A Margitszigeti Nagyszálló előtt sokáig állt egy hirdetőoszlop, amelyben egy belügyes gubbasztott azzal a céllal, hogy megfigyelje a vendégeket, a hotelbe ki-be járókat. A hatvanas években a Városliget is kiemelt környéknek számított, főleg a Gundel környéke. Az étterem azért vált fontos intézménnyé, mert oda államfők és politikusok jártak. Hogy a nyugalmukat semmi ne zavarja, a hirdetőoszlopból kémkedő belügyes munkáját egy fagylaltárus és egy utcaseprő – természetesen beszervezett kollégák – is segítették.
Németh Szandra, az Ügynök a bárpultban című kiállítás kurátora a hétvégi házakról készülő disszertációjához kutatott a levéltárban, amikor feltűnt neki, hogy a belügynek jelentő ügynökök a találkozók helyszíneként a legtöbb esetben vendéglátóipari egységeket jelöltek meg. Kíváncsi lett arra, hogyan fonódott össze a vendéglátás és az állambiztonság.
A polgári időszakban a nagy, elegáns kávéházakban porcelánedények, az éttermekben pedig terített asztalok várták a vendégeket, az asztaltársaságokat. A szocialista érában a vendéglátóhelyek használata gyökeresen átalakult, eltűntek a törzsvendégek, a kávézókat, a bárokat a talponállók és a büfék váltották fel, a hófehér abroszt kockás terítőre cserélték, a kényelmes fotelekből pult melletti fogyasztásra kényszerítették az embereket.
Korábban a vendéglátóhelyek mindenféle eszmecserének kedveztek, az ötvenes évektől viszont megpróbálták csírájában elfojtani a beszélgetés és a politikai gondolkodás minden lehetőségét. Az idegenforgalom és a belügy között is intenzív kapcsolat állt fenn. Megfigyelték a szállodákat és a nagyobb, impozánsabb éttermeket egyrészt, mert ezekre a helyekre külföldiek jártak, akiknek a kapcsolatait rendszeresen ellenőrizték, másrészt ide a kommunista elit tagjai is szívesen betértek. Budapest legelegánsabbnak tartott étterme, a Gundel kiemelt jelentőségű volt az állambiztonságiak számára.
A 120 fős személyzet egyharmada valamilyen szempontból kapcsolatban állt velük. Az étterem különleges gasztronómiai kommandója kísérte el a külföldre utazó pártfunkcionáriusokat, és főzött azoknak, akiknek a gyomra kevésbé fogadta be a különleges ételeket, vagy például titkos hadművelet részeként 1972-ben helikopterrel települt ki a telki vadászkastélyba Fidel Castro látogatásakor a díszvacsora felszolgálására.
A szállodákat – amelyek építésénél már ott volt a belügy – úgy alakították ki, hogy egyik szobából a másikat minden gond nélkül megfigyelhessék. A Royal Szálló 337-es szobájának berendezéséhez hozzátartozott egy fali rézplasztika, melyben poloskát rejtettek el. A Gellért-hegy lábánál működött Sole Mio mulatóhelyet maga az állambiztonság hozta létre 1968-ban. Kifejezetten megfigyelésre tervezték, belügyesekből álló személyzettel nyitották meg, és ahogy mondták: „eleve be volt technikázva”.
Az állambiztonság munkáját a hálózati személyek mellett hivatalos, társadalmi és alkalmi kapcsolatok segítették. A hálózati személy megfigyeléssel, bomlasztással, bizonyítékok megszerzésével és beszervezéssel is foglalkozott. A hivatalos kapcsolat nem önkéntes alapon történő munkát jelentett, ez esetben az üzlet vezetőit keresték meg, akiknek meghatározott időközönként jelenteniük kellett. Az ügynökök és informátorok között voltak olyanok, akiket fenyegetéssel kényszerítettek jelentésre, de olyanok is, akik a rendszer támogatói voltak, és elvből cselekedtek. A kollégák egymásról is jelentettek, arról, hogy kinek milyenek a politikai nézetei, pincéreknél ki valutázik, borravalózik.
Ugyan az ötvenes évek közepétől jogszabályilag tiltották a prostitúciót, azért a belügyesek kihasználták a „szocialista Mata Harikat”. A megkeresett hölgyek tevékenysége a hetvenes-nyolcvanas években jellemzően szállodákhoz kapcsolódott, információkat továbbítottak, kulcsokat másoltak. A kuncsaftokkal a bárban ismerkedtek meg, nem viselkedtek feltűnően, nem balhéztak, és mindenkinek kifizették, amit kellett. Közülük D. Kardos Éva története nemcsak azért különleges, mert partizánként a legkeményebb helyzetekben is helytállt, meggyőződéses elvhű ember, az ÁVH munkatársa, hanem mert Rákosi Mátyás unokahúga is volt.
A kiállításon technikai eszközöket is láthatunk, például mikromikrofont vagy kulcsmásolópogácsát. Az ügynökök számára összeállított kisfilmekből megtudhatjuk, hogyan kell a miniatűr poloskákat elrejteni, a testen elhelyezett mikrofonokat működtetni vagy szállodákban hangfelvételt készíteni.
A kiállítás arról árulkodik, hogy a szocializmusban a vendéglátóipar helyszínein nem történtek nagy leleplezések. Állítólag egyszer a Royal Szálló halljából elvezettek egy angol kémet…
(Ügynök a bárpultban – A vendéglátás és az állambiztonság kapcsolata a szocializmusban. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása október 1-jéig látható)