2024. március 29., péntek, Auguszta napja
Lugas, Lugas Publicisztika
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/lugas/tortenelem-es-irodalom-2790795/

Történelem és irodalom

Lugas Tárca

Az izraeli Yuval Noah Harari, akit az amerikai tévések a század egyik legeredetibb történészének neveznek, azt állítja, hogy „az ember azért uralja a világot, mert a Homo sapiens nagy tömegben is képes együttműködni”. Szerintem ez nem igaz, vagy nem teljesen.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy valóban uralja-e a világot? Fordítanék rajta egyet: az embert talán megmentheti az, ha egyszer valóban képes lesz nagy tömegben együtt álmodni, mert a hatékony együttműködése, egyelőre úgy tűnik, nem a hosszú uralkodás, hanem a gyors pusztulás felé viszi.

A Titanic valóban uralta (ó, már ez is micsoda túlzás!) néhány óra hosszat az óceánokat, és a gigászi hajó valóban csak nagyon hatékony együttműködéssel volt létrehozható, mégis elsüllyedt, mert a nagyon hatékony együttműködés nem mindenre terjed ki, nem állandó, és a hosszú távú mellékhatásai kiszámíthatatlanok.

Természetesen ismerem a számokat – soha ilyen hosszú emberi élet, soha ennyi hatékony gyógyszer, soha ilyen kényelem, soha ilyen hosszú békeidőszakok, globális szinten soha kevesebb erőszak és soha nagyobb biztonság stb. –, csak nem hiszek az igazukban. A számok soha nem igazak. A számok számok. Amelyekkel a valóság egyes elemei esetleg pontosan leírhatók. Egyes elemei. Esetleg.

Harari azt is állítja (és ez történettudományi közhely, amelynek gyakran a cáfolatai is közhelyek), hogy minden akkor romlott el, amikor az emberek a vándorló, gyűjtögető, halász-vadász életmódról áttértek a letelepült, gazdálkodó életmódra. Az Elő-Ázsiában végbement életmódváltás, az úgynevezett neolitikus forradalom eredményei úgy nyolcezer évvel ezelőtt jelentek meg a Kárpát-medencében, azon a földön, amelyet egy ideje magyar hazának nevezünk.

Ezt kéne tehát a fordulópontnak tartanunk? A gyéren lakott Kárpát-medence halászó, vadászó, gyűjtögető mezolitikus népessége addig volt boldog? Aztán jött a romboló fejlődés, a nép falvakba költözött, földet művelt, juhot és kecskét tenyésztett, de férfijaik és zsírfarú asszonyaik többé már nem lelték meg az igazi békét?

Nem hiszem, hogy az ilyen feltevésekben sok igazság lenne. Az ember mindent akkor rontott el, amikor:

1. nyolcezer főnél nagyobb közösségeket alkotott,

2. amikor harmincezresnél nagyobb közösségeket alkotott,

3. amikor az okos és szelíd anyajogú társadalmat lecserélte a buta és erőszakos férfiuralomra,

4. amikor felfedezte a puskaport,

5. amikor ipari forradalmat csinált,

6. amikor halottnak nyilvánította Istent,

7. amikor a tudás almájába harapott,

8. amikor lemondott a tradícióiról,

9. amikor engedte, hogy a tudomány vegye át az irányítást,

10. amikor elhitte Darwinnak a természetes szelekció törvényét,

11. amikor hajóépítésre és hullaégetésre pazarolta el fél kontinensek faállományát,

12. amikor feltalálta a műanyagot,

13. amikor elhitte, hogy Isten és a gondviselés létezik,

14. amikor nem hitte el (és máig sem hiszi) Darwinnak az evolúció isteni törvényét,

15. amikor meggyilkolta az első delfint,

16. amikor felegyenesedett,

17. amikor felfedezte a múltat és a jövőt (miután megalkotta sajátos és gyilkos kommunikációját, a nyelvet),

18. amikor először gondolt önmagára emberként,

19. amikor elfogadta Prométheusztól a tüzet (szenet, olajat, gázt),

20. amikor feltalálta a mozgóképet, a televíziót, a Facebookot…

Folytathatnám, és természetesen minden eddig leírt állításban akár lehet is igazság, ahogy azokban is lenne, amelyeket még csak eztán vetnék papírra. De inkább nézzük megint másfelől.

A történelemírás – akár Szekfű Gyula, akár Johan Huizinga vagy Yuval Noah Harari műveli – kísérlet a valóság megragadására.

A szépírás – szűkebben a regény – is az, és nemcsak a történelmi regényre gondolok, hanem bármilyen regényre, hiszen minden írás a múltat próbálja meg bemutatni. Hogy az a múlt mennyire ősi, az nem számít. (Babatunde Olatunji, a nigériai-amerikai mágikus dobos és énekes azt mondja, hogy a ma ajándék, a holnap fantázia és misztérium, a tegnap pedig történelem.)

Gyerekkoromban elkedvetlenítőnek találtam azokat a történeteket, melyek olyan évszámmal kezdődtek, amelyek a hajdani szerzőnek a távoli jövőt jelentették, nekem pedig a jelent, vagy akár a múltat. Az elkerülhetetlen vereség érzetét keltették bennem, lehangolt a képzelet tagadhatatlannak látszó kudarca.

Mára ez megváltozott bennem. Ma úgy érzem, semmi jelentősége a megnevezett időnek. Úgyis csak egyezség kérdése. A világ teremtése óta ekkor és ekkor, az özönvíz után tíz, száz holdtöltével, Ábrahám népének 5287. esztendejében, Mohamed futásának 904. évében, Jézus Krisztus születése után ezerötszázhuszonhatban, melyet a tibeti lámák a kilencedik ciklus tűz-kutya évének jegyeznek. Nem a megnevezett idő a fontos, hanem az idő múlása, pontosabban ennek a múlásnak a tudása.

Valójában minden jövőben játszódó regény is a múltat írja le, arra és abból építkezik. Ha nem így lenne, semmit sem értenénk belőle. Az is mindegy, hol zajlik és mennyi időt ölel fel a cselekmény. Egy ember keres valamit (bárki lehet: magányos lovag, lélekbúvár, pokoljáró, földrajzi felfedező, öreg halász, detektív, bálnavadász), több ember keres valamit (Eldorádót, Atlantiszt, az aranygyapjút, a szerelmet, az élet vizét, a szent öreget, a Grált, a frigyládát), és igazság szerint majdnem mindegy, hogy a keresést siker koronázza-e, vagy kudarcot vallanak a hősök. A lényeg a folyamat, a kaland, az út, mert az az, ami állandó. Igazából ez érdekel minket.

Harari azt is állítja, hogy az emberiség ma is mítoszok valóságában él. Igaza lehet: ugyanezt állítja Joseph Campbell mítoszkutató (vagy Kerényi Károly, Hahn István, Ritoók Zsigmond stb.).

A mítosz – mondja a nemrég elhunyt Walter Burkert – az istenekről való beszéd. Nincs szerzője, hiszen ihletője, mesélője mindig a közösség. A mítosz, írja Kerényi (ha nem is szó szerint így), a kommunikáció alapja, hiszen az ősidőkben az istenek és hősök cselekedetei, az eredetmondák, a nagy háborúk és öldöklések elbeszélése írott szó (vagyis könyv) helyett élőszóban, dalokban és táncokban, az élő test hangjai és mozgása által valósultak meg.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Tükörkép
Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Poszt-trauma

Lukácsi hangján szólalt meg Beer
A püspök szerint nemes célok vezérlik a ballibeket?

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.