Fényesen csillog a szőre Hangárnak, a sárga gidránnak, ahogy besüt a déli nap a cserepes istállóba. A felújított épület megtartja a meleget, a lovak otthonos érdeklődéssel tekingetnek, talán az érkezőket veszik számba a Dóra-majorban, az Állatorvos-tudományi Egyetem Üllői Tangazdaságában. Környezetük teljesen megújult (bár a tetőszigeteléskor a fecskefészket nem engedte leverni Szmodits Zsolt állatorvos, mert a fecske hozzátartozik az istállóhoz, rendkívül sok legyet összefogdos).
A régi, lerobbant klubhelyiség és vizesblokk helyén rendezett környezet, iroda, mosdó és öltöző található, a korszerű bokszokban már önitatót használnak az új lakók: temperamentumos arab fajták, az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet állampusztai méneséből érkezett nóniuszok, a mezőhegyesi ménesbirtokon nevelkedett sportlovak, türelmes gidránok és lipicaiak. Mind a tizenketten fiatal jószágok, ugyanakkor kiszámítható, nyugodt társak a munkában, így komoly szerepük van a leendő állatorvosok gyakorlati képzésében.
A tavaly Magyar Örökség Díjjal kitüntetett 230 éves magyar állatorvosképzés gyökerei 1787-ig nyúlnak vissza, amikor – Lyon és Bécs után a világon harmadikként – a Pesti Egyetem Orvosi Karán megalakult az állatorvoslást oktató tanszék.
A képzést a marhavész elleni küzdelem tette szükségessé: a XVIII. században 200 millió szarvasmarha pusztult el Európában, volt olyan év, amikor csak Magyarországon, a Bánátban 200 ezer szarvasmarha hullott el a járványban. (A mai állománnyal összevetve a veszteséget: jelenleg körülbelül 280 ezer tehén van hazánkban.) A járvány és éhínség múltával a lovak felé fordult a figyelem. Széchenyi István nagy hatású kezdeményezése, az angol telivér tenyésztése a XIX. századtól fellendítette a gazdaságot.
A gyakorlati képzés iránt ma újra jelentős kereslet mutatkozik világszerte, bár az orvosi szerepkör időközben nagyot változott.
– Korábban az állatorvostan-hallgatók nagyobbik része faluról érkezett, és látott már sertést, juhot, szarvasmarhát gyerekkorában. Megfigyelhette a régi vidéki állatorvost is munka közben, ahogy az bemegy az istállóba, disznóólba, tudja, hogyan kell megközelíteni, kezelni a jószágot – mondja Sótonyi Péter professzor, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora.
– Az állatorvos meghatározó alakja volt a vidéki életnek, a járványvédelmi intézkedések mellett ellátta, gyógyította az állatállományt. Munkájának óriási jelentősége volt ott, ahol egyetlen tehénke biztosította a család mindennapi betevőjét. A második világháború után a nagyüzemi állattenyésztés ugyan más típusú állatorvost kívánt, de a szocialista telepeken a mennyiség mégiscsak adott volt. A 12 millió fölötti hazai sertésállomány a rendszerváltozás után jócskán visszaesett – ma ez a szám 2,8 millióra tehető.
Miközben az elmúlt évtizedekben a gazdasági haszonállatok száma jelentősen megfogyatkozott, a hangsúly fokozatosan átkerült a társállatok gyógyítása. Sok egyedülálló ember egyetlen társa a kutyája, macskája, kedvenc tengerimalacának, kanárijának jólléte úgymond „társadalmi elvárás” lett mára.
A professzor szerint nemcsak az állatfajok közötti átrendeződés figyelemre méltó, a másik oldal: a leendő állatorvosok körében tapasztalható változás is szembeszökő. És korántsem a nemek arányának eltolódása érdekes az állatorvostan-hallgatók körében, hiszen a felsőoktatás más területein is döntő többségben vannak a nők.
– A mai hallgatók – függetlenül attól, hogy városban vagy falun nevelkedtek – virtuális világban élnek, egyesek lovat is csak filmen láttak, így fel sem tudják mérni, milyen lehetőségeik vannak a gazdasági haszonállatok gyógyításában. Már 15 évvel ezelőtt, amikor megkérdeztem a tanítványaimat, ki akar haszonállattal foglalkozni, alig volt jelentkező.
A többség társállatra specializálódna, miközben nem mindenki teheti meg, hogy papagájszervizt üzemeltessen nyakkendőben a belvárosban. Bár tudjuk, milyen sok állatorvos él kisállatpraxisból, mégis úgy gondolom, átestünk a ló túloldalára. Az országnak elemi szüksége van a haszonállatok gyógyítására, az állatorvosi szolgálat működtetésére, hiszen az élelmiszer-biztonság is az állatorvosok kezében van, rajtunk múlik, milyen minőségű étel kerül az asztalra.
Ma újra vannak nagyüzemi állattartó vállalkozások hazánkban. Az egyre-másra alakuló, kisebb telepeken is rendkívül intenzív és modern állattenyésztés folyik kiváló állatorvosokkal, akik a test felépítésétől és működésétől a mikrobiológián keresztül a betegségeken át az élelmiszer-biztonságig átlátják az egész termelési folyamatot.
Valljuk be, a világot nem nagyon érdekli, hogyan gyógyít kiscicát a magyar állatorvos! Érdekli viszont, milyen élelmiszer megy ki az országból. A tudatos hazai vásárló is egyre inkább a minőségi árut keresi. Ezekhez az igényekhez nekünk az oktatásban is alkalmazkodnunk kell.
De hogyan tudna gazdasági haszonállatokkal megismerkedni egy mai fiatal? Egyetlen módon: ha állatközelbe kerül. Az idei tanévben beindult a „hetesi gyakorlat” az Üllői Tangazdaságban, ahol a hallgatók folyamatosan állatok mellett töltenek egy hetet tíz-tíz fős váltásban.
– Elsődleges célunk az érzelmi kötődés kialakítása – hangsúlyozza Sótonyi Péter. – Képzésünk során lesz még alkalom megismerkedni a nagyüzemmel. Van mobil klinikánk, és mikrobusszal visszük ki hallgatóinkat a legmodernebb telepekre. A Dóra-majorban viszont mindenki megtanul állatot gondozni.
Tizenkét éves koromban a ló hasa alatt bujkáltam, de láttam olyan állatorvost, aki nem mert odamenni a beteg állathoz. Ahhoz, hogy egy kolléga el tudja bírálni, sánta-e a ló, meg kell tanulnia felemelni a ló lábát, és vért venni, ha szükséges. A következő félév a juhé, tavasszal birkaellést lát, aztán a szarvasmarhával ismerkedik a hallgató, megtanul fejni, aminek egy tőgygyulladás diagnosztizálása esetén is hasznát veszi majd. A sertés és a baromfi után az őshonos állatok zárják a gyakorlatok sorát azokban a félévekben, melyekben korábban legfeljebb nyúllal és békával találkozhattak egyetemünkön a diákok.
Az első félév jó tapasztalatokkal zárult, a visszajelzések szerint a tanulók egész személyiségükben megerősödtek. Persze az állatorvostan-hallgatók pengeagyú, okos gyerekek – a túljelentkezés ötszörös az európai akkreditációjú intézményben, ahova a világ 39 országából érkeznek tanulók. De már csak a fiatalok körében általános technikai eszközök túlzott használata miatt is szükség van az érzelmi oldal és a természetes gondolkodás megerősítésére. Ebben segít Hangár nap nap után, nagy türelemmel.
– Büszke vagyok a hallgatóinkra – mondja Szmodits Zsolt állatorvos, a hetesi gyakorlat tantárgyfelelőse.
– Az első kérdésem mindig az, honnan jöttek, van-e valamiféle lovas múltjuk. A tapasztaltakat bevonom a tanításba, mert nagyon jó szereplehetőség, amikor oktatóvá léphet elő a hallgató. Az alapoktól indulunk: a ló biztonságos megközelítése után a kötőfék felhelyezése, rögzítése és a ló vezetése következik, az ápolás pedig nemcsak a ló testének tisztítását és a patakaparást jelenti, hanem az almozást, trágyázást, etetést is.
Szmodits Zsolt együtt söpri diákjaival az istállót, amivel hozzájárul, hogy a fiatalok ne érezzék alantas munkának a lovak körüli mindennapos tevékenységet. Közben persze árgus szemekkel figyelik őt, hogyan beszél a beosztottakkal.
– Az emberek közötti társadalmi, szociális különbségeket elfedi a ló. Itt ugyanolyan fontos a lovász munkája, mint a lovas edzőé vagy az állatorvosé. Ha bármelyik hibázik, már nem működik a rendszer. Mi egymás mellett állunk, és a ló van felettünk – mondja nevetve a hetesi gyakorlat felelőse.
– Érdekes volt látni, hogy a lovászok milyen könnyen és szívesen teremtenek kapcsolatot a hallgatókkal, miközben megmutatják a fogásokat, és segítik őket a tapasztalatszerzésben.
Persze jó néhányan már komoly lovas múlttal érkeznek ide a diákok közül. Egy kollegina meséli, hogy hat évig rendszeresen lovagolt, de mint kiderül, korábban soha még nem pucolt, nem is szerszámozott fel lovat. Kiszolgálták. Szmodits Zsolt szerint a személyes, biztonságos és örömteli kapcsolat feltétele a kiszámítható jelenlét.
– Ahogy pucolom, végigtapintom a lovat. Ha bármiféle sérülést, fájdalmat vagy elváltozást észlelek, már nem ülök fel rá. A ló rendkívül érzékeny állat, hihetetlenül gyorsan tud súlyos, akár életveszélyes állapotba kerülni.
Állandó felügyelet mellett a bajokat már a legelső pillanattól kezelhetjük, még jobb, ha rendszeres, következetes és tudatos ápolással megelőzzük a betegségek kialakulását. A hetesi gyakorlat summájaként arra kérem a hallgatókat, hogy a jövőben – bármiféle lovas tevékenységet végezzenek is – ne engedjenek az igényességből. Bár nem tudható, állatorvosként kit hova sodor az élet, pontos és szorgalmas hozzáállással elégedett, boldog emberek lesznek.
A gyakorlat idején a cserepes istálló nyerges-szerszámos helyiségében tízen körülállják a nagy asztalt – itt tartja elméleti előadásait az állatorvos. A táblán fenn maradt a savós patairha-gyulladás rajza. „I love hetesi gyakorlat!” hirdeti egy felirat a megsüllyedt patacsont mellett.
A rajongás Vorsósi Viviána lovas oktatónak is szól, aki határtalan türelemmel ismerteti meg a diákokat a lovaglás alapjaival. És Nagy Sándor fogathajtónak. A csapatvilágbajnok történeteit sokan felemlegetik: mikor fölülnek mellé öten a hintóba, amíg Sanyi bácsi felváltva mindegyikőjüknek elmagyarázza, hogyan kell tartani a szárat, még meg is énekelteti őket.
Közben mesél a hajtásról, a lovak repülőn való szállításáról, felidézi egy angliai utazás emlékét, amikor a windsori kastély kertjében versenyzett és a Temze partján táborozott társaival. A lovaknak sincs okuk panaszra, megmozgatják őket a tágas mezőn – a Dóra-majorból akár Kecskemétig el lehetne menni lóháton, és itt az időjárásnak sincsenek úgy kitéve, mert a homokos talaj esős időben is gyorsan elvezeti a vizet.
A hetesi gyakorlat során mindeddig egyetlen baleset sem történt, igaz, az oktatók és lovászok fél szeme mindig a hallgatókon volt. A lóval való bánásmód arra is példát adott a fiataloknak, hogyan tekintsenek környezetükre és egymásra. Érzékelték, komoly tétje van az együttműködésnek, és többekben megerősödött a szándék, hogy lóval foglalkozzanak a jövőben. Az ilyen elhatározások a gazdasági fellendülés irányába mutatnak.
– Hiszek abban, hogy a magyar ember a génjeiben hordozza a ló szeretetét – mondja Sótonyi Péter.
– A XIX. században a legkeresettebb magyar árucikk volt a huszárló meg a könnyű kocsiló. Minden mennyiséget el lehetett adni belőle! De még a második világháború előtt is 1,2 millió ló volt Magyarországon. Ma 65-70 ezer. Hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie, arra jó példa Hollandia: nemzetgazdasága előkelő helyén áll a ló, nagyobb bevétele van belőle, mint virágból és sajtból együttvéve. Pedig a háború után alig 150 ezer lovat tartottak a nyugati országban – ma négyszer annyit.
Eközben Magyarországon a lovas kultúrát lesüllyesztették, a kommunizmusban angol telivéreket adtak el vágóáron, és a hozzáértő embereket is likvidálták vagy külföldre üldözték. Politikai kérdés lett belőle, hogy traktorosítani kell, még a Budapesti Lovas Klubot is átkeresztelték Traktor Klubra! A Magyar Lovassport Szövetség alelnökeként a lovas kultúra megerősítésén is fáradozom, meggyőződésem, hogy a magyar lótenyésztést csak a minőségi lóállomány lendítheti fel.
Sótonyi professzor szerint az üllői Dóra-major területét a Jóisten is a lónak teremtette. Ez lett volna a 2024-es olimpiai lovas sportok helyszíne… De olimpiától függetlenül is szükséges a tangazdaság fejlesztése, ezért a kormány Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programjának része az üllői Nemzeti Lovas Központ terve.
– Az M3-as és az M5-ös út között található ezerhektárnyi homokos terület, mely a repülőtér és a belváros felől is könnyen megközelíthető, ideális helyszíne a tervezett Nemzeti Lovas Központnak – mondja az üllői tangazdaságról.
– Háromezer négyzetméter alapterületen itt működik a Makovecz Imre tervei alapján épült, európai színvonalú Lógyógyászati Tanszék és Klinika A területi adottságok kedvezőek egy országos versenycentrum és kiképzőbázis kialakításához.
A lovas szakágak, a díjlovas, a díjugrató, a military, a western és a többi mellett építhetünk a fogathajtó Lázár testvérek világsikerére vagy a Kassai Lajos-féle régi-új magyar sportra, a lovas íjászatra.
A hagyományőrzők jelenléte is fontos számunkra. Amennyi az egyetemi büdzsénkből telt, az idegen nyelvű képzésből megtakarított 30 millió forintból megújult a lovas udvar, most fedeles lovardát tervezünk építeni.
Létesítményeinket megnyitjuk: iskolai lovas oktatás keretében szeretnénk az üllői, ócsai kisgyerekeket minél korábban megismertetni a lóval. Nem feltétlenül rögtön lóra kell ültetni mindenkit, de lovat simogatni, rajzolni, népdalokat, meséket és lovas kultúrát oktatni – ez hozzátartozik a természetbe való visszatalálásunkhoz.