A múlt hét második felében Michel Temer, Brazília ideiglenes elnöke visszavonta azt a rendeletét, amely „a közrend helyreállítása érdekében” az ország fővárosának, Brazíliavárosnak az utcáira kivezényelte a hadsereg egységeit. Az előző hét közepén legalább százezres tüntető tömeg gyűlt össze az egész országból a nyugdíjreform elleni tiltakozásra. Ha már együtt voltak, azt is követelték, hogy a korrupciós vádakba keveredett Temer azonnal távozzon az elnöki székből, összecsaptak a rendőrökkel, középületeket rongáltak meg. Ha egy államfő a társadalmi feszültség lecsillapítására a hadsereghez nyúl, az azt jelzi, hogy nincs más ütőkártya a kezében, mint az erőszak. Brazíliában pedig máig hatnak az 1964-től 1985-ig tartó katonai junta „emlékei”. Nyilván Temer tanácsadói is ezzel érveltek, hogy az elnök ne súlyosbítsa tovább a helyzetét, végül meggyőzték, hogy rendelje vissza laktanyáikba a katonákat.
Ezzel azonban a hatalom korántsem válaszolt Brazíliában sem a gazdasági, sem a politikai válság kínzó kérdéseire. A korábban gazdasági csodával büszkélkedő országban minden mutató évek óta lesújtó képet fest. Ráadásul a korrupció az egész elitet beborítja: az ügyészek bilincsben vitetnek el gazdasági csúcsvezetőket, a szenátus és a képviselőház korábban tisztelt elnökét, valamint egyszerű honatyákat, pártirányítókat. Számukra a hatalom csúcsa sem érinthetetlen. A 208 milliós Brazíliában évtizedek óta mindent áthat a korrupció. A parlamenti képviselők úgy fogták fel megválasztásukat, ha egyszer leteszik esküjüket, utána szabad a rablás. A bal- és jobboldali pártok vezetői besöpörték a főleg közbeszerzési eljárásokból nekik leeső részt, amelyet továbbosztottak a tűzhöz közel lévő képviselők közt. Ám 2014-ben kipattant a Petrobras-ügy, amely számtalan politikusnak okoz azóta is álmatlan éjszakákat.
A többségében állami tulajdonú Petróleo Brasileiro hatalmas olajvállalat akkori vezetői találták ki a megvesztegetési rendszert, amellyel két-három százalékkal magasabb árat adtak meg egy tenderen. Az így kapott pluszpénzt pedig visszautalták a politikusoknak, akik hozzásegítették őket a zsíros falat elnyeréséhez. Évtizedekkel ezelőtt kiépültek az összeköttetések, az olajvállalatnál tudták azt, hogy egy kis pénzzel megtámogatva kikkel kell kapcsolatba lépniük.
Az eltelt évtizedben csak a Petrobras, Dél-Amerika legnagyobb olajvállalata részéről mintegy 2,5 milliárd dollár kötött ki korrupt politikusok zse-bében. Ez olyannyira jól ment, hogy a Petrobras más ágazatok megvesztegetési ügyeit is elvállalta. Az építőipari cégek Marcelo Odebrecht, a legnagyobb cápa által működtetett „kartellnak” juttatták el a megvesztegetési pénzt, aki a Petrobrason keresztül nekik is biztosította a busás hasznot hozó megrendeléseket. A milliárdos vállalkozó azóta 19 esztendős börtönbüntetését tölti.
A Petrobras egyik felső vezetője feltáró tanúvallomásában számolt be az egész ügymenetről a három éve indult Lava Jato, Gyorsmosás elnevezésű nyomozásban. A brazil maffia a pénzmosásra használja ezt a kifejezést, és gyakorlatban is autómosókon átvezetve fehérítették ki a tisztességtelenül kapott összegeket. Szinte az egész brazil társadalom elfogadta, hogy ha valamit el akarsz érni, az csak csúszópénz fizetésével lehetséges. Az olajvállalat volt igazgatója, Paulo Roberto Costa a következőket mondta az idézett vallomásában: „Brazíliában mindenütt a Petrobras-módszerekkel folyt az üzletmenet. Az utak, a vasutak, a repülőterek, a kikötők, a gátak építése során, ha kicsit megkapargatják ezeket, mindenhol megvesztegetés nyomaira bukkanhatnak.”
Egy éve, még Dilma Rousseff elnöksége alatt, már szárnyra keltek a mendemondák arról, hogy az előző államfő, Luiz Inácio Lula da Silva is érintett lehet csúszópénz elfogadásában. Ma már a tárgyalását követhetjük. A háza felújításáért nem fizetett, ajándékba különböző ingatlanokat kapott a családtagjai nevére, azt még bizonyítani kell, hogy a São Paulo melletti luxusüdülője magántulajdon-e, vagy a Munkáspárté. A közelmúltban előkerültek azok az értékes ajándékok, amelyeket Lula 2003-tól 2010-ig tartó elnöksége idején kapott, és valami okból „elfelejtett” leadni az államnak. A nyomozók a felesége és fia nevére bejegyzett trezorban bukkantak ezekre. Találtak itt egy Joan Miró-szobrot, egy Szentszékből származó tollat, csakúgy mint vatikáni eredetű arany pénzérméket, három mesterműnek számító kardot, elefántcsontból és különböző drágakövekből álló ékszereket. És egy aranykoronát.
Dilma Rousseff elődjének, mentorának, hogy megmeneküljön a korrupciós vádaktól, még miniszteri posztot is felajánlott, de elkésett ezzel. Őt is ugyanezzel vádolták, és tavaly nyáron a riói olimpia előtti napokban lemondásra kényszerítették. A legfőbb bűne tulajdonképpen eltörpül azok mellett az ügyek mellett, amelyekkel számos politikustársa szembenéz: a választási kampányban hamis adatokat közölt az ország gazdasági helyzetéről. Ez Brazíliában „főbenjáró” bűn, nem úgy, mint más országban. A tárgyalására várva Dilmáról is kiderült, hogy ő sem tudott ellenállni a könnyen kapott pénznek, Joesley Batistát, a J&F csoport elnökét, a JBS húsipari komplexum vezetőjét gyanítják Rousseff megvesztegetése mögött.
Batistával üzletelni amúgy sem szerencsés dolog. Michel Temer, aki Rousseff helyére kerülve ideiglenes államfőként 2018-ig tölti be ezt a hivatalt, szintén erre faragott rá. Temerről már elnökké választása előtt is azt rebesgették, hogy ő is benne van vastagon különböző korrupciós ügyekben. Az ő története a Kártyavár amerikai politikai sorozat forgatókönyvének lapjaira kívánkozik. A jobbközép tömörülése, a Demokratikus Mozgalom koalíciós partnere volt Rousseff Munkáspártjának, hajdanán így lett belőle alelnök.
A libanoni származású, 76 éves politikus – akinek akkoriban két százalékon állt a népszerűsége, és az azóta eltelt időben sem sikerült ezt jelentősen növelnie – jól tudta, hogy választások útján pártjával soha ilyen közel nem kerülhet a hatalomhoz. Kapóra jött neki, hogy Dilma kozmetikázta a 2014-es választások előtti adatokat. Állítólag a háttérből ő vezényelte le az elnök lemondatását.
Csak idő kérdése volt, hogy a Petrobras-ügy melyik gyanúsítottja vall majd rá. Aztán végül a húsos Batista környezetéből került ki múlt hónap közepén az a beszélgetés, amelyet rejtett mikrofonnal rögzítettek. Az O Globo napilap ismertette a felvételt, amelyen Michel Temer egyértelmű utasítást ad arra, hogy a cégvezér vegye meg az egyik politikustársa hallgatását. Természetesen Temer mindent tagadott, és kijelentette, hogy nem mond le. Marad az alkotmányos út, hogy távozásra bírják, a legfőbb ügyész már meg is indította a vizsgálatot ellene. Ezért vonult a tömeg Brazíliaváros utcáira, ahol valóban barbár módon fejezték ki elégedetlenségüket.
De még az is megeshet, a Kártyavár egy újabb epizódjaként a jövő októberi választásokon a brazilok visszahozzák szeretett vezetőjüket, Lula da Silvát. Kétségtelen, hogy nála jobban imádott elnök Brazíliában nem volt. Azt a nyolc évet, amikor államfőként tevékenykedett, aranykornak hívják errefelé. Nemcsak hogy szárnyaltak a gazdasági mutatók, de tíz- és tízmilliók számára biztosította az előrelépés lehetőségét. Hogy ez pusztán szerencse volt-e, vagy sem, az már nem érdekli a brazilokat. Számára is az egyetlen mentsvár lehetne, ha jövő év végén el tudná hódítani az elnöki tisztséget. Ugyanis, ha a korrupciós vádakban esetleg első fokon elítélnék őt, az alkotmány lehetőséget biztosít számára, míg meg nem születik a másodfokú végleges döntés, hogy induljon az elnökválasztáson. Az elemzők a brazil közállapotokat ahhoz a korszakhoz hasonlítják, amikor a ’90-es évek elején Olaszországon végigsöpört a Tiszta kezek mozgalma, amelynek következtében az igazságszolgáltatás egyszerűen lefejezte a politikai rendszert. Új politikai pártok alakultak, és hatalomra került a nagyot mondó, mindenkinek a kedvében járó médiamágnás milliárdos, Silvio Berlusconi. Egyesek szerint már a brazil politikusok közt is mozognia kell egy hasonló személyiségnek.