Levelet kaptam régi ismerősömtől, volt szomszédomtól. Íme, egy részlet belőle: „Ahol csak lehet, olyan írott szövegeket fogadok el, amelyek nem teszik tönkre a nyelvet. Hivatalnok lettem. Vezető beosztásban. Nálam már a munkatársak tudják, mely szavakra ugrok az ügyfeleknek szóló hivatalos levelekben. Eltűnt a kapcsán, a biztosít, a felmerül, a kerül sor és a szenvedő szerkezet. Nem mondom, hogy szeretnek érte, nem mondom, hogy értik. De legalább az ügyfeleink értik, mit ír nekik a hivatal.”
Dicséretes a törekvés az érthető hivatali kommunikációra, de a szenvedő szerkezet, azaz a személytelen kifejezésmód eltüntetése nem feltétlen szükséges. A hivatalos stílus egyik legjellemzőbb és leggyakrabban kifogásolt közlésformája a terpeszkedő kifejezés. Maga az elnevezés hordoz magában egy kis rosszallást. Még elítélőbben szószátyár szerkezetnek is nevezik, például: késedelmet szenved, fejlődést tanúsít, változtatásokat eszközöl. Egyszerűen: késik, fejlődik, változtat. Mint látható, a terpeszkedő szerkezet egy tartalmatlan, úgynevezett funkcióigéből és egy képzett főnévből áll, például: kisorsolásra kerül.
Főleg a hivatalos, szakmai szövegekben és időnként a sajtónyelvben használatos, de gyakran előfordul a rádióban és televízióban nyilatkozók beszédében is. Utóbbi esetben az az oka, hogy kissé zavarban vannak a mikrofonba beszélők, feszélyezve érzik magukat, és arra gondolnak, hogy a nagy nyilvánosság előtt nagyon szépen, nagyon hivatalosan kell megszólalniuk. Ebből fakad időnként a kissé nyakatekert, túlkörített beszédmód. Pedig csak természetesen, „rendesen”, érthetően kellene ilyenkor is megnyilvánulni.
A szakirodalom azt is írja a terjengős szószerkezetekről, hogy legfőbb éltetőjük a kényelmesség, a fontoskodás, a köntörfalazás, a ködösítés, a személyes felelősség elkenése. Például: az ügy nem nyert elintézést, vagyis nem intéztem el; a szállítás késedelmet szenvedett, vagyis elkéstem vele.
Ez mind igaz, azonban nem kívánva teljes rehabilitációt és felmentést adni e szerkezeteknek, azt kell mondjam, hogy érdemes árnyalni a jelenséget. Nem tekinteném éktelen nagy hibának, csupán stiláris szeplőnek. Ugyanis ez a kifejezésmód egy stílusréteg, nevezetesen a hivatalos stílusréteg jellemzője. Kétségtelen, hogy a bőbeszédűség látszólag tekintélynövelő szerepű is. Tehát vigyázat, nehogy kiöntsük a fürdővízzel együtt a gyereket! A szerkezet annak a kifejezésére keletkezett, amikor nem tudjuk vagy nem akarjuk megnevezni a cselekvő személyt. Sajnos a szenvedő ige – amely kitűnő lenne erre – kikopott a magyar nyelvből, archaikussá vált, például: az új jogszabály bevezettetik; a javaslat az ülésen megtárgyaltatott.
Ugyanakkor újabb kutatásokból az derül ki, hogy nyelvi oka is van a terpeszkedő szerkezet használatának, például a jogi nyelvben, ahol nem feltétlenül szükséges a cselekvőt megnevezni. Az is bebizonyosodott, hogy a terpeszkedő szerkezet a beszélőnek megkönnyíti a szöveg megalkotását, hosszabb megfogalmazásmóddal időt lehet nyerni, sőt begyakorolttá válva kisebb erőfeszítésbe kerül, igaz, a szöveg megértését, feldolgozását esetenként lassítja, megnehezíti.
Fontos még az a tény, hogy a terpeszkedő kifejezések tárgyilagosak, szenvtelenek, személytelenek, hiszen erősen furcsállnánk azt, ha egy hivatalnok a hány éves? helyett azt a kérdést tenné fel nekünk: hány tavasz suhant már el a feje felett? Ez is stílustörés itt, túl patetikus. Ugyanúgy stílustörésnek tekinthetjük azt, ha valaki zavarában – kis túlzással – bevásárlást eszközöltet Lajossal, a férjével a sarki kisboltban.
A személytelen kifejezésre alkalmas még a határozói igenév és létige kapcsolata, például: vajon be lesz vezetve a dugódíj? Ebben az esetben viszont sokan úgy vélik, hogy a be lesz vezetve germanizmus, azaz németesség. Ez nem igaz, de ez már egy másik írás témája.