Olyan világban élünk, ahol a technológia majdnem meghaladta az emberiséget – jegyezte meg Albert Einstein egy évszázaddal ezelőtt. Kétségtelen, hogy a számítástechnikai eszközök fontos szerepet játszanak mindennapi életünkben, megváltoztatták szokásainkat, kapcsolattartási, tartalomfogyasztási, tanulási és tanítási módszereinket.
Egyes amerikai tanulmányok szerint a technikai vívmányok jobb oktatást tesznek lehetővé, míg mások úgy vélik, a high-tech világ a folyamatos információáramlás miatt akadályozza és zavarja a tanulást. Évekig bevett gyakorlat volt, hogy az iskolák tiltották a mobilhasználatot, azonban a digitális táblák és az egyéb netes eszközök terjedésével megváltozott a hozzáállás.
Fegyverneki Gergő magyartanár szerint hibás a tiltás, mivel a mai iskolák a digitális generációt oktatják, s a fiataloknak majd a digitális világban kell helytállniuk. Ezért nem az eszközt kell stigmatizálni, hanem meg kell tanítani nekik, hogy mi a helyes használat, vagyis mikor kell otthagyni a chatelést, hogy helyette tanulást segítő alkalmazással töltsék idejüket, illetve mikor kell a technikát teljesen félretenni, és szemtől szemben beszélgetni a barátokkal.
A helyes használathoz a kritikai gondolkodás is hozzátartozik, hogy meg tudják különböztetni a fals híreket az igaziaktól vagy a vicces történetek megosztását a netes zaklatástól. Ahogy annak idején a nyomtatásra való áttérés, a digitális világ is átalakítja a pedagógiai módszereket, mivel a Z és alfa generáció máshogyan viszonyul a tudáshoz és a tanuláshoz, számukra „már nem a tanár a legokosabb”.
Fegyverneki Gergő azon a véleményen van, hogy ez nem is kifejezetten baj, hiszen a munkaerőpiacon sem a klasszikus műveltséget várják el elsősorban, hanem az olyan úgynevezett puha készségeket, mint az együttműködés, a problémamegoldás, az innovatív gondolkodás vagy a magabiztos digitális írástudás.
Az ellentábor úgy véli, a magyartanár téved. Egy harminc éve a pályán lévő mesterpedagógus biológiatanár szerint bár valóban fontosak a puha készségek, az iskolának feladata a lexikai tudás átadása is, mivel csak az alapján tudja majd a gyerek értékelni mindazt az információt, amelyet az interneten olvas és lát.
– Sajnos ma a gyerekek többsége egyfajta külső meghajtóként tekint az internetre, ahol mindent megtalálhat. Úgy érzi, egy kattintásra van a tudástáraktól, így nem szükséges megtanulnia például a szem felépítését. Az interneten azonban rengeteg fals információ kering, egy dologról az is fenn van, hogy fehér, és az is, hogy fekete. Így hibás az a közkeletű elképzelés, hogy ma nem szabad frontális oktatási módszereket alkalmazni, hanem a tanárok és a diákok egymás tanárai. Ez ugyanis csak a megfelelő alaptudás esetén működik. Egy tizenéves gyerek azonban értelemszerűen nem rendelkezik egyetemen szerzett tudással, amelyet átadhat a tanárnak az adott szaktárgyból – jelenti ki a mestertanár, hozzátéve, hogy persze a tanároknak sem szabad elefántcsonttoronyban élniük, hanem folyamatosan frissíteniük kell ismereteiket a szakma és a gyerekek számára fontos digitális technológia terén is, amely lehetőséget ad az együttműködésre.
Azt minden résztvevő elismeri, hogy a digitális tábla megkönnyíti az információk megosztását és a jegyzetelést, az okosasztalok háromdimenziós szemléltetést és az archív kép-, hanganyagok azonnali elérését teszik lehetővé, a digitális példatárak pedig olcsóbban kínálnak több gyakorlófeladatot nyomtatott társaiknál. Ezek a látványelemek segítik átadni a tudást, mivel – ahogy egy tíz éve tanító nyelvtanár fogalmaz – ma már „cirkuszi előadást kell tartani ahhoz, hogy bármit meg lehessen tanítani”.
A mestertanár szerint általános probléma, hogy egyre inkább a digitális eszközökre szorul egy tanár, ha el akarja varázsolni a diákokat, mivel az a közvélekedés, hogy nem szabad túlterhelni tudással a diákokat, így a tanári képzés is kevesebb tudást vár el a jövő oktatóitól.
– Ha egy pedagógus széles ismeretanyaggal rendelkezik, az a mai napig tiszteletet teremt. Jó tanár ezt át is tudja adni. De ma egyre több a kevesebbet tudó tanár, akik még kevesebbet akarnak megtanítani, így a gyerekek joggal érezhetik, hogy valóban többet tudnak egy-egy kattintás nyomán, mint az, aki a pulpitusnál áll – magyarázza a szakember.
Fegyverneki Gergő úgy véli, a mai tinédzserek felszínesebbnek tűnhetnek az információfeldolgozásban, és a hagyományos tanórán „látványosan szenvednek”, ezért az elvontabb témák során is meg kell értetni velük, hogy miért kell azt megtanulni, és ha élővé sikerül tenni – ebben segíthetnek a digitális eszközök –, akkor meg fogják tanulni.
Ez a gondolat indította el az angolszász országokban a BYOD (Bring Your Own Device – Hozd Magaddal az Eszközödet) programot, amely során a diákok elhozzák otthonról az egyébként használt laptopjukat, tabletjüket, mobiltelefonjukat, és ezeket integrálják az iskolai tanulásba. A magyarázat szerint a diákok egy nap 16 órát töltenek a XXI. században, míg az iskola nyolc órája egy XIX. századi tanterembe kényszeríti őket. Ha viszont használhatják saját eszközeiket, ez a veszély nem fenyeget.
Így Amerikában és Angliában ma már gyakran számítógéppel gépelnek a diákok kézi jegyzetelés helyett, majd az információkat könnyebben meg tudják osztani társaikkal. Ez segíti a munkaerőpiacon fontos puha készség, a kapcsolatépítés gyakorlatát, viszont a kézírás teljes kihalásának, de legalábbis olvashatatlanná válásának veszélyét rejti. Angliában például már az emberek 33 százaléka nehezen olvassa saját kézírását. Ráadásul mivel a Word automatikusan javítja az elütéseket, a helyesírás szintje is sokkal rosszabb, mint tíz-húsz évvel ezelőtt.
Egyes módszerek még tovább mennek 2.0-s iskola kialakításával. Az úgynevezett fordított tantermekben a diákok önállóan, otthon sajátítják el az elméleti tananyagot, amelyet a tanár előkészít számukra, majd az órán gyakorlati továbbgondolás történik egyéni, páros vagy csoportos formában. A kérdésfeltevések és az összefüggések vizsgálata hatékonyabb tanulást tesz lehetővé, mivel több csatornán és egyéni munkán keresztül érkezik az információ a diákokhoz.
A mesterpedagógus szerint a hasonló módszerek alkalmazásának megvannak a korlátai. Először is, ha egy tanárt 26 órában terhelünk, akkor az új kütyük megismerése, az órán később használt applikációk letöltése már sokaknak nem fér bele az idejébe.
A megoldás ezért egyrészt az osztálylétszámok csökkentése lehet, másrészt, hogy a tanároknak több idejük jusson készülni az órákra. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében szükséges, hogy minden iskolának ugyanazon digitális segédeszközök álljanak rendelkezésére. A diákokról pedig ne feltételezzük eleve, hogy nem tudnak valamit megtanulni mindössze azért, mert az nehéz. Nem volt olyan kor, ahol a diákok energiabefektetés nélkül tanultak volna, és ne lett volna elegük a munkából. Mi több, a mai tanárgeneráció nagy része is klasszikus módszerrel tanult, mégis képes volt alkalmazkodni a digitális világ kihívásaihoz.