Az én koromban még nem volt ilyen kényeskedés, nem volt ennyi „disz”, mert megtanították a gyereket tisztességesen írni, olvasni, számolni – hallani gyakran. Ezen múlna? A sok modern pedagógiai kísérlet, módszerváltoztatás vezetett volna ide? Talán túl finomak lettek a mérési módszerek, és ott is zavart jeleznek, ahol egyébként nincs komolyabb gond?
Eretnekség-e annak a gondolatnak a felvetése, hogy nem minden gyermek potenciális kitűnő tanuló, akit csak rosszul tanítanak, hanem a szellemi képességei is lehetnek gyengébbek? Az iskolarendszer feladata eltüntetni a hátrányokat, felzárkóztatni a gyengéket, támogatni a tehetségeket, egyszóval lehetőséget adni mindenkinek a kiteljesedésére. A szép gondolatokat leírni könnyű, ám az élet bonyolultabb. Ahány gyermek, annyiféle oka, megjelenése van az előnynek és hátránynak.
Magdolna például azzal szembesült, hogy mindkét gyermekével gond akadt az iskolában. A két lány két különböző eset és probléma, még ha látszólag hasonlít is. Mindketten koraszülöttek, de ezeket a hátrányokat behozták.
– A most 17 éves Emma az első osztályban sokat betegeskedett, ezért sokat is hiányzott. Másodikban derült ki, hogy az olvasásával nagy bajok vannak, megjelentek a klasszikus diszlexiatünetek – idézi fel Magdolna. – A szavak végét csak kitalálta, betűket cserélt, ékezethibákat ejtett. Az osztály haladt, Emma viszont elvesztette a fonalat, utált olvasni, menekült a könyvtől.
A tanítónő nyugtatgatott: nincs gond, csak sokat kell gyakorolni. Ám bármennyit gyakoroltunk, a helyzet nem javult. Második félévben elmentünk a nevelési tanácsadóba, ahol Emmával IQ-tesztet készítettek, logopédiai vizsgálatot tartottak, végül leírták: az intelligencia és a szövegértés jó, de középsúlyos diszlexia tünetét mutatja.
Emma húga, Lenke most ötödikes. Az első négy iskolai éve felhőtlenül telt, a kislány gyönyörűen, elmélyülten, koncentráltan rajzol, a kézügyessége remek. Aztán ötödikben kiderült, hogy neki is az olvasással van baja. A szakbizottság megállapította, a nyelvi képességei jóval alacsonyabbak, mint a kreativitása. Ő is betűket téveszt, nem érzékeli az ékezeteket, a mondathatárokat, és lassú is.
Ezen egy kicsit elaludtak, mondja Magdolna. Lenke ugyanis Waldorf-iskolába jár – ahol most az édesanyja is tanít –, és ott nincs osztályzás, csak szöveges értékelés, és mindenki lehetőséget kap arra, hogy a saját tempójában fejlődjön. A szülők tehát azt gondolták, előbb-utóbb Lenke is megérik. De nem így lett. Most Emma után Lenke is Jeneiné Fenyvesi Erzsébet gyógypedagógushoz kerül, aki a nagylányt már kigyógyította a diszlexiájából.
Erzsi néni a sok gyakorlással és a saját módszerével ugyanis megtanítja a gyerekeket írni, olvasni, és ezzel visszaadja elapadt önbizalmukat is. Mint kiderült, Emma olyan áldiszlexiás volt, aki a sok hiányzása miatt már elsőben elveszítette a fonalat, és ezért negatív spirálba került. Már imád olvasni, és kitűnő tanuló. Magdolna azt mondja, Jeneinének igaza van, az IQ-teszt fontos eleme a gyermek felmérésének. Akinél 90 alatti értéket mérnek, az lehet, hogy a mindennapi cselekvéseiben nem tűnik fogyatékosnak, de a tanulás során kiderülnek a hiányosságai. Ő a saját tanári tapasztalatából tudja, hogy nem az integráció feltétlenül a jó megoldás, mert visszafogja azokat is, akik haladnának. A jó diákok látják a kárát.
A kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a BTMN-es (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő) gyerekek szeptembertől felmentés helyett osztályzatot kapnak, azt feleli: akiknek valóban IQ-problémájuk van, azokat nem kellene osztályozni, náluk a fejlődés nem akarat kérdése. De mivel a tehetség 90 százalékban munka, szorgalom, senkiről nem lehet, nem szabad lemondani.
A fejlesztésre szoruló gyermekek száma folyamatosan növekszik. A korai intervencióért felelős miniszteri biztos, Czeizel Barbara feltáró jelentése szerint 2009-ben 4764-en, 2015-ben már 5436-an léptek SNI (sajátos nevelési igény) kategóriával az első osztályba. A három–tizenhárom évesek két százaléka hiperaktív, fél százaléka figyelemzavaros, a gyermekpopuláció 7,6 százaléka, kimagasló többségben a fiúk, kombinált zavaroktól szenved. Czeizel szerint a statisztikai növekedés egyik oka, hogy egyre több gyermeken veszik észre a tüneteket.
A láthatóság nő tehát elsősorban. A szülők szokatlant, furcsát tapasztalnak, elkezdenek böngészni az interneten, vagy beszélgetni erről az ismerősökkel. Nem új jelenség a növekvő esetszámban regisztrált autizmus sem, csak korábban alig diagnosztizálták, illetve az autisztikus gyerekek más kategóriába kerültek. Évtizedekkel ezelőtt a siketek iskoláiban is megjelentek az autista gyerekek, akik azért kerültek oda, mert a hallássérültekhez hasonlóan nem reagáltak megfelelően a környezeti ingerekre. A gyógypedagógus-képzés során máig nincs elég hangsúly a korai életkorra vonatkozó szűrő, diagnosztikai és fejlesztő módszereken és a szülőkkel való partneri együttműködésen, mondja a szakember. Ez a közeljövőben a kiemelt kora gyermekkori kormányprogrammal változni fog.
– Az átlag a népesség megközelítőleg 68 százaléka, és 16-16 százalék a gyengébbek, illetve a kiemelkedők aránya.
– A görbe két végén lévő „atipikus” gyerekekkel a rendszerek nem igazán tudnak mit kezdeni – magyarázza Czeizel Barbara, aki miniszteri biztossága mellett a Budapesti Korai Fejlesztő Központ létrehozója és vezetője. – A vizsgálatok során igyekszünk feltárni az eltérő fejlődés okait. A genetikai eredettől kezdve a szülés során felmerülő sérüléseken át az ismeretlen eredetű problémák széles skálájával találkozunk. Az bizonyos, hogy a gyermekek hároméves korára az eltérő fejlődés valamennyi tünete láthatóvá válik. Aki akkor még nem beszél, arra nem lehet legyinteni, hogy majd kinövi.
A kérdés, van-e, aki a tüneteket észreveszi, foglalkozik velük, és a szülőknek sikerül-e megfelelő szakembert találniuk. Nagyon fontos lenne eljutni oda, hogy a szülők ne szégyelljék, ha a gyermekük másként fejlődik, a megfelelő diagnózist ne stigmának érezzék, hanem a szükséges fejlesztésekhez való hozzáférés lehetőségének. Ehhez azonban a szakmai, társadalmi környezetnek is változnia kell.
A védőnők 2017 novemberétől kötelezően új szűrőeljárást alkalmaznak, mely a szülőkkel együttműködve a gyermek fejlődését folyamatosan és szakszerűen méri fel az újszülöttkortól hétéves korig. Ez alapja lehet annak, hogy időben kiderüljenek a problémák, és ne csak az óvodába vagy iskolába lépés előtt kapja meg a gyermek a fejlesztést, illetve a számára optimális gyermekközösség elérésének lehetőségét.
Az idegrendszer képlékenysége okán a korai, leginkább az első egy-két évben sok fejlődési zavar korrigálható, kompenzálható, ezért fontos, hogy időt nyerjenek. A kérdésre, nem játszik-e szerepet a viselkedési és tanulási zavarokkal küzdő gyermekek számának növekedésében a koraszülések magas száma – százból tíz gyerek korábban jön világra –, Czeizel azt felelte: a koraszülöttség okozta fejlődésbeli eltérések egy része is korrigálható az időben megkezdett szakszerű fejlesztéssel, a szülők számára nyújtott tanácsadással. Ideje lenne azonban feltárni a koraszülések magas arányának az okait, itt a családtervezéstől a várandósgondozásig nagyon sok szempontot kellene vizsgálni. Ezzel enyhíteni lehetne a kockázatot, sőt meg is lehetne előzni a koraszülést.
A szeptembertől életbe lépő oktatásitörvény-módosítás megértéséhez meg kell magyaráznunk a különböző tanulási és beilleszkedési zavarok mibenlétét. Az SNI (sajátos nevelési igény) organikus probléma, tehát biológiai eredetű, ebbe tartoznak a különböző fogyatékosságok mellett a súlyos „disz”-ek (diszgráfia, diszlexia, diszkalkulia). A BTMN, vagyis a „beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség” viszont olyan tünetegyüttes, melynek a háttere nem egyértelmű. Valamiért a gyermek nem tud megfelelni az elvárásoknak. Miután feltételezhető, hogy nincs organikus ok, egy trauma (válás, haláleset stb.) hatására nagyobb korban is kialakulhat. Nem tudni, hányan vannak és valójában kik a BTMN-esek.
A diagnózisukat a kerületi, illetve járási pedagógiai szakszolgálat állapítja meg, és eddig javaslatot tett a speciális fejlesztésükre, illetve az egyes tantárgyak alóli részleges vagy teljes felmentésükre, majd felülvizsgálatot is kell végezniük. Szeptembertől a fejlesztésük marad, az osztályzási és felmentési könnyítésük azonban megszűnik.
Tizenhét százalék
Czeizel Barbara nem ért egyet a törvénymódosítással. Azt mondja, gyakran nem a kellőképpen felkészült, felkészített szakemberek végzik az érintett gyermekek időben (óvodában, kisiskoláskorban) történő kiszűrését, majd felzárkóztatásukat, fejlesztésüket. A tanárok többsége sem tanulta, illetve nem ismeri az integrált oktatás módszereit. De még ha ismeri, sem tudja alkalmazni a megfelelő szakmai környezet hiányában.
A túlterhelt pedagógiai szakszolgálatok pedig sokszor nem képesek időben elvégezni a felülvizsgálatokat. Így gyakran csak a tanévkezdés után jóval derül ki, hogy a BTMN-es gyermek valójában SNI-s, tehát nem átmeneti a problémája, hanem súlyosabb a zavara, fogyatékossága. És mivel az iskolaváltás lehetőségéről lemaradt, illetve az optimális feltételek kialakítása év közben már nehezebb, sokszor magántanulói státuszba kényszerül, ami egyáltalán nem ideális. A probléma nem kicsi, a felmérések szerint százból tíz gyermeknél állapítanak meg tanulási és magatartási zavart, és ez a hétszázaléknyi SNI-ssel együtt már 17 százaléknyi gyermeket érint.
Jeneiné Fenyvesi Erzsébet szerint azonban nem teljesen érthető, hogy a szülők miért kérnek különféle minősítéseket a gyermeküknek, legyen az SNI vagy BTMN. Igyekszik is mindenkit lebeszélni erről. Maga a vizsgálati helyzet is eredményezhet téves diagnózist.
– Ha én odaülnék, biztosan nálam is találnának valamit – mondja. – Stresszes helyzetbe kerülnek, de az eredmény olyan sok külső tényezőtől, a napsütéstől, esőtől, közlekedéstől is függ, hogy nem sok értelme van. Csupán pillanatfelvétel. A legtöbb szülő persze már súlyos önvád után jut el addig, hogy megvizsgáltatja a gyerekét; azt keresi, mit rontott el.
Szakmai szempontból senki sem vitatja, hogy minden gyerek fejleszthető, csak az változó, ki meddig juthat el, és a fejlesztés mennyi időt igényel. Ezért előtte fontos lenne megvizsgálni a gyerek intelligenciaszintjét. Ez ugyanis azt is megmutatja, tanulási zavar vagy diszlexia, diszgráfia áll-e a háttérben. Jeneiné Fenyvesi Erzsébet egyedül diszkalkulia esetén látja indokoltnak a vizsgálatot és a felmentést, mert az teljesen nem javítható ki. A diszgráfia maradéktalanul megszüntethető, a diszlexia szinte teljesen. Nagy baj, hogy sokszor maguk a tanárok javasolják a gyerekeknek a felmentést.
A saját szintjén mindenkinek meg kell tanulnia írni és olvasni, még a sérült gyereknek is. A pedagógusnak, gyógypedagógusnak az a dolga, azért kapja a fizetését, hogy megtanítsa őket. Jeneiné nem is vállal el olyan tanítványt, aki felmentést szeretne valamilyen ellenőrzési forma alól. Ezzel ugyanis ellehetetlenül, soha nem fog megtanulni írni-olvasni, órák alatt kártyázik hátul a padban, sokszor még füzete sincs. Hiába kötelező a gyerekek fejlesztése, ez a gyakorlatban sokszor vagy nem valósul meg, vagy nem túl sikeresen.
Az Ábécé Egyesület a Gyerekekért egy XV. kerületi családi házban működik, itt foglalkozik a fejlesztésre szorulókkal Jeneiné Fenyvesi Erzsébet. A kis szobában az egyik könyvespolc tele füzetekkel és ákombákom gyerekrajzokkal.
Szokatlan ingerek
– Ez az én Kossuth-díjam – mutatja a hálából készített rajzokat.
Úgy véli, a diszesek terápiája nyolc-tíz hónap alatt lehet sikeres, a tanulási zavar megszüntetéséhez elég tíz óra is. Gyakran diszesnek minősítik a gyerekeket, de alaposabb vizsgálattal kiderül: százból csak öt valóban az, a többinek csupán tanulási zavara van, csak a tünetek azonosak.
Nagy probléma, hogy amikor a gyerekek az iskolában hozzákezdenek az írás-olvasás megtanulásához, mindennap új betűt vesznek. Jeneiné Fenyvesi Erzsébetnek volt olyan tanítványa, aki szeptember 27-én már a kilencedik betűt tanulta.
– Legszívesebben agyonütöttem volna azt a tanító nénit – mondja mosolyogva. – Így nem tud a gyerek fejében rögzülni a rengeteg betű! Egy-egy betűre régebben legalább három órát szántak a pedagógusok, ma viszont mintha versenyt csinálnának az olvasástanításból. Kialakult az a rossz gyakorlat, hogy karácsonyig, első félév végéig meg kell tanítani az egész ábécét. Nem alkalmas erre minden gyerek. Nemcsak írni-olvasni, hanem sokszor másolni sem tanulnak meg. Az is komoly zavarokat okozhat, ha az azonos helyen képzett hangokat jelölő betűket, főként a b-t és a d-t egymás után tanítják. A kettő között legalább öt másmilyen betűt kellene megtanítani.
Jeneiné Fenyvesi Erzsébet meggyőződése és több évtizedes tapasztalata szerint nagyrészt a rossz oktatás miatt növekszik a tanulási zavarral küzdő gyerekek száma. Sokszor az egészen szokatlan, új módszerek okoznak bajt.
A hetvenes évek óta divatos szóképolvasás például csak válogatott, jó képességű gyerekeknek való. A magyar nyelv sajátságai miatt nálunk a hangoztató-szótagoló olvasástanítás a legmegfelelőbb. Problémát jelent az alsós gyerekeknél a hét végére adott házi feladat is, hiszen így a gyerek nem tud pihenni.
– Csak annak az igazgatónak adnék fizetést, akinek az iskolájában nincs diszes gyerek. Érthetetlen, mi történik az iskolákban, ha nyolcadik után a gyerekek ilyen magas arányban nem tudnak írni-olvasni. Van olyan szakiskola, ahol a kilencedikes gyerekeknek egy éven keresztül csak ezt tanítják. Az elmaradás azonban minden életkorban pótolható, volt már felsős és gimnazista tanítványom is. Sok fejlesztő pedagógus próbálkozik játékokkal, tornával, és mindennek lehet is hatása a fejlődésre. De olvasni csak az tud megtanulni, aki olvas – mondja meggyőződéssel.
– Ha nem mentenék föl a problémás gyerekeket a tanulás alól, a tanárok rákényszerülnének, hogy lassabban haladjanak, és mindent megtanítsanak.
A tanulási problémákkal küzdő diákokról a tankerületi szakszolgálatok mondják ki a végső szót, egyben javaslatokat is tesznek a további fejlesztésükre, a teljes vagy részmentesítésükre, illetve arra, mikor kell további felülvizsgálatra menniük. Az igazgatók ennek alapján döntenek, tehát nem maguktól hoznak határozatot. Ma támogatóbb a pedagógia, mondja egy nyolcosztályos vidéki iskola igazgatója.
Feltűnően sok a diszes gyerek, de ahányan mérik, annyiféle szám jön ki. Az okokat csak találgatni lehet. Túl sok furcsa, szokatlan inger éri a kisgyermekeket, a szülők keveset beszélgetnek velük, helyette nézik a tévét, a számítógépet, telefont, a filmeken azt látják, hogy a szájmozgás és a szöveg nem passzol. Akinél tanulási vagy figyelemzavart diagnosztizálnak, az a hátrányokat jó családi háttérrel és megfelelő pedagógiai segítséggel nyolcadikra bizonyosan ledolgozza. A kérdésre, hogy nem gyakorolnak-e nyomást a szülők a szakbizottságokra, hogy a kudarctól vagy a rossz bizonyítványtól megmentsék a gyermeküket, azt a választ kapjuk, hogy előfordul, de nem jellemző. Olykor azonban összekeveredik a diák szellemi, értelmi képessége a tanulási zavarokkal, ilyenkor a buta gyerekre is rá lehet mondani, hogy SNI-s vagy BTMN-es.
Kovács József, a Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója csupa biztatót mond: náluk a fejlesztés kiválóan működik, minden kollégája lelkesen és sikerrel végzi a munkát. Az iskolavezető szerint nem látványos a tanulási és magatartási zavaros gyermekek számának a növekedése sem, és úgy látja, hogy a felmentések körül fogalmi zavar van. Az ugyanis nem azt jelenti, hogy a gyereknek semmit nem kell tennie, mivel az értékelésnek, a teljesítmény mérésének több formája van. Azt a tantárgyat is érdemes tanulnia, amelyikben nehezebben halad, mert valami tudást csak megszerez.
Túlféltő szülők
Ritka az az eset, amikor a fenyegető év végi rossz bizonyítvány miatt viszi a szülő a gyermekét a szakbizottság elé, mondja az igazgató. Az általános eljárás az, hogy már az óvodából iskolaérettséget bizonyító szakvéleménnyel érkeznek az elsősök. Ha a szülő esetleg el is hallgatja, hogy a gyereke fejlesztésre szorul, a tanítók akkor is kiszűrik, megkapja a megfelelő minőségű különfoglalkozást, és negyedikre behozza a lemaradását. Ha az csak az érettségire derül ki, akkor nem voltak elég figyelmesek a pedagógusok.
Kovács nem helyesli, hogy szeptembertől a BTMN-es gyerekeknél eltörlik az osztályzás alóli mentesítést, úgy gondolja, hogy körültekintőbben kellett volna ebben az ügyben eljárni. Ha a törvényhozó visszaéléseket gyanít, és úgy gondolja, hogy sok a valós indok nélküli felmentés, akkor a szakértői bizottságoknál kellene vizsgálódnia. Most statisztikailag biztosan javul a helyzet, hiszen nem lesznek visszaélések. Kétségtelen, hogy vannak túlféltő szülők, de aligha tömegével, így pedig végeredményben a gyerekeken csattanhat az ostor.
Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos viszont úgy nyilatkozott egy hetilapnak tavaly júniusban, hogy a diszgráfia nevű részképesség-zavaros gyerekekre nem vonatkozik a törvény, mint ahogyan semmilyen sajátos nevelési igényű kategóriába tartozó gyermekre sem. Vagyis a törvény egyáltalán nem tartalmaz olyan drasztikus szigorításokat, mint amilyennel a sajtó egy része, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vagy a Tanítanék Mozgalom riogatott.
Aáry-Tamás Lajos szerint mivel a BTMN-es gyerekek nem fogyatékosak, nem az a cél, hogy fölmentsék őket az értékelés alól, hanem hogy számot tudjanak adni tanulmányaikban való előmenetelükről. Mint ahogyan a törvényalkotók is azt remélik, hogy a változtatások révén a diákok, a szülők és a pedagógusok egyaránt motiváltabbak lesznek a nehézségek leküzdése érdekében.