A Magyar Természettudományi Múzeum minden évben kiállításon mutatja be az adott év fajait. Magyarországon az első – az év madara – választást 1979-ben rendezték meg. A 2000-es évektől kezdve jelentek meg az élőlények újabb csoportjai, amelyek mára kibővültek az év ásványával és ősmaradványával.
Hogy az egyes kategóriákban melyik faj legyen a kiválasztott, azt sok ezer ember bevonásával, internetes szavazás útján döntik el, amihez már számos szakmai társaság csatlakozott, illetve különböző társadalmi szervezetek is a kezdeményezés mellé álltak. A fajokra előválogatás után lehet szavazni, kivéve az emlősöket: ott az Agrárminisztérium jelöl ki egy fajt. Négy évvel ezelőtt a sün, utána az ürge, a denevérek, tavaly a mogyorós pele, idén pedig a földikutyák megismerését és népszerűsítését tűzték ki célul.
A mostani kiállításon tíz fajt mutatnak be. Azért is fontos, hogy egy állat vagy növény neve bekerüljön a köztudatba, mert az ráirányítja a figyelmet az adott csoportra, ezen keresztül a védelmükre, a megőrzésükre vagy akár gazdasági fontosságukra. Az év ásványa, a látványos megjelenésű fluorit nem tartozik az ismert és közkedvelt drágakövek közé, mert puha, és nem lehet belőle ékkövet csiszolni. De például a fluor alapanyaga, amelyet a fogkrémbe tesznek. A virágos kőris – Szicília nektárja – a mediterrán tájakra jellemző növény. Az év fájának nemcsak dús bugákban nyíló virágait, illetve a maghoz tartozó „repítőkészülékét” ismerhetjük meg, hanem a rajta élő énekes kabócákat is.
A balatonitesz, a triász időszakban élt lábasfejű lett az év ősmaradványa. A Balaton-felvidéken megtalált ammoniteszt a tóról nevezték el Balatonites balatonicusnak. A kiállított kövület 245 millió éves. Burokban született az év hüllője, az elevenszülő gyík, amelyből nagyon szépen preparált bemutató példányokat lehet látni. A Föld legészakabbra hatoló hüllőfaja hazánkban csak a hűvösebb, nedvesebb élőhelyeken marad meg. Hidegkedvelő lévén ez a faj egyike azoknak, amelyek a klímaváltozás áldozatává válhatnak.
Az év madara, a vándorsólyom (Falco peregrinus) kiválóan vadászik, zuhanórepülésben csaknem 300 kilométer óránkénti sebességet is elérhet. Magánál jóval nagyobb testű állatokat is el tud kapni, és itt azt is megtudhatjuk, hogy hány kilométerről képes felismerni a fecskét. Magyarországról majdnem kipusztult, a természetvédelem egyik sikertörténete, hogy állománya néhány évtizede ismét gyarapodik.
A hazai rovarvilág egyik leglátványosabb faja, az óriás szitakötő valódi légi akrobata. Azon kevés rovarcsoportba tartozik, mely sem undort, sem félelmet nem vált ki belőlünk, megjelenésével és repülési tudományával inkább elismerésünket vívja ki. Magyarországon a repülő ékköveknek 64 fajuk létezik, amelyek különböző típusú vizekben képesek élni. Sok mindent elárul a víz minőségéről, hogy élnek-e benne szitakötők, és ha igen, milyen fajok. Az év hala a nyílt vízi briganti, azaz a balin. Ebből nemcsak egy konzervált példányt állítottak ki, hanem egy csontvázat is. Jól látszik, hogy nincsenek fogai, ezért nem harapja, hanem beszippantja zsákmányát.
Külön kiállítási részben látható az év emlőse, a földikutya. A föld alatt élő, hengeres testű rágcsálók érdekessége, hogy egyik csoportjuk elterjedési területe pontosan megfeleltethető a magyarság történetének mindenkori szálláshelyeivel. A tárlat különlegessége, hogy az év fajait nemcsak fotókon, hanem a múzeum saját tárgyaiból is be tudják mutatni a közönségnek.
(A kiválasztottak – az év fajai 2018 című kiállítás november 18-ig látható a Magyar Természettudományi Múzeumban)