Kevés könyvet vártam olyan kíváncsisággal, mint Pataki Tamás kollégánkét. Eleve szerelmes vagyok az elbeszélő címadásba – ha pedig egy kötet a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt címet viseli, abból már tudható, hogy szerzőnk a pikareszk hagyományokba akarja ártani magát. Veszélyes terep!
Nem a vonatkozó narratív technikák bonyolultsága miatt, inkább azért, mert az utóbbi évtizedek irodalmi áramlataiból ritkán evickél felszínre efféle kedélyes, virulens elbeszélői magatartás – mintha a posztmodern atomokra robbantotta volna Gargantua vagy Lúdas Matyi figuráját, hogy a mesélés örömét végképp az önreflektív motyogásba fullassza.
Pataki Tamás első kötete úgy robban ki a kortárs mocsárból, mint zabolátlan ördögfióka, szarvacskáival fenékbe bök, hogy majd leesünk a székről, de mivel éberek vagyunk, nyomban belátjuk: képesek vagyunk a szarvacskákba kapaszkodva végigvágtázni a leghihetetlenebb kalandokon is. Ezt a stílust nem az írói technika teszi, hanem az írói kedélyállapot – ezért is taníthatatlan.
Főhősünk és alanyi mesélőnk, Murokffy Tódor Ede Münchhausen báró, Háry János, Thyl Ulenspiegel közeli rokona, rettenetes nagytermészetű, elpusztíthatatlan figura, a mindenkori pikareszk hősökhöz illőn a zabolátlan, elemi erejű életvágy megtestesítője.
Hiú, nagy erejű, nagystílű – a regényben egyébként is minden nagy a hős gigantikus nemzőszervétől a grandiózus verekedéseken át a hatalmas tétekben menő fogadásokig. Egy sajtkereskedő például – vesztére – lánya szüzességében fogad Murokffyval, hogy az megmondja, milyen drágakő színében virul Erzsébet királynő csecsbimbója.
A kötet lazán összekapcsolódó elbeszélések füzére, vagyis Murokffy különböző életveszélyes és hihetetlen kalandokba keveredik a századvég-századelő Monarchiájának különös világában, ahol az ördög éppen olyan konkrét, mint egy kupleráj élveteg lánykáinak öle vagy egy hatalmas pofon.
A miliő, Jókai és Verne világa, uracsok, gavallérok, bacchánsnők, alkimisták, hamiskártyások, hadiszállítók és bordélyház-tulajdonosok világa a pikareszk hagyományokhoz hű, tomboló fikció. A történetek hihetetlen és csudás, abszurd mesék: latrinán át lányt szöktet a budibúvár, cápákból és cselédlányokból sziréneket gyárt az őrült professzor, és gonoszt űz a kecskeduda.
„Állást ajánlok néked az újságomnál, mert látom, csillapíthatatlan vagy, mint az a nagyapád, aki huszárkorában végigríkatta a bohémiai falvak lenszőke leányseregét, és emiatt a gémeskút oszlopához kötözték, hogy üljön veszteg. Mindhiába, mert amint elhaladtak mellette a mezőre igyekvő lányok, emberfelettivé dagadtak erei, és felforrt a vére, mint az ősz végi fekete leányka mustja, letépte láncait, szemét elöntötte a vágyvíz, és rohant, vágtázott a lánykák után, mint egy kentaur, hogy az egész bohém medence visszhangzott a sikongásoktól.”
E szép szavakkal fogadják föl hősünket újságírónak. Az efféle, játékosan vereteskedő nyelvhasználat ritka, Pataki Tamásban megvan az a – témájához és hőséhez illő – nagystílű merészség, hogy nem kezd nyelvi rétegeken spekulálni, hanem egy halomba hányja az egészet a dualizmus stíljétől az erdélyi ízeken át a legborzasztóbb szóviccekig, ahogy egy szereplő névjegyén is áll: „k. u. k. kalandor, ama- és orgyilkostőr”. Ez maga az anyanyelv tündéreinek és nimfáinak féktelen vágtatása, őserejű játszadozása.
A mesélés szinte csak ürügy Patakinak arra, hogy jól megtáncoltassa teljes pompájában ragyogó, minden alsó és felső rétegdíszítményét büszkén viselő anyanyelvünket.
(Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2018, 268 oldal. Ára: 2990 forint)