Rezeda Kázmér nemrégiben hallott először a lakásétteremről. A lakáséttermet a kommunistáknak köszönheti a világ, egészen pontosan egy kommunistának, bizonyos Fidel Castrónak, aki hatalomra jutása után, bölcsességről és igazságérzetről tanúbizonyságot téve, haladéktalanul betiltotta az éttermeket mint bűnös, kapitalista, népellenes csökevényt. A kubaiak pedig, akik – mint afféle nép – képtelenek voltak felfogni a kommunisták bölcsességét, elkezdtek a lakásukban egymásnak főzni.
Később ezekbe a „lakáséttermekbe” turisták is betévedtek, köztük amerikaiak, akik nem léphettek be hivatalosan Kuba területére, úgyhogy nem hivatalosan léptek be, és a szintén bölcs kubai határőrség a bölcs kommunista vezetés utasítására soha nem pecsételte be útlevelükbe a belépés és a kilépés tényét, mert egy dolog az eszme, ugye, a másik meg a dollár, e kettőt kell összhangba hozni azóta is.
Szóval mentek az amerikaiak Kubába pecsét nélkül, betévedtek a lakáséttermekbe, és elvitték a hírt haza, hogy van ilyen. Hamar rákaptak az amerikaiak is a lakásétterem intézményére, onnan pedig már egyenes út vezetett a világhír felé.
Csak Rezeda Kázmér nem tudott erről sokáig, mert Rezeda Kázmér megrekedt abban a korban, amikor még Meyer Lansky és Lucky Luciano – vagyis az amerikai zsidó és az olasz maffia osztozott Kubán, a kubai játékbarlangokon, éttermeken, mulatókon és kuplerájokon, így valahogy elkerülte figyelmét a változás. De a haladás bizony megállíthatatlan (pontosan ebbe fog belepusztulni a világ), így aztán, ha késve is, de eljutott Rezeda Kázmérhoz a lakásétterem híre.
S ha eljutott, hamarosan meg is hívta Rezeda Kázmért egy baráti társaság Buda egyik jó nevű és jó hírű lakáséttermébe – nevét s címét kegyeleti okokból borítsa jótékony homály.
A baráti társaság pazar szusivacsora készíttetésére készült, méghozzá úgy, hogy meghívták Japánból Hiro mestert, a szusikészítés egyik felkent papját, aki a lakásétterem látványkonyháján, az őt körülvevő baráti társaság előtt készíti el a szusit, s el is magyarázza a művelet legfontosabb fázisait.
Már persze, ha a szusikészítés bármelyik fontos és kevésbé fontos fázisa elmagyarázható másfél-két órában, különösen annak figyelembevételével, hogy a világ egyik meghatározó, két Michelin-csillagos szusibárja Tokió egyik aluljárójában van, tulajdonosa 92 éves, és a 67 éves fiát még nem engedi szusit csinálni, mert még nem gyakorolt eleget, de a halat legalább már megveheti a piacon egyedül is.
Szóval ennek ismeretében ült be rezeda Kázmér a lakásétterembe, hogy meghallgassa Hiro mester előadását a nagy titokról: a szusiról. Hiro mester pedig remek előadást tartott, ezt felesleges és hiábavaló lenne tagadni. Előadásából hamar kiderült, hogy a szusi készítésénél a rizs, a hal s egyéb hozzávalók mellett azokkal egyenértékű fontossággal bír a szusikészítés eszközállománya, tehát a kések és a vágódeszka.
Hiro mester úgy kezdte az egész performance-ot, hogy előcsomagolta késeit és vágódeszkáját, s míg a baráti társaság megkóstolt egy csipet birspálinkát a csetényi főzdéből, Varga László uram keze munkájából, majd csurrant a nagyobb poharakba egy kis sauvignon blanc az új-zélandi Matua pincészet palackjából (Rezeda Kázmér szinte vallásos áhítattal, sőt inkább akarattal magyar bort ivott, de a Matua sauvignon blancjának képtelen volt ellenállni), szóval ezalatt Hiro mester beszélt a késeiről és a vágódeszkájáról.
E beszédet áthatotta a vallásos tisztelet és áhítat, valamint az angollal kevert japán misztériuma. Hiro mester beszédének az volt a veleje, hogy egy szusikészítő főpap késeit és vágódeszkáját nem szabad elmosni.
– Nem – dörmögte Rezeda Kázmér –, így visszagondolva a „nem szabad elmosni” nem fedi a valóságot.
És valóban nem fedte. Hiro mester ugyanis arról szónokolt, hogy a szusikéseket és a szusivágódeszkát egyszerűen szentségtörés elmosni, póriasabban szólva: elmosogatni. Amennyire ki lehetett venni a szenvedély és leginkább az angollal kevert japán mögül, az volt a lényeg, hogy a késeket kizárólag a mester tisztíthatja, speciális fogásokkal, imákkal, kesztyűkkel, s legfeljebb, ha tiszta hegyi patak kristályvizével, amelyet a Fudzsin fakadó kristályforrás áldott vize táplál.
Ennél bonyolultabb ügynek mutatkozott a vágódeszka rituális tisztítása, mert – mint Hiro mester átszellemült szavaiból talán kiviláglott – a szusivágódeszkánál a fa erezete közé évtizedek alatt beszivárgó levek zamatai és illatai adják a szusi készítésének elengedhetetlen részét, egy igazi szusikészítő mester vágódeszkája legalább a harmadik generációt szolgálja, három generáció levei adják a zamatot, s itt a Fudzsi hegyéről eredő kristálypatak kristályvize is lőre, amely nem méltó a tisztításhoz.
Itt legfeljebb az ambrózia, a manna s a frissen kivirágzott cseresznyefa virágairól méhek által összehordott hajnali gyöngyharmat cseppjei jöhetnek számításba, de ezek is csak módjával.
A baráti társaság – Rezeda Kázmérral az élén – áhítattal, hang nélkül hallgatta Hiro mester beszámolóját, még a Matuából is alig fogyott, akkora volt a figyelem és a csönd. Csak Maja, a méhecske röppent be egyszer az ablakon, fáradtan, mert egyenesen Japánból érkezett, kicsike vödrében egy csepp friss, cseresznyefavirágról való gyöngyharmattal, de Hiro mester őt is elzavarta, mondván, ekkora úton túl sok szennyeződés került a harmatba, s már nem alkalmatos a deszka tisztítására.
Maja holtfáradtan és mérgesen távozott, Hiro mester pedig elkezdett a halakkal foglalkozni, mely foglalkozás kezdetén elővette a megfelelő halakat, és körbemutogatta a baráti társaságnak élénk, de már kevésbé áhítatos magyarázatok közepette.
És az estének ezen a pontján ütközött ki a hazai nyelvtanítás hiányosságainak minden elképzelhetetlen és szörnyűséges következménye, ugyanis Veca néni, a lakásétterem tulajdonosának anyukája szinte egyáltalán nem beszélt angolul, s még ennél a kevésnél is kevesebbet beszélt japánul.
E két premisszából pedig egyenesen következett, hogy a japánnal kevert angol szinte teljesen érthetetlen maradt az ő számára, ebből pedig az következett, hogy Hiro mester előadásának érdemi része tökéletesen hidegen hagyta Veca mamát, aki viszont régimódi asszony volt, és azt az iskolát képviselte a főzés terén, hogy a konyhában minden körülmények között rendnek és tisztaságnak kell lennie, mert tisztességes étel csak rendes és tiszta konyhában készíthető el, ebből pedig az is következett, hogy Veca mama számára például elképzelhetetlen volt, hogy a csirke meg a disznó szaftja évtizedeken át beleivódjék a deszkába.
Úgyhogy, amikor Hiro mester éppen a legtávolabbi vendégnek mutogatta a halakat, Veca mama összepakolta a hóna alá a mester vágódeszkáját meg késeit, ügyesen, szinte csörömpölésmentesen becsúsztatta a mosogatóba, és abból a mosogatószerből, amelyből – mint tudjuk – egy csepp is képes száz meg száz tányért kristálytisztává varázsolni, szóval abból bőven locsolt a kezéhez álló, jó dörzsis szivacsra, és pillanatok alatt elsúrolta Hiro mester késeit és deszkáját.
Hiro mester, amikor megpillantotta, mi történik, olyat s akkorát sikított, hogy a tetőtérből is leszaladtak a lakók rémült arccal érdeklődni, ki halt meg ilyen rettenetes kínok között, és miben tudnának segíteni. A ház elé kiérkező és az egész kerületet vesztegzár alá vevő kommandósokkal, tűzoltókkal és mentősökkel Rezeda Kázmér egyeztetett az utcán, elmesélve nekik, hogy nem halt rituális tűzhalált a kerület óvodásainak egy feláldozásra kijelölt csoportja, csak a Veca mama elmosta a Hiro mester szusizókéseit meg a szusizóvágódeszkáját.
A rend ezután néhány óra alatt helyreállt, a dugók elmúltak, a fáradt emberek hazaértek családjukhoz, és megették a jó paprikás döfiket, Hiro mester pedig elutazott haza, Japánba. Rezeda Kázmér hetekkel később kapott hírt felőle, állítólag szeppukut követett el, a Veca mama elmosta, elsikálta deszkájára ontotta a belsőségeit.
– Szép halála volt, jó halála volt – gondolta Rezeda Kázmér, és nem tévedett. – Azért, haladás ide vagy oda, én megmaradok az éttermeknél, nézzenek akár maradinak is emiatt – gondolta még Rezeda Kázmér, és helyet foglalt a Tokio étteremben a Gresham-palota mellett. – Mert azért egy jó szusit már megennék, még ha elmossák is a kést meg a deszkát közben – gondolta még végezetül, aztán elgondolkodott kicsit a Narayama balladáján, mert azt nagyon szerette valamiért.