Szombat délelőtt, hétvégi nagybevásárlás. Sorban állok a pénztárnál. Minden kosár tömve van élelmiszerrel, áruval. Egy szegény ország szegény polgárai itt költik el szerény fizetésüket. Araszolva haladunk előre a kocsikkal, én közben olvasok: „Kirúgtak egy egyetemista újságírót, mert szerinte a nőknek nincs pénisz…”
Ááhh! Felüvöltök. Nem a hír hatására, hanem mert valaki rám tolta a kocsiját. Vérzik a lábam. Egy kisgyerekes anyuka egy párra mutat, akik szó nélkül mennek tovább. Kocsijukban fél disznó, néhány kiló felvágott, több tonna kenyér, karton sörök. Egy férfi és egy nő. Olyasmik. Ketten együtt háromszáz kilót nyomnak. A nő papucsban, tömpe lábujjain félig lekopott a lila lakk. Szűk poliészter ruhája kirajzolja hatalmas hurkáit. A férfin focimez, hátán hatalmas izzadságfolt. Van bennük valami kellemesen visszataszító. Utánuk szólok: „Hé, rám tolták a kocsit!” Hátrafordulnak. A férfi szemében megvető utálat. Inkább undor. Csak a kezével mutatja, hogy húzzak el.
A nő viszont beszól. Hosszan ecseteli, hogy a kinek a mijével mi legyen, aztán ő mit tesz az én mimmel. – Egy egyszerű bocs is elég lett volna – válaszolom, de már rég nem figyel. Elmondta, amit akart, röhögve hátba vágta szimpatikus partnerét, majd kihúzta a farpofáiba szorult poliészter anyagot.
A parkolóban bepakolom az autóba, amit vettem, és lecsapom a csomagtartót. Hirtelen odapenderül elém egy nő, zoknikkal a kezében. Jaj ne! Ő udvariasan kéri, hogy vegyek tőle egy pár zoknit a férjemnek, én meg udvariasan elhárítom kérését. Akkor vegyek övet. Azt se szeretnék. – Most mér’ nem tudsz venni valamit?! – vált hangnemet. – Nincs nálam pénz – próbálkozom. – Akko’ mivel fizettél a bótba’? – agyaskodik. Nem mintha köze lenne hozzá, de azért jól megmondom neki, hogy kártyával. És ha egy kicsit odébb lépne, akkor beszállnék a kocsiba. – Vegyé’ má’ valamit – vesz vissza kicsit a hangerőből. Mély levegő.
– Köszönöm, nem kérek. – Akko’ mehetsz anyádba – mondja sértetten, és köp egyet. Szerencséje, hogy nem találta el az autót! Mindenfélét gondolok róla és a hozzátartozóiról, aztán beszállok a kocsiba, és elindulok.
Na, nyugi, süt a nap, jó zene szól, irány haza. Behajtok a körforgalomba, amikor a következő bejáratból egy nagy fekete terepjáró elém vágódik. Satufék, kicsi duda. Csak hogy tudja, hogy nem illik így viselkedni. Ő viszont dühbe gurul. Belenéz a tükrébe. Harminc körüli festett szőke nő, napszemüvegben. Hátrafordul, és határozottan felmutatja a középső ujját. Kicsit fékezget, csak hogy móresre tanítson, aztán a harmincas táblánál beletapos a gázba, és elhúz. Menj csak, már várják a vesédet.
Otthon töltök magamnak egy nagyobb pohár pálinkát, és kiülök a teraszra. Ma már nem szeretnék több nőt látni.