A Kapisztrán rendtartomány pasaréti letelepedésére vonatkozó 1925-ös döntés után gyorsan megkezdődtek a munkák. A tartományfőnök elhatározta, hogy a környék lakóit intenzívebb lelkipásztori ellátásban fogják részesíteni a barátok. Sok oka volt ennek: a legfontosabb, hogy a dinamikusan növekvő rendtartománytól a hívek kérték az állandó ferences jelenlétet. A Pasaréthez legközelebbi franciskánus templom akkoriban a Margit körúton volt, sokat kellett utazniuk azoknak a katolikusoknak, akik a barátok plébániájához szerettek volna tartozni.
A húszas években a terület javarészt még beépítetlen és a mai állapothoz képest szokatlanul külvárosi hangulatú volt. A gyors változás jelei már látszottak: egyre többen költöztek ki az Ördög-árok–Pálvölgy közötti vidékre a túlnépesedett belsőbb területekről. Mindeközben a világháború utáni ideológiai zűrzavarban a helyieket különféle szekták, spiritiszták, megélhetési kuruzslók kezdték látogatni, ez pedig aggodalommal töltötte el Schrotty Pál tartományfőnököt.
Első lépésként megvásárolták a Pasaréti út–Szilfa utca sarkán lévő telket egy hétszobás villával együtt. Az építményből kápolnát és kis szerzetesházat alakítottak ki. Ez volt az előretolt helyőrség. A Pasarétre helyezett testvérek az 1925-ös karácsonyt már itt, a frissen felszentelt kápolnában ünnepelték a környék híveivel együtt, akik Waldkapellének, erdei kápolnának nevezték el az új istentiszteleti helyet. Rimanóczy Gyula a végleges építési tervet csak nyolc évvel később, 1933-ban nyújtotta be engedélyezésre a fővároshoz, s az építkezés olyan jó ütemben zajlott, hogy 1934. október 14-én Serédi Jusztinián hercegprímás már föl is szentelte a templomot.
A kolostor épülete a sok évszázados franciskánus hagyományoknak megfelelően a templom mellett áll, a harangtorony pedig hátul, a szentély közelében. Egyes vélemények szerint azért alakult ki ez a barokk megjelenéséig őrzött megoldás, hogy egyszerűbb legyen a híveket közös imádságra, misére hívni. A komolyabb keresztény élet elképzelhetetlen rendszeres imádkozás nélkül. A harangszó erre emlékeztet. Akár egyházi, akár családi, akár magányos „rendben” él az ember. Katolikusoknál az egyéni imákon kívül a szentmise mellett ezt szolgálja a zsolozsma, a nap megszentelése. A pasaréti ferenceseknél az imaórák közül néhányat a hívekkel közösen tartanak a szerzetesek, így a reggeli dicséretre változó számban, de jó néhányan eljárnak a környék lakói közül.
Az idei nagyböjtben napkelte környékén indulnak el a távolabbi utcákból. Ilyenkor az emberi tevékenységektől még csöndes a tájék, és ha épp nincs farkasordító hideg – mint az idén jó néhányszor volt –, hallgathatják az ébredő és tavaszra váró madarak dalát. Bár Pasarét a ferencesek megjelenése óta eltelt csaknem száz év alatt maradéktalanul beépült, sok fa megmaradt. S mivel újakat is ültettek, a madárfüttyöt csak a túlságos urbanizáció közlekedési zaja nyomhatja el.
A szertartás fél hétkor kezdődik. A hívek kicsit korábban kezdenek el gyülekezni az elegánsan egyszerű templomban. A bevezető imádság után következik a himnusz: „Üdvösség napja, Krisztusunk, hasítsd szét vakságunk ködét…” A zsoltárokból, antifónákból, himnuszokból, fohászból és könyörgésből álló ősi imádságot szentmise követi, amelyen a ház összes papja koncelebrál. Csak az hiányzik, akinek a beosztás szerint más alkalmakkor kell miséznie. Mire vége a misének, a Pasaréti téren már hatalmas a forgalom: fölébredt a környék, megindult a reggeli áradat.
A ferences közösség tagjai ilyenkor ülnek asztalhoz. Maguk terítenek, készítik elő az ennivalót a refektóriumban, vagyis az ebédlőben. Aki azt gondolná, a szerzetesek különleges előírásoknak megfelelő ételeket esznek, az súlyosan tévedne. Teát, kávét, pirítóst, vajat, körözöttet, felvágottat: ugyanazt, mint bárki más. Legföljebb a böjti időszakokra figyelnek oda jobban, mint a nem katolikusok. Majd leszedik az asztalt, elmosogatnak. Hogy mikor ki, azt a házfőnökkel közös megbeszélés után döntik el. Hetente változik a beosztás, s ez általában minden házimunkára érvényes.
A rendház tagolása kényelmes és praktikus. Nem túl nagy szobákban élnek a szerzetesek, de a közösségi terek tágasabbak, s vannak külön a plébánia tagjaival való kapcsolattartásra alkalmas beszélgetőhelyiségek. Az épület a klasszikus, középkori, kora újkori kolostorépítészeti hagyományokat követi, csak a modern építéstechnika eredményeként mindehhez kevesebb helyre van szükség, és egy barokk épülethez képest az energiahatékonyság is sokkal jobb. A kolostor mellett kis, ápolt kert található. A zárdaépület pedig a középső, szögletes kertet, a kvadrumot fogja közre. Gondosan ápolt ez is. Közepén megkapóan egyszerű Szent Ferenc-szobor áll, Borsos Miklós alkotása.
A reggeli után mindenki megy a maga dolgára. A házfőnöknek, Előd atyának azonban két program között van egy kis szabad ideje a kolostor hétköznapi életének bemutatására. 2018-ban másként élnek a szerzetesek, mint az alapításkor, 1934-ben, de a lényeg változatlan.
A házfőnök fiatal, energikus, mosolygós ember, aki 18 évvel ezelőtt jelentkezett a ferencesek közé. A tanulóévek alatt többször költözött Szeged és Budapest között: elöljárói rendelkezése szerint hol itt, hol ott végezte a teológiát és a filozófiát, aminek legfőbb oka a belső változásokban rejlett. Majd a „gyakorlati évben” dolgozott Teréz anya nővéreinél – elesett, hajléktalan embereket istápolt a soknemzetiségű apácarend tagjait segítve. Felszentelése után volt osztályfőnök Esztergomban, a tartományfőnök tanácsadói testületének tagja, definitor, házfőnök a Margit körúti kolostorban.
Pasarétre egy éve került, s feladatához tartozik az újoncév után itt tanuló fiatalok lelki irányítása. Ez a sokféle vándorlás és feladat csöppet sem szokatlan, a rendi hagyományok következménye: a ferencesek általában néhány évenként új helyen új feladatot kapnak, szemben például a monasztikus szerzetesrendek tagjaival, akik általában abban a monostorban élik le egész életüket, ahová pályájuk kezdetén jelentkeztek. A ferencesek sokat költöznek, Magyarországon Szombathelytől Szegedig 13 házban laknak.
– A helyi közösségben jelenleg tizenheten élünk – mutatja be a ferences családot Előd atya. Pasaréten lakik a rendtartomány összes egyszerű fogadalmat tett növendéke. Mindazok, akik egy évre tettek szerzetesi fogadalmat, és teológiát tanulnak a Sapientián. Külön érdekesség, hogy egy házban élnek a főiskola rektorával, P. Várnai Jakabbal. Előd atya azonban úgy véli, ebből még soha semmilyen probléma nem származott, hiszen el tudják határolni a tanulmányi ügyeket és a hétköznapi életet. A legidősebb szerzetes Félix atya: 88 esztendős, de ő is aktív. Nemzedékeket tanított a rend szentendrei és esztergomi gimnáziumában – e kettőnek működését engedélyezte a kommunista hatalom, s a két gimnázium biztosította a rendtartomány legális keretek közötti megmaradását.
De Félix atya sokáig vezette a rendszerváltás után újjáéledt Szent Angéla általános iskolát is, amely időközben gimnáziummá bővült. A rendház legfiatalabb lakói a teológiai hallgatók, többségük 22 éves. Nyolcan járnak főiskolára, egyikük egyetemre is. A rektor és tanszékvezető mellett az egyik testvér főiskolai tanár, és ő a házfőnök és magiszter helyettese is. Van szerzetes pap, aki a szentendrei Ferences Gimnáziumban tanít, továbbá plébános, lelkipásztor és káplán.
De emellett szinte mindenkinek van seregnyi más feladata. Rengetegen tanítanak hittant iskolákban vagy a plébánián. Mint Előd atya elmondja, a közeli Szilfa utcában, a Kájoni János Ferences Házban ma három intézmény is működik, amelyek a plébániához tartoznak. Ezeket a pasaréti barátok felügyelik. A Gondviselés Háza egészségügyi-szociális intézmény. Idősebb emberek járnak ide foglalkozásokra. S akik már nem tudják elhagyni otthonukat, azok is kapnak segítséget. Meglátogatják őket, bevásárolnak, takarítanak náluk, és szinte bármiben segítenek. A Gondviselés Házának jelenleg nincs ferences munkatársa, de a lelki vezetést Donát atya végzi. Lelki napokat tart, rendszeresen látogatja az időseket.
A Kájoni-házban működik még a Testvérkék Ferences Óvoda is. Ide leginkább a plébános, Peregrin atya jár, aki a kicsiknek külön ovis misét tart a templomban vasárnaponként. Ugyanitt van a kultúrház is, ahol előadásokat szerveznek, kiállításokat tartanak.
Természetesen a ferences közösség legfontosabb intézménye a plébánia. Az alapításkor a pasaréti ferencesek, egyetértésben a templom hívei közé tartozó Szendy Károly főpolgármesterrel, azt kérvényezték a hercegprímásnál, hogy az építkezés költségei és a fővárosra háruló terhek miatt a Páduai Szent Antal-templom egyelőre ne legyen plébánia. Ezeket az érveket Serédi Jusztinián el is fogadta. A későbbiekben előbb a világháború, majd a kommunizmus akadályozta meg a plébániaalapítást, s a templom továbbra is templomigazgatóságként működött. Csak a letelepedés utáni hatvanadik évfordulón, 1994-ben jött el a pillanat, amikor a pasaréti ferences templomot plébániai rangra emelte Paskai László esztergomi érsek. Ezzel saját anyakönyve lett: keresztelnek, esketnek és temetnek. Végzik az ezzel járó adminisztrációt.
A plébánia kiterjedt intézményi háttere és a sokféle feladat miatt nem csoda, ha napközben csak kevesen vannak otthon.
– Jakab atya, Ágoston meg Károly tanítani mennek reggeli után – mondja P. Előd. – A főiskolai hallgatók elindulnak a Sapientiára. Még nekem is van hetente két órám a Szent Angélában. Kilencedikes fiúknak tanítok hittant. A déli imaórán többnyire kevesen vannak a rendház kápolnájában. Az estire azonban – magyarázza Előd atya –, amelyet 18.35-kor mondunk a templomban, többnyire már mindenki hazaér. És ebbe az imádságba, amelyet félórás szentségimádás követ, a hívek is bekapcsolódhatnak. A közösen mondott zsolozsma és a közös étkezések a rendház lakói számára a leggyakoribb találkozási pontok. Persze mindent boríthat egy plébániai hittan vagy bármilyen váratlan alkalom, amelyből azért elég sok adódik.
Hetente kétszer van „rekreációs este”, kedden és szombaton. Ez sok mindent jelenthet. Van, hogy irányított, de kötetlen beszélgetés zajlik, megtárgyalnak egy-egy nem különösebben nehéz problémát. Máskor társasjátékoznak, kártyáznak is.
– Tegnap például – csillan fel Előd atya szeme – „csaló molyokat” játszottunk. Kártyajáték, most tanultam meg. Tulajdonképpen nem túl szép – teszi hozzá rögtön kicsit pironkodva –, ugyanis csalni kell benne. Igaz, a végén a csalót leleplezik…
De hogyan tud 17 szerzetes összecsiszolódni néhány évre, hogy aztán ki tudja, mikor éljenek ismét együtt ugyanabban a rendházban? A közösségi életre való alkalmasság régebben természetes volt, napjainkban mintha különleges ajándék lenne. Előd atya szerint sokat segít a családi háttér. A tapasztalatok szerint minél nagyobb a család, az új generáció tagjai annál kitartóbbak a hivatásukban, legyen az házasság vagy papi, szerzetesi élet. Ha sok gyerek van otthon, óhatatlanul figyelniük kell egymásra.
– Én ebbe születtem bele – mondja Előd atya. – Ötödik gyerek vagyok, a családból ketten lettünk ferencesek. Egyáltalán nem nehéz, hanem inkább szép nagy családban felnőni. Természetesen nevelődtünk bele, hogy mindenen, még a területen is osztozni kell egymással. Saját szobám a rendben lett először. Korábban mindig többen laktunk egy helyiségben.
Meg kell tanulnunk együtt élni. És azt is meg kell tanulnunk, hogy valamennyien meghalunk. De a halál nem lehet az utolsó szó. Mert akkor semmi értelme nem volt a korábbiaknak, magánynak, egyedüllétnek, közös életnek, hiszen mindez örökre elvész. Most az egész keresztény világ, s vele a pasaréti ferences kolostor, húsvétra készül. A nem hívőknek is tudniuk kell: nem a halálé az utolsó szó.