Egy történelmi film forgatása mindig szürreális élmény. A női statiszták egy része talpig abroncsos szoknyában facebookozik, egy fiatal császári hercegnőt játszó kislány farmerban és pulóverben, de fején már rizsporos parókával falja az aznapi ebédet, a lovászok igyekeznek megnyugtatni az órák óta a tűző napon álló lovakat, miközben a kocsist játszó libériás inas nem győz az árnyékba menekülni. A történelmi helyszínt adó valticei barokk kastély pedig megfér a sminkesek főhadiszállásaként az angol parkban berendezett szocreál lakókocsival.
Persze a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS és az MTVA közös Mária Terézia-mozija nem akar múzeum lenni. Hús-vér emberek találkoznak nagyon is valós problémákkal, és a film is – bár alapvetően szerelmi történet – a császárné-királynő emberi oldalát mutatja be: hogyan válik alkalmassá egy fiatal lány az uralkodásra, miközben olyan, ma is aktuális problémákkal kell megküzdenie, mint a szórakozás szeretete, a szerelem, a házasság és az anyaság.
– A film Mária Terézia gyerekkorával kezdődik, hét-nyolc éves kislányként láthatjuk először, aztán 19 évesen, amikor apja haláláról értesülve Firenzéből visszatér az ellenségekkel teli Ausztriába. Huszonöt-huszonhat éves koráig követjük a sorsát, egészen a negyedik gyermeke megszületéséig, amikor magyar segítséggel sikerül győznie az osztrák örökösödési háborúban – mesél a filmről a Temesváron született, Oscar-díjra is jelölt rendező, Robert Dornhelm.
– Az egész stáb tudja, hogy Mária Terézia messze nem olyan idealizált figura, mint ahogy később legendává vált, de a filmünk inkább szórakoztatni szeretne, a politikát meghagyjuk a már elkészült dokumentumfilmeknek. Mi elegánsan, a sorok között lavírozva mutatjuk be Mária Terézia személyiségét és az egész korszakot. A forgatókönyv nagy hangsúlyt helyez a humorra, amely viccet csinál az abszolutizmusból és a Habsburg-ház mindennapjaiból – teszi hozzá a rendező.
– Mária Terézia hétköznapi nő, aki különös történelmi helyzetbe keveredik. Gyenge, „csak egy nő”, senki sem hisz benne – írja le szerepét Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő.
– Aztán felfedezi a hatalmat és a lehetőséget, hogy elvesztheti azt, majd rájön, hogy akár kegyetlen eszközökkel is meg kell tartania. Amikor 24 éves korában játszom, már sokkal nyugodtabb, ismeri az uralkodás szabályait, tudja, hogyan alakíthatja kedvére a világot, mert egyszerűen szeret játszani.
Robert Dornhelm tehát pontosan tudja, mit hagy ki Mária Terézia életéből. Nem említi játékszenvedélyét vagy antiszemitizmusát, inkább a dráma, a komédia és a történelmi kalandfilm elemeit vegyíti, hogy a BBC kosztümös drámáit kedvelő közönség számára jól ismert mozit alkosson. Elmondása szerint új narratívát használ, amely némileg kockázatos is.
– Persze nem újabb Sissi-filmet csinálunk. Azt ma már le se lehetne forgatni, mert a szakma, az újságírók keresztre feszítenének. Túl habos-babos lenne, és Romy Schneider nélkül bőven felejthető. – Mi jóval frissebb és mai szemmel nézzük a történelmet, azt is mondhatnám, hogy Romy Schneider nélküli Sissit forgatunk, de csavarral – mondja el Dornhelm.
És hogy mi ez a bizonyos csavar? A rendező szerint például a szinte operai jellegű, mégis mókás zene. Néhány stábtag a Csehország történelmi kastélyai (például Kromerzsízs és Valtice) által biztosított helyszíneket említi, amelyek még a rendező szerint is „inkább néznek ki Hofburgnak, mint maga a bécsi kastély”.
Az I. Ferencet játszó cseh Vojtěch Kotek pedig a jelmezeket emeli ki, mondván, hogy „hihetetlen érzés végre olyan filmben játszani, amelyben nem a szokásos cseh hozzáállással találkozik az ember, hogy mindent inkább kölcsönözzünk. Itt a kosztümök tényleg a produkcióhoz készültek. Mint egy igazi mozifilmben.”
A jelmeztervező, Ján Kocman szerint talán Milos Forman Amadeusa volt az utolsó ilyen nagyszabású film Csehországban. A produkció ezres nagyságrendű statisztakontingenst öltöztet a főszereplők mellett. Voltak jelmezek, amelyeket igyekeztek kölcsönzésből beszerezni, de például a magyar jelenetek esetében minden egyes darabot külön kellett legyártaniuk, mivel sem a Magyar Televízió, sem a Mafilm díszlet- és jelmeztárában nincsenek korhű jelmezek. Sőt Mária Terézia királynővé koronázásához úgy sikerült palástot szerezni, hogy az MTI lefényképezte a magyar koronázási palástot, amelyet a produkció nagy felbontásban textilre nyomtatott, majd rávarrt egy másik palástra.
A színészek többsége nem véletlenül érzi úgy, hogy már az átöltözéssel elkezdi szerepét játszani. Vojtěch Kotek szerint a cipősarok például segíti a menetelésben, és amikor leveszi a jelmezt, „csak egy egyszerű fiúvá vedlik vissza”.
– Nem tornacipőben, hanem csizmában vagyunk, sujtásos mentét hordunk, ezek adnak bizonyos tartást. Viselni kell a kosztümöket, ez megadja a figura gerincét – fogalmaz az Esterházy Miklóst alakító Adorjáni Bálint, aki azért arra is felhívja a figyelmet, hogy a kosztümös forgatás nem minden probléma nélkül való.
Marie-Luise Stockinger egyenesen a forgatás „legnagyobb kihívásának” nevezi a jelmezeket.
– Gyönyörűek, de nem tudsz velük átmenni egy ajtón, még a mosdóba sem lehet egyedül kimenni, és ez nagyon kellemetlen. Ráadásul nagyon máshogy kell játszani, másképp kell kommunikálni, amikor az embernek lehetősége van közel kerülni a másikhoz, mint amikor ezek a ruhák akadályoznak – mondja el a színésznő, aki a forgatás alatt a külön lefektetett szőnyeg ellenére is többször elbotlott a szoknyájában.
A stáb inkább a nyelvi sokszínűség miatti esetlegesen lassabb ügyintézésre panaszkodik, ugyanakkor mindannyian elismerik, hogy igen vicces az összhatás, amikor a kamera előtt az osztrák Mária Terézia németül beszél férjéhez, aki csehül válaszol, majd jön egy szlovák színésznő, akihez magyarul szólnak. A négy nyelven túl ráadásul a munka nyelve angol, így igazi bábeli hangzavar uralkodik a forgatáson, amely valahogy
– Robert Dornhelm szavaival élve – mégis „működik”. A produkció korai szakaszában felmerült, hogy a filmet angolul forgatják majd, de végül a készítők abban maradtak, hogy a színészek számára kényelmesebb, ha anyanyelvükön beszélhetnek, és az utómunka során szinkronizálják mind a négy nyelvre a filmet.
– Ha jó egy jelenet, működik a dolog – jelenti ki Adorjáni Bálint. – Az ember a szívével és lelkével kezdi el érezni, hol tart a másik. A kommunikáció nagyobb része úgyis gesztusokon alapul, így két szereplő meg tudja érteni egymást. Gyerekként például simán „elbeszélgettem” az Angliából Magyarországra látogató unokatestvéremmel, amikor egy szót nem beszéltem angolul, ő pedig magyarul. Most persze segít, hogy értek valamennyire németül, így látom, hogy Marie-Luise éppen hol tart a szövegében, illetve tudom, melyek azok a kulcsszavak, amelyek hatást váltanak ki. Ahogy egyre többet próbáljuk a jeleneteket, úgy működik egyre jobban egymás megértése is.
Stockinger annyit tett hozzá, hogy számára a magyar jelenetek a könnyebbek, mert „a magyar nyelv az osztrák nyelvhez hasonlóan dallamos”, a cseh viszont komoly gondot okoz.
– Ilyenkor mindig meg kell állnom, hogy „akkor most befejezted?” – meséli nevetve.
Stockinger egyetért abban, hogy a koprodukció előnye az eltérő kulturális hátterek találkozása, ami miatt a színészi munka csak jobb lesz, ráadásul olyan emberekkel dolgozhat együtt, akikkel egyébként „esélye sem lenne”. Adorjáni szerint egy történelmi film esetében mindenképpen előnyös, ha a valós nemzetiségnek megfelelő színészek játsszák az egyes figurákat, mert „a más arcok és a más habitus csak ad a történethez”.
A magyar színészek egyébként fontos szerepet játszanak a történetben. A főbb szereplők közül Adorjáni Bálint és Nagy Ervin alakítják Esterházy Miklóst és Pált, akik kiállnak Mária Terézia királynővé választása mellett. Tenki Réka Lorenz grófnőt, Rátóti Zoltán pedig a porosz követet, Von Grumbkowot alakítja.
– Nagyon elégedett vagyok a magyar színészek munkájával, bár a kiválasztásuk igazi kaland volt – emlékezik vissza Robert Dornhelm.
– Elutaztam Budapestre, és délután háromkor az első dolgom volt kovászos uborkát kérni. A magyar partner erre azt válaszolta, hogy az ugyan nincs, de kaphatok savanyú uborkát. A savanyú uborka mellett pedig jó néhány színésszel is találkoztam, bár abszolút nem ismertem őket. Elkezdtük a válogatást, de az volt a probléma, hogy a forgatókönyv csak gépi fordításban volt meg, így a színészek egyre csak azt mondták, hogy nagyon szívesen lennének benne a filmben, de sajnos semmit nem értenek a szövegből. Úgyhogy azt mondtam: improvizáljanak. Így három óra után gyakorlatilag megvolt a listám, hogy kikkel fogok együtt dolgozni.
A magyartalan mondatok okozta nehézségeket Adorjáni Bálint is megemlíti:
– Több tíz kollégámmal együtt bajlódtunk a szöveggel, de aztán beszélgettünk és improvizáltunk, és végül jött a telefon, hogy kiválasztottak. Tudom, hogy Esterházy Miklós szerepére jóképű férfit kerestek, aki el tudja játszani a kicsit arrogáns, pompakedvelő herceget, és így hihető lesz, hogy minden nő elalél tőle, amikor megérkezik az udvarba. Kivéve Mária Teréziát, akit Miklós épp ezért akar megszerezni, ám végül beleszeret. Mindketten nagyon öntudatosak, büszkék és határozottak, így Mária Terézia méltó partner a hódításra, hiszen nemcsak nőiessége miatt vonzó, de tartása is van.
Ezt a szerelmi szálat nem jegyzi a krónika, de a hasonló bonyodalmak megbocsájthatók egy történelmi kalandfilm esetében, amely minden drámai fordulat ellenére is hangsúlyozza a történelmi tényt, hogy a királynő férjébe volt szerelmes.
– Lotharingiai Ferenc István igazán különleges ember volt, és érdekes, hogy minden üzleti érzéke és rangja ellenére a történelem milyen keveset ír róla. Szenvedélyesen élt, szerette az életet, ezért nagyon közel érzem magamhoz, sőt néha olyan, mintha úgy is viselkednék, mint ő – mondja el a nőcsábász császárról a Csehországban komoly sztárnak számító Vojtěch Kotek, aki a forgatási szünetekben valóban egyre-másra fényképezkedett a rajongó statisztákkal.
– A forgatókönyvet másolja az élet, Ferenc Mária Terézia árnyékában élt, a forgatáson pedig minden Marie-Luise-ról szól. Persze annak is vannak előnyei, ha az ember nincs mindig szem előtt.
– Szinte rögtön tudtam, hogy Marie-Luise Stockinger Mária Terézia, amikor pedig megvolt az utolsó öt szóba jöhető színésznő, mindegyiküket megkértem, hogy jöjjenek át Prágába, és párba állítottam őket a Ferenc Istvánt játszó lehetséges cseh színészekkel.
Marie-Luise és Vojtěch voltak messze a legmeggyőzőbb páros – mondja el Dornhelm, aki reméli, hogy ez az összhang minden nyelvi korlát ellenére is jól látható a képernyőn, így a közönség igazán nagystílű és igényes szerelmi történetet láthat a remélhetőleg karácsonykor bemutatandó film kétszer kilencvenperces premierjén, amelyet a tervek szerint mind a négy ország egyszerre tart majd.