Nem ismerjük magunkat sem. Hát még a másikat. Még akkor sem, ha együtt élünk, és össze is köt valamilyen összetartozást szimuláló életforma. Különösen, ha az egyik egy festőféle ember, aki minden részletet – amely az embert a materiális világhoz köti, térben és időben körülveszi – a vásznain sikeresen meg is tud festeni.
Párja pedig, valami pszichológusféle, aki kórházában bolondok között tölti napjai nagy részét, mások gondjával-bajával telítődik, életekbe kell beavatkoznia, amikor magát sem ismeri kellőképpen. Ismerik egymás testét, napi munkájuk esetté beszélhető eredményeit.
Úgy néz ki, tudnak együtt élni. Sőt egymás nélkül nem tudnának meglenni. Aki látja őket, azt mondja: összetartozó páros. Minek őket megbolygatni… Még rájönnének, hogy életük a rendezett együttlét szőnyege alá söpört problémák halmaza.
Így élnek a mai családok. Működnek. Óvatosan, tapintatosan egymás iránt. A megszokottság kényelmét hordozva-féltve. És félve, nehogy valami felborítsa véletlenül ezt a harmonikusnak képzelt együttlétet. Akárha együttlélegzést.
És akkor jönnek a sikeres szerzők, regényírók – akik azt képzelik, hogy a mai családok minden csínját-bínját ismerik – kikeresni a buktatókat. Döbbentsék rá azt a szerencsétlen férfit és nőt, hogy mégsem tartoznak ők össze. Kezdjenek lelkizni is az összezárt különélésükben.
Isten óvjon ezektől az íróktól! Az elmélet is kipellengérezte őket „mindent tudó” elbeszélőként, vagy lefokozta bestselleriparosként.
Száraz Miklós György ezzel szemben csodálatos beleérző mondatokat varázsoló író, akinek szövegeiben önálló életre kel valamilyen hang. És beszélni kezd. Valaha küszködött egy „nagyregény” témájával, és mint író-akarnok semeddig sem jutott.
Végül egy hajnalon megszólalt benne egy lány erőszakos hangja, és mondta, mondta – szinte álomban – a maga érthetetlen, végül mégis nagyregénnyé összeálló történetét. Megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb magyar regénye, a mágikus látomású Lovak a ködben.
Majd, amikor egy ország – mit ország? fél világ! – belebonyolódott az ügynökkérdésbe és a forradalom értelmezésébe, ő megtalálta családja megszállottan vezetett személyes naplóit, és azok darabjaiból összerakta a nem tudás bevallását, a tudás faláig vezető sikerkönyvet, az Apám darabokban címűt.
Csakhogy a hangok elkezdenek összevissza beszélni, megszólaltatva álombeli szenvedéseiket. És ebből most megírta a nem tudás regényét.
Először próbát tesz. A főszereplő festő önmaga létét kezdi nemzedéke álmai tükrében groteszk-mágikus indiántörténeteiből összevarázsolni. Ha ez sikerült, hozzákezdhet élettársa ismeretlen létét magára álmodni. Egy általa nem ismert ex furcsa családi szenvedéstörténetét fogadja be a saját álomvilágába.
A pszichológus pácienséből egy európai ősjövevény család kísértete épül meg. Épp most, a migránsjövevények özönlésének pillanatában. Micsoda feszültség. Amikor a két őslakó, a férfi és a nő indiánok és afrikai bennszülöttek világába álmodja magát. Álmaiban szenvedi végig mindazt, amit mi félelmes eljövendőktől rettegve, összebújva, ijedten várunk. Ha én adtam volna az új remekmű címét, azt írnám föléje: Teherpróba. A családismeret kiindulópontja.
Én évek óta a tévé előtt ülök, és hallgatom a történelem során mindig is megvolt veszélyek láthatóvá és azonnalivá váltását. Várva valami jó hírt, hogy mégiscsak rémálom mindez. Tudom, Száraz Miklós György nem néz tévét, ő hangokat hall, eseményeket szenved fojtogató álmok közepette. De ő is várja a jó hírt. Amit az édenkert óta a teremtett emberpár sohasem tudott egymással kibeszélni. De már Madách is tudta: kell az álom, amelyben ez a jó hír megméretik: szeressétek egymást, mint tenmagatokat! Az összetartozók képesek lesznek-e úgy is megismerni egymást, hogy erősek legyenek megvédeni a másikat is, a véletlen összekerülést összetartozássá szervesíteni?
Olvasóm! Nehogy azt hidd, hogy ezt Száraz Miklós György ebben a regényben ilyen nyíltan, tanítólag kimondja. Ezt én fordítom a magam értésére. Ő csak annyit akar megtudni, hogy az egymás ismerése után eljuthat-e egy pár oda, hogy zavartalanul folytathatja életét, amelyet eddig is élt. Csak eddig figyelmetlenül. Azaz, hogy a festő ismét tudjon festeni. Pontosabban: műveljük kertjeinket! Mert ez a legtöbb, amit adhat most magának az emberiség.
(Száraz Miklós György: Az álomvadász. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 192 oldal. Ára: 2990 forint)