Sokszoros izgalommal várta a debreceni Csokonai Színház és közönsége a Kovács Dominik és Kovács Viktor szerzőpáros által jegyzett Mintapinty című monodráma bemutatóját. Egy premier mindig az újdonság izgalmával jár, egy ősbemutató különösen, hiszen nemcsak az előadás, de a darab is „vizsgázik” a közönség és a szakma előtt.
A fiatal ikerpár, Kovács Dominik és Kovács Viktor 2017 óta jelentkezik drámákkal, eddig három művet jegyeznek, melyek közül már kettő jutott a színpadig. Az idei POSZT-on a Jégtorta című darabbal szerepeltek, a Csokonai Színház által most színpadra vitt Mintapinty pedig a tavalyi Deszka Fesztiválon keltette fel a szakma figyelmét.
A Mintapinty monodráma. Főhőse Molnár Zsóka, aki vidéki otthonának magányában tölti nyugdíjas napjait, mikor felkérést kap, hogy mint korábbi igazgató mondjon ünnepi beszédet az égetthalmi Falumúzeum nyitóünnepségén. A település neve fiktív, mint ahogy Molnár Zsóka alakja is az, mégis minden vonásában annyira ismerős. Szerepében a huszadik század derekának történelmi zuhatagát átélt nő sorsával találkozhatunk. A mikrotörténet-írás, a történelem eseményeinek hétköznapi, „kisemberi” sorsokon keresztül való bemutatása hálás és fontos küldetést teljesítő témája a mai kortárs irodalomnak.
Molnár Zsóka élettörténete kiskonyhájában lejátszódó monológjából bomlik ki a közönség előtt. Zsóka ugyanis a megnyitó beszédre való felkérést kézhez kapva hálóingben, fején hajcsavarókkal, díszpintyeihez beszélve kezd „ünnepi beszédbe”. „Emlékbeszéd-lékbeszéd!” – ezzel a felkiáltással fog hozzá – maga köré képzelve leendő közönségét – a múlt látszatszépségét meglékelő, a maga személyes sorsának fájdalmait, csalódásait, elhagyatottságát, megcsalatottságát, megaláztatásait soroló, végül valóságos revansba csapó beszédéhez.
Ez az alapszituáció máris különleges játékba vonja a közönséget, amely a stúdiószínházi miliő intimitásának köszönhetően testközelből figyelheti a főhős színeváltozásait. Egy csapásra fikcióvá, vizionált közönséggé válunk Monár Zsóka számára, míg ő maga – életének meghatározó figuráit fiktív dialógusokban megidézve – majd tucatnyi, számunkra láthatatlan alakot beszéltet, akár egy médium, a színpadon.
Oláh Zsuzsa Zsókává változása olyan elemi belső erőket hoz mozgásba, amelyek ellene dolgoznak a darab és a jelmeze parodisztikus vonásainak és a szövegkönyv egyes irodalmias szövegrészleteinek, „irodalmi csipkéinek”. Zsóka hajában néha zavaróvá válnak a hajcsavarók, ugyanúgy, ahogy szájából néha sallangosnak, feleslegesnek hatnak a szavakkal való formajátékok.
A legmegrázóbb hatást éppen a legegyszerűbb, de tűpontosan elhelyezett mondatai váltják ki a nézőből. Mint ahogyan nehéz megrázkódtatás nélkül viselni, amikor a nyugdíjas Zsóka, felismerve élete kudarcát és jelentéktelenségét, a „valaminek még jönnie kell!” mondattal omlik össze a szemünk előtt. Mindezzel együtt a darab nagyon jó dinamikájú, kiválóan hatnak a zuhanások és a csúcspontok.
(Kovács Dominik–Kovács Viktor: Mintapinty. Rendező: Szabó K. István, szereplő: Oláh Zsuzsa. Csokonai Színház, Debrecen)