Vannak könyvek, amelyeket terápiaként fel lehet írni kisebbrendűségi érzésben szenvedőknek. A kultúra diktatúrája című kötet ilyen. Haszonnal forgathatják azok, akikbe sikeresen pumpálta bele a baloldal örökös dominanciáját a rendszerváltozás után is működő pártállami gondolkodás, amelyet manapság PC-nek, politikai korrektségnek neveznek.
Bayer Zsolt és Szakács Árpád tanulmányaiból csak úgy süt: eszükbe sem jut nem emancipáltan viszonyulni a liberálisnak mondott, ám a kommunizmus alattihoz vészesen hasonló ízlésvilághoz. Olyan felszabadító hatásúak a cikkeik, mint amikor sötét, áporodott levegőjű szobában ablakot nyitnak, és betódul a friss levegő, a napfény. A szerzők arra irányítják rá a figyelmet, hogy a nemzeti, konzervatív értékek semmivel sem jelentenek kevesebbet, mint amelyeket azok favorizálnak, akik mindig elő akarják írni, mi a követendő mérce. Utóbbiak azonban még a tárgyszerű védekezést sem tűrik, emiatt zúdult támadásözön Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban két éve publikált Tűrhetetlen című sorozatára. Hasonló okból Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című – még korántsem lezárt –, a Magyar Időkben megjelenő sorozata okozott vulkanikus dühkitöréseket, pánikot álfüggetlen-baloldali és opportunista karrierkonzervatív körökben. Pedig éppen ezzel a hisztérikus agresszivitással húzta magára a liberális értelmiség a vizes lepedőt.
De vajon mi a bűnük ezeknek az írásoknak, ami ennyire kiverte a biztosítékot? Mindennél többet elmond, hogy semmilyen tényszerű válasz nem érkezett Szakács Árpád cikkeire sem. Bayer Zsolt szélsőségesnek bélyegzése pedig mára a hiperliberális PC része, s a feltörekvő pályázati pénzvadász előtt megkérdőjelezhetetlen a demokráciából való kitagadása. Nem bíbelődnek azzal, hogy az obligát szidalmakon kívül megpróbálják cáfolni. Mert nem tudják. Úgy fest, a kádárizmus szellemiségét tovább görgetők számára az igazság a legnagyobb szélsőség.
Jelen írásaival Szakács is csatlakozott Bayerhez, ezáltal szintúgy a diszkrimináció és gyűlölködés céltáblájává vált. Ő is Guinness-rekord-gyanús eredményt ért el a monopolista álmokat kergető balelit feltüzelése terén. Kevesen mondhatják el a világon, hogy petícióban követelték egy cikksorozatuk betiltását. A szavakban a sajtószabadság után epedezők képesek voltak erre a fenyegető akcióra. Igaz, közéletünk relatív épségét jelzi, hogy csupán pár száz aláírást tudtak begyűjteni. Pedig Szakács az esszéfolyamával nem tört különösebb babérokra. Eredetileg azért ragadott tollat, mert éppen azok kiabálnak a leghangosabban kormányzati diktatúráról, akik a legtöbb támogatást markolják föl az államtól. Mindent egzaktul adatolt Szakács Árpád, ami külön vérlázító az álliberálisok szemében. Szidalomkampányuk mégis eredményre vezetett.
A nagy sikerre való tekintettel azóta is írja a szerző a friss részeket. Ugyanez a helyzet Bayer Zsolttal is: a támadások újabb és újabb művekre inspirálják. És még mondja valaki, hogy nincs hatásuk az attakoknak a konzervatív gondolkodókra, a magyar kultúra alakulására!
(Bayer Zsolt–Szakács Árpád: A kultúra diktatúrája. Kárpátia Stúdió, Köröstárkány–Kápolnásnyék, 2018, 272 oldal. Ára: 3490 forint)