Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak? A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró pontosítással, hogy nem Moszkvában, hanem Lenin-grádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A „jereváni rádiót” azóta is annak kapcsán szokták emlegetni, ha egy lényegi különbséget apró módosításként tüntetnek föl. Sokaknak a jereváni rádió jutott eszükbe, amikor azt hallották, hogy a román sajtó egy akadémiai kutatócsoportot magyar kormányzati propagandagépezetnek állított be.
A történet április végén kezdődött. Ioan-Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora egy rendezvényen szólalt fel, amelyen a Román Akadémia újonnan létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma (LARICS) mutatkozott be. (A csoport feladata az Oroszország által Romániában és Európában alkalmazott kommunikációs propaganda feltérképezése, elemzése és leleplezése lesz.) A rektor előadásában azt is állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel”. Az ok: Budapest „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel”, miközben a bukaresti kormány által megalapított Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
A Kronika.ro honlap bővebben szemlézte a kolozsvári rektort. Pop szerint ez a budapesti „különleges főosztály” kampányt kezdeményez a nagy román egyesülés közelgő századik évfordulója megünneplésének aláásására. Magyarország a rektor szerint az erdélyi identitásra, illetve az egykori autonóm Erdélyi Fejedelemség létezésének kihangsúlyozására építi kommunikációját – és az intézményvezető az általa „információs háborúnak” nevezett állítólagos műveletek mibenlétéről is beszélt.
Ennek a propagandastratégiának a része szerinte az autonómia történelmi megalapozottságának a hangoztatása, illetve annak a hangsúlyozása, hogy a történelmi Magyarország „szent föld”. A rektor az általa Budapestnek tulajdonított kommunikációs paneleket idézve megemlítette, hogy Erdély nem Románia, hiszen még száz éve sem része Romániának, miközben történelme teljes időtartama alatt Magyarországhoz tartozott, így az ahhoz fűződő történelmi kötelékei is erősebbek, mint a Romániához kötődő kapcsolatok.
A BBTE rektora szerint Magyarország nemzetközi szinten azt terjeszti: az erdélyiek 1918-ban valójában nem is akartak Romániával egyesülni…
Az ügy kapcsán a jobboldali Evenimentul zilei és a liberális Adevarul lap is idézte Cozmin Guşă politikai tanácsadó értelmezését, aki szerint a Trianon 100 „az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacionista bomba”, amelyet a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek – Erdély és a Román Királyság 1918. december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója – ellensúlyozására hozott létre.
Az Adevarul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter is a témáról vitatkozott. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, „és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott”. Demény Péter szerint Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az „igazságát” érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe – a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség.
– A politikum ritkán törődik a racionalitással, különösen egy ilyen neuralgikus kérdésben, mint a trianoni probléma – fogalmazta meg lapunknak véleményét Demény Péter. – Most, a századik évforduló közeledtével biztos vagyok abban, hogy ez a „félreértés”, amelyből azonban nem akarnak kigyógyulni, csak az első keselyű volt. Még inkább aggasztó az, hogy egy rektor, ráadásul az ország egyik legfontosabb egyetemének rektora uszít ilyen provinciális módon. Talán mindig így volt, mégis újra és újra meglepő, hogy mindenütt vannak udvari történészek, bár Romániában még hál’ istennek nincs egy olyan karizmatikus politikus, aki a nacionalizmust sikerrel és tömegében gerjesztené.
A kolozsvári rektor által hivatkozott „kormányhivatal” nem más, mint a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 néven tavaly létrejött kutatócsoportja, amely monográfiákkal, konferenciákkal, idegen nyelvű publikációkkal akar hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje az 1920-as trianoni békeszerződés pontos körülményeit.
Az Ablonczy Balázs történész vezette csoport a múlt héten közleményben tiltakozott amiatt, hogy a román közéletben és sajtóban olyan tudósítások és kommentárok jelentek meg, amelyek súlyos vádakat fogalmaztak meg a kutatásokkal kapcsolatban: a kutatócsoportot titkos kormányzati propagandával, a román állam ellen irányuló aknamunkával és szeparatista törekvések támogatásával vádolták meg.
„A helyzet ezzel szemben az, hogy az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban, 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés. Céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba” – olvasható az angolul és románul is közzétett kutatócsoporti állásfoglalásban. A Lendület program történetében ez az első, kifejezetten a XX. századi történelemmel foglalkozó, támogatott projekt. (Öt éven keresztül évi harmincmillió forintot ad a Magyar Tudományos Akadémia.)
– Nem szeretnék nagyon hosszan foglalkozni a rektor úr nyilatkozatával, amely nyilván csak félreértésből származhatott. A kutatócsoportunk ugyan 22 tagú, de állásban mindössze hárman vagyunk benne, jómagam és két félállású kollégám. Vajon így néz ki egy szubverzív csoport? Pop rektor úrnak magánlevélben igyekeztünk a munkánkkal kapcsolatos felvilágosításokat megadni, és a válasz engem megnyugtatott – tudjuk meg Ablonczy Balázstól. A nyilvánosság előtti kiállásra szerinte azért volt szükség, mert egy eleve rossz beállítás újabb értelmezésekkel bővült a román sajtóban, ami azzal fenyegetett, hogy széles körben elterjednek fals képzetek.
– Nem tudom, miért törnek elő ezek a vádak, és nem is kívánok ezen spekulálni. Történész vagyok, az én kutatóhelyem a levéltár és a könyvtár. Én hiszek abban, hogy van valamiféle nemzeteken túlnyúló igazság történelmi kérdésekben – teszi hozzá a történész, aki szerint a magyar történettudomány régen vizsgálta részletesen az elmúlt napokban a román sajtóban oly sokszor emlegetett gyulafehérvári eseményt.
A város 1918. december 1-jén formailag még magyar igazgatás alatt állt, a román csapatok még nem vonultak be, ugyanakkor a helyi magyar tisztviselők jelentős része már novemberben elmenekült, így a város irányítása december 1-jén a helyi román értelmiség kezébe került.
A gyűlésnek, mely kimondta Erdély csatlakozását a Román Királysághoz, minden kétséget kizáróan van olyan üzenete – véli Ablonczy Balázs –, amely hivatkozási alapot teremtett Párizsban, a békekonferencián, ahol a döntéshozóknak igazolta, hogy széles nemzetiségi tömegek állnak Erdély elcsatolása mellett.
A kutatócsoportot irányító történész tavalyi nyilatkozatában azt mondta céljaikról: Trianon minket, magyarokat nagyon érdekel, de a szomszédos országokat nem biztos. Egyes nagyhatalmaknak, például az Egyesült Államoknak vagy Olaszországnak máig nem ismerjük a béketárgyalási stratégiáit. Ezeket vagy nem publikálták még, vagy ha igen, akkor nem a magyar tudományos közvéleményt érdeklő szempontokat érvényesítették. Például a közép-európai rendezés és azon belül Magyarország helyzete egy olasz diplomáciai jegyzékben csak sokadik helyen szerepelt. Az első világháború utáni Magyarországgal kapcsolatos békerendezésről alig van néhány dokumentumunk. Hasonló a helyzet a környező országok béke-előkészületeivel is.
A kutatócsoport első kiadványa május végén jelenik meg, és a magyar békedelegáció 1920-as naplóját mutatja be. Hogy mi rajzolódik ki a naplóból? Egyrészt az apró hétköznapi esetek. Hogy végeredményben milyen banális egy ilyen békekonferencia. A küldöttek a szigorú szobafogságra panaszkodnak, meg a kosztra. Testmozgásként szobabiciklit tekernek, és nagyokat bridzseznek. De közben az egészet áthatja valami rettentő szomorúság, és a lázas munka mintha ezt fedné el. Másrészt valóban láthatjuk közelről, hogy miképpen is fest egy békedelegáció működése. Ezt a kötetet Zeidler Miklós gyűjtötte össze hatalmas munkával, rengeteg képpel, korabeli dokumentummal, eddig ismeretlen emlékezéssel, szövegekkel.
Akár tanári segédkönyv is lehet belőle.
– Váratlanul érte, hogy a környező országok egyikéből, éppen Romániából érte támadás tudományos projektjét?
– Azért kicsit meglepett, talán az abszurditása miatt – felel kérdésünkre Ablonczy Balázs.
– És biztos jöhet még, nem szeretnék senkinek ötleteket adni. A mostani eset tanulsága az, hogy többet kell angolul kommunikálnunk, szélesebb körben kell elmondanunk az eredményeinket, és fel kell gyorsítanunk a kooperációt a külföldi – szomszédos országbeli és nyugat-európai – kollégáinkkal.
Nagy egyesülés
Ioan-Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora állítja, nem mondott sértőt Magyarországra
– Ön szerint Budapest „információs háborút” folytat Románia ellen, amely ország jövőre ünnepli a gyulafehérvári román nagygyűlés százéves évfordulóját. Hogy értette ezt?
– Mindenki tudja, hogy a világon, Európában és Közép- és Kelet-Európában különösen tájékoztatási háború folyik. Ahhoz, hogy ezt tudatosítani lehessen, nincs szükség szakmai tanulmányokra, ugyanis Lengyelországban egyféleképpen beszélnek valamiről, Oroszországban másként. Ami Ukrajnában történik – és most nem csak a Krímről van szó –, bizonyos módon jelenik meg Kijevben, és másképpen Moszkvában – avagy éppen Berlinben. Szlovákia történelmét egyféleképpen mutatják be és tárgyalják Pozsonyban, és másképp Budapesten. Minden állam rendelkezik olyan szakmai szervezetekkel, amelyek feladata a propaganda sugárzása és az, hogy bizonyos tanokat és ideológiákat támogassanak. Ilyen körülmények között a Román Akadémián belül létrehoztak egy műhelyt, amely a propagandaháború tanulmányozásával foglalkozik. Ennek román neve: Laboratorul de Analiză a Războiului Informațional și Comunicare Strategică (LARICS), magyarul Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium. Ebben nincsen semmi különös vagy különleges.
Még egyszer, mindenki tisztában lehet azzal, hogy 1918–1920-tól kezdődően Románia és Magyarország eltérő, egymással gyökeresen ellenkező véleményen volt és van akkor, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és az 1918. december 1-jei történelmi aktus kerül szóba. Aktus, amelyet az 1919–1920 között Párizsban megtartott békekonferencián szentesítettek. Teljesen nyilvánvaló az is, hogy ezen óriási értelmezésbeli különbségek megjelentek a múltban, és most, a jelenben is megjelennek a történelmi kutatások eredményeit tekintve. Az is igaz, hogy a két ország valóságos kampányokat folytatott Európában és a világon azért, hogy megismertessék és népszerűsítsék saját álláspontjukat. Nincsen semmi különleges abban, hogy a 2018–2020-as évek közeledtével a két ország és a két történetírás között megtörténjen az eltérő vélemények ütköztetése, amelyeket nemzetközi szinten is hangoztatnak.
Én magam is egyre gyakrabban kapok olyan elektronikus üzeneteket, amelyek „Trianon tragédiájáról”, „a történelmi Magyarország megcsonkításáról”, „a Magyarországot körülvevő államok 1918-as mohóságáról” szólnak. Természetesen azt nem mondhatom, hogy ezek az üzenetek hivatalos magyar állami intézményektől érkeznek, de léteznek, és nem én vagyok az egyedüli, aki ilyesmit kap! Én semmi sértőt nem mondtam Magyarországra nézve. Olyasmit mondtam, amivel mindenki tisztában van, csakhogy a sajtó – ahogy az majdnem mindenhol megtörténik – eltúlozta és kivette szavaimat a szövegkörnyezetből, így pedig azt a benyomást keltették, hogy Romániát Magyarország részéről katasztrófa fenyegeti. Ez teljesen hamis! Elnézést kérek a magyar történészkollégáktól, akiket nagyra becsülök, akikkel jó párbeszédet folytatok, és akik – legalábbis azok, akiket én ismerek – igazi szakemberek.
– Ami Erdéllyel 1918-ban történt, az Magyarország számára vereség, Románia számára győzelem. Van esély arra, hogy a két ország a jövőben közös megegyezésre jusson?
– Igen, így van! Romániának oka van arra, hogy a nagy egyesüléstől (ahogy nálunk mondják) eltelt száz évet megünnepelje, míg Magyarország a nagy háború végéről és az 1867–1918 közötti ország felbomlásáról fog megemlékezni. Nyilvánvaló, hogy Magyarország, pontosabban Transzlajtánia–Magyarország akkoriban nem volt független állam, Ausztriával együtt alkotott államot – elvesztette területének és lakosságának körülbelül kétharmadát. Hogy ez miért következett be, az másik téma. Ugyanakkor a történelem folyamán mindig is úgy volt, hogy a győztesek állították össze a béke előírásait. Emellett nagyon fontos az, hogy ne sértsük meg egymást, hogy feljegyezzük, ami történt, és hogy tiszteljük értékeinket. Nagyon nehezen lehet elképzelni tökéletes egyezséget a történelmi tények értelmezésében. Ez nem történt meg Francia- és Németország, de Franciaország és Nagy-Britannia között sem. Erre nagyon jó példa maga Napóleon és az, hogy róla milyen kép él Franciaországban, Angliában és Németországban. A különbségek figyelemre méltóak! Nem hiszem, hogy a közeljövőben a román és a magyar közvélemény ugyanazon a szemüvegen keresztül fogja az 1918-ban történteket nézni! Viszont a történészek – úgy, mint a politikusok is – párbeszédet kell hogy folytassanak, közös kutatásokat kell hogy megvalósítsanak, és időnként találkozniuk is kell. Például a román–magyar történész vegyesbizottság, amely a két akadémia szintjén működik, megfontolhatná ebben az évben az 1918–1920-as időszakhoz kapcsolódó közös téma kutatását. Ez nagyon jó lehetne a párbeszéd szempontjából.
– Szerveztek szakmai vitákat az 1918-ban és 1920-ban bekövetkezett események kapcsán?
– Természetesen, jelenleg is sok vita, bemutató, kollokvium van és még lesz is mindkét országban. Ezek közül a legtöbb bizonyos szakmai színvonalat képvisel, de történnek néha kisiklások is, olyankor, amikor közbelép az amatörizmus, a politikai szenvedély, a nacionalizmus és az a meggyőződés, hogy „csakis nekem van igazam”. Ugyanakkor, mint ahogy az nyilvánvaló, az emberi igazság relatív. Az is igaz, hogy mindenki értékét tisztelni kell, ehhez viszont az is szükséges, hogy ezeket az értékeket meg lehessen ismerni. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem pedig éppen ilyen, a román–magyar kölcsönös megismerésre és egymás tiszteletére alapuló irányultságot fejleszt. Nem sikerül mindig, de törekszünk erre. Én nagyon komolyan fontolgatom a közös tudományos fellépését a BBTE történészeinek (románok, magyarok, németek) magyarországi történészekkel (az ELTE-ről, a CEU-ról, Debrecenből, Szegedről) azért is, mert jó együttműködési kapcsolataink vannak, amelyek írott egyezményeken alapulnak.