Billy Grahamet az 1954-es fordulat óta mintha kifejezetten vonzották volna a „leg”-ek. Az életéről szóló rövid összefoglalók lelkesedéssel számolnak be erről, Wikipédia-szócikkében szinte kizárólag ezekkel a különleges elsőségekkel jellemzik életét: tíz amerikai elnök barátja, hét bizalmasa, hárommillió-kétszázezer ember megtérítője, és így tovább.
A Billy Graham Evangéliumi Szövetség úgy tartja, hosszú élete során 185 országban tartott igehirdetését 210 millió ember hallgatta élőben, de a rádiós és televíziós közvetítések, Graham írásai, milliószám eladott és ingyenesen is terjesztett könyvei révén ennél lényegesen több érdeklődőhöz juthattak el gondolatai. Rendkívüli, felekezetközi hatása volt az elvallástalanodó XX. században.
Sokan figyeltek szavaira más keresztény közösségek tagjai közül is, s egészen biztos, hogy stadionnyi hallgatósága között mindig rengetegen voltak, különösen Európában, akik számára egyáltalán nem volt világos vagy egyáltalán nem volt fontos: Graham voltaképpen nem katolikus, nem református vagy evangélikus, hanem az angolszász protestantizmusból kivált evangélikus szabadegyház, a baptisták lelkésze.
Ennek persze az is oka, hogy sohasem a dogmatikai különbségek mentén fejtette ki gondolatait, beszédeiből hiányzott a hitvitázó aspektus, s így mindenki számára elfogadható volt. Alighanem Magyarországon is ez a helyzet, s nem csoda, hogy a közelmúltban indított, az esztergomi érsekkel semmilyen módon nem egyeztetett „Dr. Erdő Péter magyar bíboros tisztelői” nevet viselő Facebook-oldal első megosztásai közül jó néhány emlékezett Graham halálára. De New York érseke, Timothy Dolan bíboros is úgy nyilatkozott, hogy az ötvenes-hatvanas években felnőtt nemzedék teljesen a prédikátor hatása alá került.
Egy tejtermelő farmon látta meg a napvilágot az észak-karolinai Charlotte-ban, 1918-ban. Három testvére közül ő volt a legidősebb. Tinédzserkorában találkozott Mordecai Ham prédikátorral egy evangelizáción, és annyira a hatása alá került, hogy hamarosan a Southern Baptist Convention gyülekezetébe lépett. Később teológiát végzett Floridában, és lelkész lett. Feleségét, Ruth Bellt az illinois-i Wheaton College-i tanulmányai során ismerte meg. Antropológiából szerzett diplomát, 1943-ban megházasodott. Öt gyermekük született.
Graham akkor vált szinte egész Amerika-szerte ismert prédikátorrá, amikor 1949-ben egy Los Angeles-i parkolóban felállított cirkuszi sátorban elmondott, szuggesztív, karizmatikus beszédeit rádióadók közvetítették, s cikkek sokasága jelent meg növekvő hallgatóságáról. Graham, az őt megtérítő Mordecai Hamhez hasonlóan, tudatosan törekedett a tömegtájékoztatási eszközök használatára, s így megsokszorozta hatékonyságát. A „vászonkatedrálisban” személyesen is sokan hallgatták, nyolc hét alatt 350 ezren látogatták meg prédikációit.
Következő állomására érkezve már címoldalas írások hirdették beszédsorozatát, és 1957-ben New Yorkban a Yankee Stadionban százezren hallgatták. Gyorsan növekvő ismertségének a hátterében a különleges előadói tehetségen és a médiumok tudatos kezelésén kívül fontos szerepe volt a mind erősebb politikai beágyazottságnak is. A szekuláris Európában talán ez a legfurcsább az amerikai baptista lelkész szolgálatában.
Rengeteget köszönhetett tudatos politikai szerepvállalásának. Évtizedeken keresztül közel volt az amerikai és a világpolitika csúcsaihoz. Truman volt az első elnök, aki fogadta a Fehér Házban. Beszélgettek, imádkoztak, majd a hivatalból távozófélben a sajtónak szóló teatralitással letérdeltek a Fehér Ház kertjében. A politika iránt érdeklődő, ám még zöldfülű Graham súlyos hibát követett el: egész beszélgetésüket azonnal és meglehetős részletességgel tálalta az érdeklődő újságíróknak, ami miatt Truman évekre megneheztelt rá.
Állítólag Grahamnek köszönhető, hogy Eisenhower egyáltalán elindult a választáson 1952-ben. De jó kapcsolatot ápolt Nixonnal, Forddal, Carterrel, Reagannel, a Bush családdal is.
Magyarország különlegesen is fontos hely volt a komoly világevangelizációs terveket szövő prédikátor számára: bár többször kinyilvánította a diktatúrákkal szemben érzett ellenszenvét, mégis lépéseket tett, hogy eljuthasson a vasfüggönyön túli világba.
1977 szeptemberében ez sikerült is neki. A State Department és a magyar állambiztonsági szolgálatok közötti játszma eredményeként Graham Budapestre érkezett, és Tahiban tízezer ember előtt tartott beszédet. Megfordult Budapesten, Pécsett és Debrecenben is. Graham úgy vélte, hogy Magyarországon nincs baj a vallásszabadsággal, s bár a Watergate-botrány elmúltával megfogadta, hogy néhány lépéssel hátrébb lép a politikától, ezúttal ismét fontos szerepet vállalt.
Az 1977-es magyarországi látogatásnak ugyanis súlyos ára volt: a Kádár-rezsim azt a feltételt szabta a lelkész beutazásának, hogy járjon közben Carter elnöknél a Szent Korona visszaszolgáltatása érdekében. Graham elvállalta a közvetítést, noha valószínűleg nem volt minden fontos vonatkozó információ birtokában. A világpolitikai helyzet kedvezett e gesztusértékű lépésnek, hiszen Carter a Nixon által megkezdett közeledési politikát folytatta.
Huszonegy évvel a forradalom után Magyarországnak is nagy szüksége volt a mind szélesebb nemzetközi elismertségre, és ebben a Szent Korona hazahozatala fontos szerepet játszott. Azt azonban senki sem tudhatta, hogy mi lesz a magyarság legfontosabb nemzeti ereklyéjével a szovjet katonai megszállás alatt álló kommunista országban. Ennek ellenére 1977. november 6-án az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője bejelentette a történelmi lépést.
Billy Grahamnek nagy befolyása volt, de az amerikai magyar emigráció tagjai és számos republikánus képviselő abban reménykedett, a döntés még megváltoztatható. Nem lett igazuk, s a tüntetések, tiltakozások csak néhány hónapra állították meg a folyamatot.
Nehéz lenne egyértelmű választ adni arra a kérdésre, kit igazolt a történelem. Aki látta 1978-ban a kizárólag magyar zászlókkal fellobogózott országgyűlést, aki emlékszik az emelkedett hangulatra, az egész országot átjáró örömre, azt gondolhatja, Graham helyesen járt el. Ugyanakkor a lelkész aligha érzékelhette teljes valójában az egyházszabadság botrányos hiányát, az emberi jogok lábbal tiprását és mindazokat a körülményeket, amelyek megkérdőjelezhették volna Carter döntésének helyességét.