– Jó napot. Ön eladó?
– Én már nős vagyok.
– Vásárolni szeretnék…
– Aztán mi közöm van hozzá?
– Öntől szeretnék vásárolni.
– Nézzen már körül, legalább öt eladó van itt, pont engem szúrt ki? – kezdődik Gálvölgyi János és Pásztor Erzsi halhatatlan paródiája a bunkó eladóról. Bár a forgatókönyv karikírozott, jól példázza a világszerte ismert jelenséget, hogy sokszor az eladók flegmák, tudatlanok, és a vásárlók szemére vetik, ha zavarni merészelik őket.
Pszichológusok szerint ez egyfajta védekezési mechanizmus, amelyet a felelősség, a vevők támasztotta túlzott elvárások és a főnökség biztosította minimális segítség generál. Ha ugyanis nincs vásárló, akkor probléma sem lehet: nincs vásárlók könyve és nincs felelősségre vonás.
Tündét például három kisgyermeke előtt a zöldségese osztotta ki: nem igaz, hogy nem tud olvasni, amikor ki van írva, hogy csak a gyümölcsöket kell kérni, miért zaklatja őt a paradicsom iránti igényével. Tünde erre azt merte válaszolni, hogy a paradicsom gyümölcs, így a zöldséges mindennek elmondta, és kipenderítette a boltból, méghozzá a többi vásárló előtt.
A LakkMatt blog írója arról mesél, hogy miközben sorba állt a fizetéshez egy lakberendezési áruházban, a saját fülével hallotta gúnyolódni az eladókat egy vevőn, aki mert panaszt tenni. Egy barátnője pedig egy neves fast fashion boltban látta, amint káromkodott az eladó a vevőnek, mert a kapu becsipogott fizetés után.
A probléma nemzetközi. A világsajtót egy ausztrál eset járta be: Melbourne legnagyobb bevásárlóközpontjában Jaya Li-Nguyen pólót szeretett volna venni, ám az eladó nem hagyta, hogy az összehajtogatott kupachoz nyúljon. Mikor Jaya mégis maga szerette volna végignézni a lehetséges variációkat, az eladó kiutasította a boltból, és „ázsiai szajhának” nevezte. Az üzletvezető pedig letartóztatással fenyegette meg, amikor Jaya fényképet akart készíteni. (A botrány nyomán mindkét munkavállalót felfüggesztették.)
Szakértők szerint a kereskedelemben előforduló munkaerőhiány okozza, hogy a gyorstalpalókon felhígult az oktatás. Sokkal kevesebb a szakirányú végzettséggel rendelkező eladó, a többieket pedig a cégek rögtön bedobják a mély vízbe. A problémára megoldást jelenthet az élő munkaerő csökkentése és valamilyen technikai eszközzel való helyettesítése.
Egyszerűbb variációként ez lehet vonalkódolvasó, amely megmondja az árat és a termék fontos tulajdonságait, de Amerikában már több nagyáruház (Macy’s, Lowe) tesztel mesterséges intelligenciával működő robotokat is, mivel azok érzéketlenek a hosszú munkanapok vagy a hisztériás vevők dühkitörései iránt.
Amerikában hatványozottan igaz, hogy amint a vásárló belép az üzletbe, azonnal rákérdeznek az eladók, hogy miben segíthetnek, ám a kötelező kérdésfeltevés után már sokkal ritkábban tudnak ténylegesen segíteni érdemben. Ebből lehet elege a HRC szerint az amerikai vásárlók 95 százalékának, akiket idegesít az állandó „segíthetek?”
Az éremnek persze másik oldala is van. Számos történetet olvasni eladók tollából is, akik a bunkó vevők miatt gondolkoznak szakmájuk elhagyásán. A nagy szabadság hangsúlyozása miatt számos vásárló úgy érzi, hogy bármit megtehet, hiszen az ő pénzéből működik a vállalat, így szolgának tekintheti az eladókat. A problémákon segíthet az egyéni és személyre szabott kiszolgálás, hogy a vevő érezze: ő a pillanat ura.
Ennek azonban ára van, amit a fast fashion cégek vagy a hipermarketek élelmiszer- és műszaki polcairól vásárló vevők ritkán engedhetnek meg maguknak. Folyamatos képzésekre lenne szükség inkább, illetve, ha a cégek olyan munkavállalókat alkalmaznának, akik kifejezetten a friss belépőket tanítják a „kedvesen eladás” technikájára.