára a gazdasági növekedés alakulása adhat majd választ.
Egyébként egy friss felmérés szerint hazánkban a legtöbben a baloldali szavazók közül vezetnék be már most az eurót, a legkevesebben pedig a Jobbik (30 százalék) és a Fidesz–KDNP (28 százalék) voksolói közül látják most reálisnak a csatlakozást.
A felsőfokú végzettségűek 41 százaléka áll a mielőbbi bevezetés mellett, míg az alap- és középfokú végzettségűek többsége inkább kivárna – derül ki az Idea Intézet legújabb kutatásából. Abban viszont minden párt szavazóinak többsége egyetért, hogy az eurózóna fenntarthatóságának érdekében a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a költségvetési hiány háromszázalékos felső korlátját.
A legnagyobb összérték
Az eurót 1999. január elsején vezették be, amely az Európai Unió hivatalos fizetőeszköze, valutája. A közös pénzt 28 tagállam közül 19 (Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia) és az unió intézményei használják. Az említett 19 ország alkotja az eurózónát, ahol körülbelül 337 millió euró kézen keresztül forog. Ezenkívül hat európai ország fizetőeszköze is az uniós valuta: Andorra, Monaco, San Marino és a Vatikán enklávé törpeállamok szerződés alapján, Koszovó és Montenegró nem hivatalosan vezette be azt. Világszerte 175 millióan használnak az euróhoz kötött pénznemeket, ebből 150 millióan Afrikában. Bevezetése óta az euró a második legjelentősebb tartalékvaluta, valamint a második legnagyobb forgalmat lebonyolító pénznem az amerikai dollár mögött, emellett a világon a legnagyobb összértékben van jelen. Amennyiben az eurózónát egységes egészként kezeljük, a világ második legnagyobb gazdaságának számít.