Franciaországban rettegnek a hentesek. No nem attól, hogy arrafelé is kitör a sertéspestis. Nem, ők emberektől, mégpedig a vegánoktól félnek. Az ország szinte minden részén támadások érik – egyelőre csupán – az üzletüket. Az elmúlt hónapokban tucatnyi esetről számoltak be, a kár eddig nem volt nagy, alkalmanként 1000 és 1500 euró között mozgott. Az éj leple alatt telefestik kirakataikat a következő jelmondatokkal: „Hús = gyilkosság”, „Ne együnk húst!”, majd lelocsolják az üzlet környékét művérrel. Volt, ahol nagy kővel bedobták a vitrint. Az első számú állatgyilkosok, a vadászok is célpontban állnak.
A húskereskedők attól tartanak, hogy ez bármikor elfajulhat. Elég egy gyújtóbombát behajítani a helyiségbe, és nemcsak a hentes, de családjának az élete is veszélybe kerülhet, a tulajdonosok ugyanis gyakran ugyanabban a házban élnek, ahol a boltjuk van. Érdekesség, hogy szupermarketet nem ért ilyen atrocitás, ezeket ugyanis őrzik, és a kamerák jó képet készítenek a támadóról.
A helyzet komolyságát mutatja, hogy a hentesek szövetsége a múlt hónap végén kihallgatást kért a belügyminisztertől.
A szövetség – amely 18 ezer kisvállalkozót tömörít, akik 80 ezer embernek adnak munkát – azt követelte a minisztérium magas rangú képviselőjétől, hogy akadályozzák meg a helyzet eldurvulását, és elsősorban ne hunyjanak szemet a vegánok támadása felett. Ez volt ugyanis eddig a gyakorlat. „Harmincegy éve dolgozom hentesként, de ilyen hangulatot még nem tapasztaltam” – nyilatkozta a szövetség elnöke, François Guihard.
Az incidensek mögött az L214 szervezet áll. Az L214 utalás a francia törvényre, amely az állatok védelméről szól. Nem rejtik véka alá vegán meggyőződésüket, sőt bátran vállalják még a hentesboltok „megtámadását” is, bár az alapító elnökük, Brigitte Gothière azzal védekezik: „Ez nem a mi stílusunk.” Ugyanakkor elmondja, hogy kétezer vegán aktivista van az országban, akik a „jó ügyért mindenre képesek”.
A vegánokról azt kell tudni, hogy nem vesznek magukhoz állati eredetű terméket, hanem az emberek és állatok közötti egyenlőséget hirdetik. Az ember ilyenformán az állatokat nem „igázhatja le”. Nem esznek húst, tojást, mézet, nem hordanak bőrt vagy szőrmét, de az ő szemükben még a lovaglás is állatkínzás. Ők azok, akik rejtett kamerafelvételeket tesznek közzé vágóhidakról, ahol szerintük legyilkolásuk előtt még kegyetlenül is bánnak az állatokkal.
Franciaországban mintegy 200 ezer vegán él. Ez a 66 milliós lakosságnak – nagyvonalúan számolva – csak 0,3 százaléka. Ez a kisebbség kisebbsége. Egyáltalán érdemes foglalkozni velük? Egyék azt, amit jónak látnak! Nagy munka kell még, hogy meggyőzzék a 99,7 százalékot arról: alapvetően meg kell változtatniuk étkezési szokásaikat. Ám korántsem lehetetlen feladat, mint arra nem egy kisebbség képes volt. Ők rendelkeznek a kiválasztottaknak járó meggyőződéssel, amely majd átformálja az emberiséget. Nem veszélytelen, amikor embercsoportok azzal az igénnyel lépnek fel, hogy majd ők megtanítják neked, miként kell élned. Ehhez semmi más nem kell, mint jó adag küldetéstudat. Akaratos emberek ezek, akik bármi akadályon át, akár erőszakkal, viszik zászlajukat. Hiába a tudományos ellenérvek, ők csak hajtogatják a magukét.
Visszaemlékszem, hogy jó negyven éve alig esett szó homoszexuálisokról, csak az AIDS kapcsán vetült rájuk a reflektorfény. Ma az LMBT-szervezetek mindenhol ott vannak. Behálózzák az egész világot, és gyakorlatilag az ő törvényeik szerint él a többség. A tudományos jelentések szerint egy társadalomban ők sincsenek három-öt százaléknál többen. Hallottak tíz éve a genderelméletről? Aligha. Ma meg Nyugat-Európában a „felvilágosult szülők” injekciókkal hátráltatják gyermekük fizikai érését, hogy több időt hagyjanak neki a „nemválasztásra”. És sokszor az LMBT-sek állnak anyagilag is a mögött, amikor fiúból lányt, lányból fiút vagy épp semleges neműt varázsol az orvostudomány.
Most meg a vegánok jönnek. Ugyanazokat a technikákat alkalmazzák, mint más kisebbségek. Először kell egy ismert arc, akire alapozhatnak. Franciaországban meg is találták, mégpedig egy világhírű színésznő, Sophie Marceau személyében. Az ő megjelenésével már a közbeszéd része lett az L214 szervezet, amelyről három éve még senki sem tudta, hogy eszik-e, vagy isszák. Ehhez hozzáadva kell még lobbitevékenységet folytatni a döntéshozók meggyőzéséért, ezzel a módszerrel sikert aratnak a felső körök megnyerésében. A kicsiny szervezet hangját felerősíti a média, és perceken belül nem is lesz elhanyagolható gyülekezet.
Ilyen korban élünk. A többség, bármennyire nem tetszett is neki, eddig engedett az erőszakos kisebbség követeléseinek, sőt az ő szabályait fogadta el normául. A lényeg az, hogy minden változzon, ne legyenek hagyományok, fogódzók, szűnjön meg az emlékezet, a kultúrában meg „virágozzon minden virág”. Ráadásul – mint tudjuk – ez a szép új világ a „jogon” nyugszik, a demokrácián, a szabadságjogokon, amelyben elméletileg mindenki azt csinál, amihez kedve van.
Ez a vegán őrület előbb-utóbb elér minket is, mint az előzőek. Mit tehetünk ellene? Miután megsimogatjuk kutyánk fejét, és kicsit játszottunk vele, ugorjunk le a közeli henteshez, és vegyünk egy szép adag sztéket! Ő is kap majd belőle.