– Négy éve úgy vágott neki az újabb olimpiai ciklusnak, hogy Rio után leköszön, tavaly azonban már az a hír tartotta magát, hogy marad. Mikor és miért gondolta meg magát mégis?
– London után már gondolkoztam azon, hogy fel kellene állni, de zűrös időket élt akkoriban a sportág. Janics Natasával az élen többen azt fontolgatták, hogy külföldre távoznak, kötelességemnek éreztem, hogy ennek a problémának a menedzselését ne hagyjam másra. Utána évről évre megfordult a fejemben, hogy elköszönök, de mindig akadt olyan feladat, amely úgy gondoltam, megköveteli a jelenlétemet. Mellébeszélek… Elmondom a lényeget. A szövetségben két évtized alatt elképesztő tehetségű, szorgalmú, munkabírású társaság nőtt fel Schmidt Gáborral az élen, egyszerűen nem tehettem meg, hogy ne adjam át a stafétabotot. 1995-höz képest, amikor először megválasztottak elnöknek, a sportágfejlesztési programokkal együtt durván százszorosára emelkedett a szövetség költségvetése, az apparátus is alaposan felduzzadt, az üzleti szféra sztenderdjei alapján a Magyar Kajak-kenu Szövetség ma már közepes méretű vállalat, amely ennek megfelelő vezetői struktúrát kíván meg olyan vezérigazgatóval, aki napi szinten viszi az ügyeket.
– A szervezetfejlesztés égető szükségszerűségéből visszafejtett hivatalos indoklás logikus, de biztosan találtak volna olyan megoldást, amelyben ön továbbra is elnökként képviselhette volna a sportágat. Mi a személyes magyarázata a lemondására?
– Találtunk is megfelelő modellt: a közgyűlés elnökeként vállalok tisztséget. A vállalati modell alapján ez az igazgatótanács elnökének szerepével, felelősségével rokonítható, tehát a tulajdonosok, azaz az egyes egyesületek, szakosztályok érdekeinek képviselete a feladatom. Az évi rendes, tavaszi közgyűlés mellett ősszel egy második közgyűlés keretében az eddigieknél is nagyobb figyelmet szentelünk a stratégiai kérdéseknek, a döntéseket előkészítő bizottságot én magam vezetem. S igen, vannak személyes indokaim is. Januárban töltöm be a 75. évemet, három fiam és nyolc unokám mellett is eltölthetném a napjaimat. Továbbá, ez nyomósabb érv, 2010 óta tagja vagyok az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, 2015-ben pedig megválasztottak az Európa 2020 stratégia irányítóbizottság-elnökének. Minden héten legalább két napot Brüsszelben töltök.
– Sérti, ha Gyárfás Tamáshoz hasonlítják?
– Gyárfás Tamás sokat tett az úszásért, de a két sportágat és kettőnk személyiségét is lehetetlen összehasonlítani, olyan mértékben különbözőek vagyunk.
– Utóbbit értem, de ugyan miért ne lehetne összevetni a kajak-kenut az úszással?
– Az úszószakosztályoknak, -egyesületeknek lényegében nincs vagyonuk, eszközállományuk, bérlik az uszodai sávokat, de az uszodák állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak. A kajak-kenu, valamennyi műhelyt ideértve, többmilliárdos ingatlanvagyonnal és eszközállománnyal rendelkezik, amely a turisztikai fejlesztésnek köszönhetően tovább emelkedik. Nagy felelősség ezzel gazdálkodni, különösen a meglévő, többszörösen összetett viszonyrendszerben.
– Tartott az úszásban kipattant és Gyárfás Tamás látványos bukásához vezető lázadástól a kajak-kenuban?
– Soha. Ennek még a híre sem jutott el hozzám, de ezzel nem akarom azt mondani, hogy engem mindenki szeret, tisztel és támogat. Abban viszont biztos vagyok, hogy az egyes műhelyek komoly önállósággal bírnak, s a regionalizmus a decentralizálást tovább erősíti. Ezt az irányváltást, a szövetség szervezeti átalakításával együtt, a közgyűlés lényegében egyhangúlag fogadta el.
– A lemondása mégis atipikusnak mondható… Az olimpiai csapatból a játékok kezdete előtt egy héttel kizárt, majd az ősszel lefolytatott fegyelmi eljárás végén felmentett két versenyző ügyének ódiumát már nem akarta vállalni?
– Ellenkezőleg, éppen ezért maradok. A stratégiai bizottság egyik fontos küldetése a tiszta versenyzés feltételeinek a megteremtése. A Magyar Kajak-kenu Szövetség zéró toleranciát hirdetett meg, roppant szigorú doppingszabályzatot fogadott el. Úgy gondoljuk, nem elegendő tiltani és büntetni. A működését hamarosan itt, a szövetség székházában megkezdő egészségügyi központban azokat a feltételeket akarjuk megteremteni, amelyek segítségével a versenyzőink tisztán is a világ legjobbjai lehetnek.
– Elismeri, hogy bakot lőttek, amikor Horváth Bencét és Szomolányi Mátét kizárták a csapatból?
– Nem. A Magyar Kajak-kenu Szövetség demokratikus szervezet, az elnökség és a fegyelmi bizottság döntése csak látszólag mond ellent egymásnak. Mindkét testület az adott pillanatban a rendelkezésére álló információ alapján hozott felelős döntést. Az elnökségnek augusztusban a Magyar Antidopping Csoport vezetője számolt be arról, orvosilag minden kétséget kizárhatóan bizonyítható, hogy a két kajakos tiltott szert használt, még ha a cselekedetük jogilag nem is minősül doppingvétségnek. Azt gondolom, az elnökség csak látszólag hozott embertelen döntést, hiszen az orvosi szakvélemény más, nemzetközi szervezet előtt is ismert, hatalmas kockázatot vállaltunk volna, ha kiengedjük a két versenyzőt Rióba. Nem tudhatjuk, milyen tortúrának tettük volna ki őket, sőt az egész magyar csapatot. Ettől óvtuk meg őket. Ma is ugyanígy döntenék. A fegyelmi bizottság a jogi szempontokat helyezte előtérbe, az eljárás végén felmentette a két versenyzőt, akik tiszta lappal folytathatják a pályafutásukat.
– Mert volna arra fogadni, hogy a riói magyar kajak-kenus csapatból egyetlen versenyző mintájából sem mutatható ki – természetesen értékhatár alatt – növekedési hormon?
– Nekünk nem jelentett ilyet senki sem. S véletlenül sem szeretnék abba a szerepbe kényszerülni, mintha ezzel a problémával csakis a magyar kajak-kenu küzdene. A legőszintébben mondom: elnökségem 21 évét katartikus győzelmek, felejthetetlen hazai rendezésű világbajnokságok, látványos fejlesztések kísérték, a sajtó azonban elsősorban a botrányokra fogékony, amit kissé igazságtalannak érzek.
– Amennyiben elfogadjuk, hogy a dopping a sport pestise, akkor ez talán érthető. A sportágon belül is egyre hangosabbak a bírálatok. Moszkva köztiszteletben álló kenus bajnoka, Vaskuti István például azt mondta, azért tették le a nemzetközi szövetség első alelnöki tisztségéből, mert a magyarokra rátapadt a doppingvád szégyenbélyege. Mi a véleménye erről?
– Komolyan gondolja? Én inkább azt hallom vissza a külföldiektől: normálisak vagytok, a saját versenyzőiteket doppingvétség nélkül kizárjátok a csapatból, gyengítitek, ahelyett, hogy erősítenétek magatokat?!
– A sportág örökös bajnoka, az olimpiai bajnok Ábrahám Attila, nem mellékesen a szövetség előző főtitkára már évekkel ezelőtt, amikor a közelmúlt botrányainak hírük sem volt, kimondta, a kajak-kenu doppingfertőzöttsége nagyon magas, s ez alól a magyarok sem jelentenek kivételt.
– Attila hatalmas tapasztalattal bír a sport minden területén, nyilván pontosan tudta, miről beszél. Éllovasa volt a doppingellenes harcnak, mély meggyőződése volt, hogy ez ellen tenni kell. Azt azonban talán nem tudta végigvinni, hogy pontosan mit is. Őt is meg kell nyugtassa a szövetség új, rendkívül szigorú doppingszabályzata, amelyet szeretnénk, ha a nemzetközi szövetség is átvenne. Az orvosi bizottság tagjaként Toman József teljes támogatásunk mellett hathatósan képviseli ezt az ügyet.
– Végleg elkopott az imázs, miszerint a kajak-kenu a természetet szerető, sőt a természetközeli, szabad életért rajongó vagány, kemény fickók sportja?
– Elkopott volna? – ezt nem mondanám. Talán bepettyeződött. Kötelességünk, hogy teljesen megtisztítsuk, mert, igen, egyetértek, ez az imázs a sportágunk aranyfedezete. Meggyőződésem, hogy a versenyzők 95 százaléka gyanú felett áll, de nekünk a száz százalékra kell törekednünk. Elismerem, sokáig nem tudtuk pontosan, hogy a tiltáson túl mit is kezdhetnénk ezzel a problémával. Éveken át nem is érzékeltük, hogy komoly ellenőrzések lennének, csak amiatt bosszankodtunk, hogy fel-, majd gyorsan letűnt egy-egy megmagyarázhatatlanul jó teljesítményt nyújtó német, olasz vagy orosz sportoló. Aztán a dopping hozzánk is begyűrűzött. Ma már szerencsére komplex programunk van. Egyrészt a doppingellenőrzés rengeteget fejlődött, az új módszerek, a vérvizsgálat, a biológiai útlevél a nagy többséget még a tiltott szerek használatának a gondolatától is elriasztja. Másrészt immár adott a teljesítménydiagnosztikai háttér, a versenyzőket 15-16 éves koruktól kezdve mérhetjük, ellenőrizhetjük, s ha a fejlődésük nem arányos az edzésnaplójukban leírtakkal, akkor gyorsan kiszűrhetjük a tilosba tévedőket. Harmadrészt, miként utaltam rá, meg tudjuk adni azt az orvosi támogatást, amelynek segítségével a sportolóink felvehetik a versenyt a világ legjobbjaival. Negyedrészt a mai napig van egy hatalmas előnyünk a világgal szemben. A magyar szakembergárda világszínvonalú. Itt-ott lehet egy-két kiváló edző, no de annyi sehol sincs, mint nálunk. Hogy például Mezőtúrra is jusson egy olyan mester, aki kiszúrja, Tótka Sanyinak nem néptáncolnia kellene, hanem kajakoznia, mert istenáldotta tehetség.
– Ön már a személyével, sőt inkább a személyiségével is legitimálta a magyar kajak-kenut. Nemcsak az a kérdés, önnek hiányzik-e a kajak-kenu, hanem az is, a kajak-kenu megszenvedi-e az ön hiányát.
– Nincs pótolhatatlan ember. Kirakattam a székházban az eddigi elnökök arcképét egy falra, s végiggondolva mindegyikükhöz rendelhető valami, amitől a sportág előrelépett. Remélem, ha majd egyszer az én képem is ott díszeleg, akkor senki sem mondhatja, hogy én kilógnék a sorból. De véletlenül sem akarok szereptévesztésbe esni. A mi sportágunk is a nagy bajnokokról szól, rájuk emlékezünk, nem az elnökökre. Akiknek a szerepét nem kell fetisizálni, az egyes műhelyeken áll vagy bukik a sportág sikeressége.
– Az emberek többsége már évek óta nem politikusként, hanem sportvezetőként tekint önre. Tudatosan választotta ezt az utat?
– Örülök, ha így látja. Soha nem voltam sem arcvonalbeli politikus, sem pártfunkcionárius. Mindig a szakmai, rendben, a szakpolitikai kérdések foglalkoztattak. Főpolgármester-jelöltként is az volt a szlogenem, a csatorna nem lehet liberális, konzervatív vagy baloldali, talán éppen ez okozta a vesztem. Amit egyébként oly nagyon nem bánok. Megtaláltam a helyem a közéletben, feladataim közül a Magyar Kajak-kenu Szövetség vezetése mindig is a szívügyem volt, s háttérbe húzódva is az marad.