Berkenyén, s a szendehelyi sváboknál a vendégek maguk látják el magukat poharakkal, evőeszközökkel. Ebéd végefelé mindenik mond valami köszöntést […] mire a bort kiissza, a poharat pedig vagy földhöz, vagy a falhoz vágja. Fölkelvén az asztaltól, az üres tányérokat vagdalják földhöz, s nem egyszer 2-3 kosarat töltenek meg cserepekkel. Olykor egy hétig is eltart a vendégeskedés, s ha vidéki vendég távozik tőlük, csak ajándékokkal terhelten menekülhet.
*
Domoszlón, Heves megyében, az atyák, fivérek, átalában a férfiak, leánygyermekeik, testvéreikre, akár kisebbek, akár felnőttek legyenek, kevés figyelemmel vannak. Az anyák sem sokat bánják, ha leánygyermekeik az udvaron minden felügyelet nélkül hálnak, ahol aztán őket éjjenként a legények látogatják. Ε szokás egyebütt is megvan, mert a nappali udvarlás a szegény munkás népnél csak időrablás lenne. Este pedig a munkában elfáradt háznép nyugalomnak hajtván fejét, a szerelemtől hevülő fiatalokra nem képes ügyelni − aztán meg a szülők is így voltak fiatal korukban.
*
A göcsejiek halottjuk felett borral virrasztanak. Az ily virrasztótársaságnak háromnegyed részét majd mindig vén banyák teszik, kiknek egy részét míg a borszesz földre teríti, más része a holt lelkéért énekel és imádkozik.
Sajnálatra méltó azon nő, ki Hajdúdorog vidékére talál férjhez menni; mert oly kemény menyasszonyi ágyba vezeti őt férje, milyenről csak nem is álmodott. Ugyanis itt a legtöbb helyen fa helyett sártéglából épült ágy divatozik.
*
Régi jó szokás Kecskeméten az úgynevezett disznótor, midőn a gazda télen sertéseit leöli, atyafiait, jó barátait összehívja, s kedvük csucsorodván, esttől nem ritkán reggelig, s többnyire zene mellett derekasan, mulatnak. Az ily torokban nem csupán sertés húst tálalnak fel, hanem mindenféle sültet, pörkölt húst, túrus csuszát, juhcobákot, tarhonyás rétest, foszlós kalácsot, omlós pogácsát, tarhót és több ily ízletes magyar ételt, roppant mennyiségben, melynek tetejébe jóféle öreghegyi és széktói borocskát szoktak öntögetni. Ilyenkor aztán megesik, hogy komám és ángyomasszonyoméknak is félreáll kissé a kontyuk, s összevissza tánczolnak és dalolnak mindent.
*
Azon ifjoncz, kit Selmeczen a bányász-akadémiába fölvesznek, jogosítva van, sőt kötelességében áll, bányász-öltönyt hordani, s ekkor azon tisztes nevet kapja „Fux” vagyis róka. Mikor fenn van az új ruha, a 2-od, 3-ad és 4-ed éves rókák megkeresik, s fölavatásra elviszik valamely ivóházba, ott italt kérnek, s az új fölavatandó bőrtáskáját oldaláról leoldják, annak egyik szíjját kifeszítik bizonyos magosságra, és az új Fuxnak ezen kell keresztül ugrálnia, kezében teli kancsóval mindaddig, míg kancsó borát kortyonkint, egy-egy ugrás után egy kortyot számítva, ki nem itta. Azután dalolnak és dőzsölnek. […] A negyedéves akadémikus tartozik vándorlást tenni több bányába, és hogy hol merre járt, arról bizonyítványokat szerezni.
*
Verőcén a kisebb tolvajokat, mert a nagyobb rendű tolvajok az urodalomnak adattak által büntetés végett, akképen volt szokás megfenyíteni: Ha helybeli volt a bűnös személy, s a lopott tárgy értéke igen csekély, akkor a bíró házánál egyszerűen megvesszőzték, azután elbocsájták. De ha nagyobb értékű és figyelmet érdemlő volt a lopott tárgy, akkor mindenekelőtt megbecsültetett a kár, azután a legközelebbi szombat napon vizsgálat alá vétetett a tett, s a lopás kivilágosodása után vagy azonnal, vagy a reá következő vasárnapon, az egész faluban hátrakötött kézzel körülhordoztatott a tolvaj utcáról utcára, nyakába lévén függesztve a lopott tárgy; némely utczák szegletén le is fektettetett, s néhányszor jót húztak rajta a mogyoró pálcával; vagy pedig bejárván a falut, a bíró házánál fenyíttetett testi büntetéssel, s azon felül a kárt is köteles volt megtéríteni.
(Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások, 1868)