Méltatlanul keveset tudhat a közvélemény a Terrorelhárítási Központ felderítő és megelőző tevékenységéről, pedig Magyarországon, mondhatni, történelmi hagyományai vannak a terrorizmus elleni „békés” fellépésnek, amikor a terrorelhárító szakemberek áldozatok és vér nélkül oldják meg az adott helyzetet, fogalmazott egy szűk körű beszélgetésben egy ma már nyugalmazott szakember. – A terroristák a Kádár-rendszerben is bejöttek az országba, amikor még szigorú határőrizet volt, igaz, egy részük ideológiai alapon be is jöhetett. Az 1970-es évektől tapasztaltuk a jelenlétüket. Elsősorban pihenőhelynek használták hazánkat, de többen itt készültek fel nyugat-európai terrorakciókra, illetve legfelsőbb engedéllyel katonai kiképzésben is részesültek. Például palesztinok harckocsikiképzést kaptak.
A hírhedt Carlos és csoportja lőkiképzésen vehetett részt a Balaton környékén. Napjainkban ugyanúgy pihenőhelynek használhatják az országot. Annyi a különbség, hogy míg a Kádár-rendszerben tűrt, illetve támogatott, „internacionalista felszabadító harcosok” jártak Magyarországon, addig napjainkban illegálisan érkeznek például a nagy tömegű migránsáradat közé vegyülve. Ma az a feladat, hogy minél gyorsabban azonosítsák és bírják rá őket, hogy távozzanak. Mindezt úgy kell megoldani, hogy ne adjunk okot a bosszúra – fogalmazott a szakember.
Orbán-Schwarzkopf Balázs A magyar állambiztonság és a nemzetközi terrorizmus az 1980-as években – az iratok tükrében című elemzésében a szerző az 1970-es évek második felére teszi a terrorizmus fokozottabb megjelenését hazánkban. Ekkor a szocialista országok többségében is aktivizálták magukat a nemzetközi terrorista csoportok, 1979-től már kilenc szocialista ország állambiztonsága működött együtt a terrorelhárításban. A Belügyminisztérium (BM) III. főcsoportfőnökségén mintegy ezer szigorúan titkos tisztet vont be a munkába. A ’80-as évek elejére számos ismert szervezet vetette meg a lábát hazánkban. 1980–84 között öt bizalmas nyomozást folytattak a nemzetközi terrorizmussal kapcsolatban. Így az Irakban, Iránban, Afganisztánban, Szovjetunióban és Kínában élő török népek egyesítéséért harcoló Szürke Farkasok nevű szervezetet a „Nehéz” fedőnevű akcióban dolgozták fel és szorították ki az országból.
A szervezet hazánkban megtelepült tagjai egyebek mellett fegyveres rablásokból teremtették elő a nemzetközi harcukhoz szükséges anyagiakat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablási nyomozói derítették fel a tetteseket. Ekkor megjelent a BRFK akkori Deák téri épületében az állambiztonság egyik alosztályának vezetője és két beosztottja. Kérdezték a rablási nyomozókat, tudják-e, kiket fogtak el, majd a nemleges válaszra felvilágosították a kollégákat a Szürke Farkasok elfogásának lehetséges következményeiről.
Többen is úgy tudják ma, hogy a III. főcsoport akkori főnöke döntött végül arról, hogy ki kell szorítani ezt a csoportot. Lehetővé tették nekik, hogy kísérettel egyenként bármit elhozhatnak a szálláshelyükről, így fegyvereket és robbanóanyagokat, hamis külföldi útleveleket, valutát, majd egyenként Hegyeshalomba vitték őket, és a zöldhatáron áttették valamennyiüket Ausztriába azzal, ha visszajönnek, elítélik őket a rablásokért. Az egyik így kiszorított szürke farkas állítólag részt vett a II. János Pál elleni, bolgár titkosszolgálati tisztek közreműködésével szervezett merénylet előkészítésében: ő teremtette elő a merénylet költségeit.
Az Orbán-Schwarzkopf említette T-82 fedőnevű bizalmas nyomozás főszereplője Mohamed Fares Baddad, aki a szovjet állambiztonsági szervek szerint az 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolókat lemészárló Abu Daud Fekete Szeptember nevű csoportjának jordán tagja volt, és aki magát építészmérnöknek adta ki. Baddad ügyének elemzése során azt a következtetést vonta le a magyar állambiztonság, hogy a férfinak valószínűleg nincs köze terrorista csoportokhoz, hanem szimpla csaló. 1980-ban kitiltották az országból, magyar felesége és gyermekei hazatértek az Egyesült Arab Emirátusokból, mert nem bírták a klímát.
1985. december 27-én a bécsi repülőtéren három állig felfegyverzett terrorista megtámadta az izraeli légitársaság gépére várakozó utasokat, köztük hat magyart. A támadók néhány másodperc alatt több kézigránátot dobtak a tömegbe, és több mint ezer lövést adtak le rájuk. A támadásban három magyar sérült meg: Kibédi Ervin színművész, Kapus György, a Malév akkori kirendeltségének vezetője és Szegedi Molnár Géza színész, utóbbi örökre lebénult. Csak két éve derült ki, hogy az elkövető, Abu Daud a magyar fővárosban készíthette elő a Schwechaton végrehajtott véres terrorakciót.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2015-ben hozta nyilvánosságra az 1985. június 21-i operatív jelentést, mely szerint az egyik leghírhedtebb palesztin terrorista a magyar kémelhárító szervek tudtával töltött el több mint egy hónapot az országban. Abu Daud volt egyébként a Fekete Szeptember terrorszervezet által az 1972-es müncheni olimpián végrehajtott túszejtő terrorakció értelmi szerzője, így a világ egyik legkeresettebb terroristájának számított.
Itt időzzünk el egy kitérő erejéig! Benjamin Netanjahu Harc a terrorizmus ellen című, nálunk 1995-ben megjelent könyvében megemlíti Jihad al Giusit, aki részt vett az izraeli sportolók ellen elkövetett müncheni mészárlásban, és akit az izraeli–gázai határon mentességet élvező Arafat az őt kísérő konvojjal csempészett be Gázába a ’80-as évek végén. Netanjahu nem tudhatta, hogy Jihad al Giusit, aki súlyos sérülésekkel élte túl a müncheni akciót, a Fekete Szeptember újabb németországi terrortámadásokkal való fenyegetése után a német hatóságok átadták harmadmagával a magyar állambiztonság diplomáciai fedéssel Münchenbe érkező tisztjeinek, akik Budapestre szállították. Itt mindhárom terrorista a Sportkórházban gyógyult fel, majd Románián keresztül távozott a Közel-Keletre. Az akcióra vonatkozó iratok azonban vagy továbbra is titkosak, vagy eltűntek az évek során.
Visszatérve az Abu Daudról szóló 1985-ös jelentésre: „A BM III/II csoportfőnökség információja alapján f. hó 11-én jelentettük, hogy ismét Budapesten tartózkodik Abu Daud palesztin terroristavezető, s kb. 1 hónapot kíván itt tölteni” – olvasható a jelentésben. „Államtitkár elvtárs utasítást adott: a figyelemmel kísérés nem elég, amennyiben eddig személyes kontaktusunk nem volt vele, szervezzék meg ellenőrzését. Személyes kontaktus esetén találkozzanak vele” – folytatódik a feljegyzés, ám az nem derült ki, hogy létrejött-e a személyes találkozó a terrorista és a magyar elhárítás emberei között, és ha igen, mi lett annak az eredménye. A palesztinok hat hónappal Daud terepszemléje után csaptak le az El Al izraeli járatára várakozó utasokra.
A kádári állambiztonság terrorizmussal foglalkozó iratainak egy része továbbra sem hozzáférhető a kutatók, így a nyilvánosság számára. Elég csak a hírhedt Carlost említeni, akiről 8500 oldalnyi dokumentumot, tíz vaskos könyvnyit gyűjtöttek össze a magyar terrorelhárítók, ám a
C-79-es akták nagy része titkos, mint ahogy az hírlik, nemzetbiztonsági szempontok indokolják a titkosságot; olyan adatok lehetnek bennük, amelyek nyilvánosságra kerülve esetleg célkeresztbe hoznák hazánkat a terroristák számára. Ezt pedig nem kockáztathatják a döntéshozók.
Persze azt nehéz megérteniük az áldozatok hozzátartozóinak, hogy mi indokolja, hogy máig nem tisztázták a Malév MA 240-es járata 1975-ös lelövésének okait. 1975. szeptember 30-án Bejrútból keltezve az alábbi hírt adta ki az MTI: „A KPM jelenti, hogy a Malév MA 240-es Budapest–Bejrút járata szeptember 30-án, hajnali órában, 8 perccel a bejrúti repülőtéren való leszállás előtt, eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant. A gépnek 50 utasa volt, közöttük egy magyar. A gépen 10 főnyi személyzet teljesített szolgálatot. A szerencsétlenség kivizsgálására bizottság utazott a helyszínre.” Az MTI 1975. október 7-én „csak a szerkesztőségek szigorúan belső tájékoztatására szolgáló” kiadványában már ezt írta: „A Frankfurter Rundschau tudósítójának hétfői jelentése szerint a bejrúti légiforgalmi szakértők úgy sejtik, hogy rakétával lőtték le a múlt héten a Malév-gépet. A gépen állítólag több tonna fegyver volt, melyet a libanoni polgárháborúban szemben álló feleknek szántak.”
A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezető tisztségviselői Jasszer Arafat kivételével mindannyian Budapesten hivatalos látogatáson vettek részt a szervezet budapesti irodájának megnyitóján. A napjainkban részben megnyíló állambiztonsági irattári akták szerint Magyarországon titkos katonai felkészítést is kaptak a szervezet aktivistái, akik a katasztrófa idején fellángoló libanoni polgárháborúban vállaltak szerepet. Ugyanakkor Magyarország titkos fegyverszállítmányt akarhatott küldeni a térségbe.
Ami tanúvallomások alapján tényként kezelhető, hogy a 160 utas befogadására alkalmas gépen mindössze ötven utas tartózkodott a katasztrófa időpontjában. Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti napokban már nem lehetett rá jegyet váltani, továbbá az indulás napján többször is órákkal halasztották el a gép indulását. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a PFSZ-tagok számára fenntartott helyekre valamiért nem érkeztek meg az utasok. Mások pedig azt gyanítják, hogy a raktérben elhelyezett nagy tömegű (feltételezésük szerint fegyver/katonai elektronika) rakomány miatt kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát.
Szemtanúk szerint a repülőgépet Budapesten az indulás előtt egy kimondottan félreeső helyen várakoztatták, amikor egy időre megszűnt a repülőtér kivilágítása. A repülőtér magyarázata szerint áramszünet okozta az üzemzavart, mások szerint ekkor rakodták a fegyvereket a gépre, de az is lehet, hogy az állambiztonság azt a látszatot akarta kelteni, hogy a PFSZ-tagok a sötétség leple alatt felszálltak a gépre.
A tízfős személyzeten kívül egyetlen magyar utas volt a fedélzeten (az ő beosztása, feladata, esetleg rangja ugyanúgy a titkos iratokban szerepelhet, mint a fegyver- vagy/és elektronikai szállítmány mibenléte), valamint hat francia, öt brit, két finn, egy-egy angolai, szaúd-arábiai és egyiptomi állampolgár; a többiek (harminchárman) libanoni útlevéllel utaztak, ők öt fő kivételével fiatal, húsz–harminc év közötti férfiak voltak. Az pedig tudható, hogy ebben az időszakban már folyt palesztinok magyarországi katonai képzése.